Hatvanmillió éves halfosszíliákra bukkant egy kanadai kreacionista, de úgy véli, hogy a paleontológusok félreértelmezik a leletet, és a korát is hibásan határozzák meg. Szerinte az ősmaradvány nem idősebb 6000 évesnél és ezért nem is bizonyíték az evolúcióra.

Edgar Nernberg meggyőződéses kreacionista, mégpedig annak is a keményvonalas, úgynevezett fiatal vagy Új-Föld ágát képviseli. Ezek az emberek szó szerint értelmezik a bibliai teremtéstörténetet, és úgy tartják, hogy a Föld – és az Univerzum – kora hozzávetőleg 6000 év.

Nernberg markológép-kezelő a kanadai Calgaryban így több ősmaradványt is kiásott különböző építkezéseken. Ilyen nagy jelentőségű lelet azonban még sose akadt a markolója kanalába. Egy eddig sosem látott halfosszília.

Az egyik most kiásott a halfosszíliaForrás: Darla Zelenitsky/University of Calgary

A paleontológusok szerint 60 millió éves

Szerencsére Nernberg is felismerte, hogy fontos leletet fordított ki a munkagépe. Törvénytisztelő emberként rögtön értesítette a Calgary Egyetemet, ahonnan a helyszínre sietett Darla Zelenitsky paleontológus.

Zelenitsky megállapította, hogy az előkerült öt őshalmaradvány 60 millió éves. A lelet különös jelentőségét az adja, hogy nagyon kevés teljes testfosszília került elő ebből az időszakból, a paleocén korból ( 65 millió évtől 55 millió évig), így a most felfedezett halmaradványok jelentős segítséget adnak a kutatóknak annak megértéséhez, hogyan fejlődtek a csontos halak a dinoszauruszok kihalása után, a földtörténeti újkor, a kainozoikum elején.

„Ezek a fosszilis leletek azért fontosak, mert ősi képviselői a csontos halak ma ismert nagy csoportjának” – mondta Zelenitsky.

Darla Zelenitsky és Edgar Nernberg a leletnélForrás: University of Calgary

Kreacionista „tudományos múzeum”

Maga a felfedező Nernberg azonban úgy véli az evolúció humbug. Azért lobbizik, hogy a kreacionizmus kerüljön be tananyagként az iskolai tankönyvekbe. Nernberg egyébként tagja a Big Valley Kreacionista Tudomány Múzeum (Big Valley Creation Science Museum) igazgató tanácsának.

A múzeum a honlapján büszkén állítja, hogy „megcáfolja az evolúciós hazugságot”. A látogatók megtekinthetik a dinoszauruszokról és az emberekről szóló kiállítást, amely a rendezők szerint hitelesen cáfolja, hogy a dinoszauruszok jóval az ember megjelenése előtt kihaltak volna.

Továbbra se hisz az evolúcióban

A paleontológusok fosszíliákkal kapcsolatos megállapítása nem változtatta meg Nernberg evolúciót tagadó nézőpontját, és véleménye szerint a leletek kora nem lehet több 6000 évesnél.

„Mindnyájunknak ugyanazok a bizonyítékok állnak a rendelkezésünkre” – mondta Nernberg a Calgary Sun napilapnak „és csak az számít, hogyan értelmezzük azt.”