Feltárultak a zárdaélet sötét titkai

2015.05.27. 20:44

Egy hotel építkezésén találtak rá a Littlemore apácazárda maradványaira – az itt eltemetett nővérek földi maradványai korántsem unalmas, eseménytelen kolostori életről mesélnek.

Brit régészek 92 nő, férfi és gyerek földi maradványait találták meg Oxfordban, egy hotel építkezésének előkészítése közben. A csontvázak betegségekről, házasságon kívül született gyerekekről és akár gyilkosságról is mesélhetnek. 

Az egyik előkelőbb beosztású apáca sírja - ezt onnan lehet sejteni, hogy kőkoporsóban temették el, és egyedül fekszik benneForrás: Paul Murray / John Moore Örökségvédelmi Szolgáltatások

Zárdából kocsma

A Littlemore zárdát valószínűleg Blois-i István (1135-1154) uralkodásának utolsó éveiben alapították, és több mint 400 évvel később, 1524-ben záratta be Wolsey bíboros, aki a közösség bevételeit a mai Christ Church kollégium megalapítására használta fel. Az épületet ezután a Powell család szerezte meg, akik farmházat alakítottak ki belőle. A tanya felépítéséhez a zárda 85-90%-át elhordták, és köveit újra felhasználták.

Így néz ki most a feltárás helyszíneForrás: Paul Murray / John Moore Örökségvédelmi Szolgáltatások

1963-ban Cliff és Linda Turner golfklubbá építették át a farmházat, majd néhány évig kocsma működött benne. 2013 óta használaton kívül állt, jelenlegi tulajdonosai úgy döntöttek, hogy egy hotelt húznak fel mellette, az épületből pedig étterem lesz.

Kilencvenkét sírt találtak

A hotel építésének előkészítése során sikerült megtalálni a zárda romjait: a leletek nagy részét díszes csempék adták, de néhány támpillér maradványaira is rábukkantak, sőt, az északi kereszthajó északi és nyugati falának alapját is megtalálták. Az egykori udvaron összesen 92 sírt tártak fel, ezek közül 35 nőhöz és 28 férfihoz tartozott – a többi csontváz nemét még nem sikerült megállapítani.

Az egyik hármas sír feltárásaForrás: Paul Murray / John Moore Örökségvédelmi Szolgáltatások

Féltek az apácák, hogy rájuk omlik a zárda

A leletekből és a történelmi feljegyzésekből kiderült, hogy a zárda fennállása alatt végig szűkölködött a javakban. Falai például olyan rossz állapotban voltak, hogy az apácák féltek elaludni, nehogy a fejükre omoljon a plafon. A közösségben soha nem élt egyszerre hatnál több apáca. A zárda legnagyobb bevételi forrását a bentlakó diákok adták, akik főleg az 1400-as években fordultak meg a kolostorban.

A zárda egyik díszes csempedarabja - ilyenből összesen 60-at találtak a régészekForrás: Paul Murray / John Moore Örökségvédelmi Szolgáltatások

A megszégyenített és a betört koponyájú apáca

A John Moore Örökségvédelmi Szolgáltatások által vezetett feltárás során megállapították, hogy azok, akiket a kolostor területén belül temettek el, valószínűleg apácák és papok lehettek, a világi személyeket pedig az udvaron helyezték örök nyugalomra. Ezt az ásatást vezető Paul Murray régész és kollégái azzal magyarázzák, hogy az apácák igyekeztek minél közelebb temetkezni a templom közepéhez, így Istenhez is.

A templomhajó nyugati részén négy, egy sorban fekvő sírt találtak a régészek – egyikük tulajdonosát arccal lefelé temették el, ez a kutatók szerint megszégyenítésként szolgálhatott, és valami súlyos bűnre utal. A lábszárait halála után eltávolították, hogy helyére egy koraszülött gyermek földi maradványait helyezzék.

Az arccal lefelé eltemetett asszony és a koraszülött gyerek csontváza - a nő valószínűleg főbenjáró bűnt követett elForrás: Paul Murray / John Moore Örökségvédelmi Szolgáltatások

A zárda északi részén egy olyan nő maradványait találták meg, akit halála előtt súlyos fejsérülés ért – mivel a törés nem mutatja gyógyulás jelét, valószínű, hogy az apáca ebbe halhatott bele. Moore és kollégái pontosan nem tudják megállapítani, hogy baleset vagy szándékosság történt-e, de még az is előfordulhat, hogy gyilkosság áldozata lett az illető.

Katherine Wells, a parázna apáca

A Littlemore zárda leghíresebb lakója az utolsó zárdafőnöknő, Katherine Wells volt. Az összesen nagyjából 20 regnált főnöknő közül az ő „uralma” zárta le a közösség életét: bár viselkedése és bűnei miatt már korábban megfosztották tisztségétől, egészen 1525-ig ellátta feladatait. Katherine-ről az egyházi személyek látogatása során készített feljegyzésekből tudjuk, hogy egy kenti paptól, Richard Hewstól született törvénytelen gyermekét a kolostorban nevelte, apjának rendszeresen engedte, hogy látogassa, ráadásul különböző tárgyakat és élelmet lopott a gyermek számára. Ezekért a bűnökért megfosztották hivatalától 1518-ban, de további hét évig Edmund Horde püspöki biztos felügyelete alatt még ellátta feladatait.

Kutatók tárják fel a kolostorhoz tartozó sírokatForrás: Paul Murray / John Moore Örökségvédelmi Szolgáltatások

Katherine állítólag öt apácát arra kötelezett, hogy a látogatások során hazudjanak az érdekében, aki pedig nem fogadott szót, verésre és rugdosásra számíthatott. A püspök 1518-as látogatása során Katherine állítólag összevissza szaladgált a kolostorban különböző fiútanítványokkal, és képtelen volt tiszteletteljesen viselkedni. Persze ezek a vádak mai szemmel nem tűnnek súlyosnak, a kor szigorú előírásai szerint azonban elég komoly szabályszegésnek minősültek. Murray és kollégái azonban azt sem zárják ki, hogy a látogatásokról készült feljegyzéseket Wolsey bíboros másította meg azért, hogy bezárathassa a kolostort, és felhasználhassa a zárdára szánt kiadásokat a Christ Church kollégium megalapítására.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK