A kelet-afrikai magasföldi füves szavannákon élő dzseládapáviánok és etióp farkasok furcsa együttélését figyelték meg amerikai kutatók.

A dzseládapáviánok, vagy más néven barna páviánok (Theropithecus gelada) békésen tűrik, amint az etióp farkasok (Canis simensis) átsétálnak területükön. Maguk a ragadozók sem áhítoznak páviánfalatokra, még a fiatal vagy gyengébb példányokat is figyelmen kívül hagyják a rágcsálóhús kedvéért, amihez könnyebben hozzájuthatnak, ha a majmok a közelben vannak. A szokatlan „paktum” némileg tükrözi a kutya ember általi háziasításának kezdetét – írta a New Scientist. A viselkedést Vivek Venkataraman, az amerikai Dartmouth College primatológusa figyelte meg Észak-Etiópiában.

Kerülik a fenyegető magatartást

Habár a farkasok alkalomadtán levadásszák a majmokkal nagyjából azonos testméretű bárányokat és kecskéket, a főemlősöket normál körülmények között békén hagyják. Ezt vélhetően a barna páviánok is tudják, mivel nem rohannak el a farkasok elől. Ezzel szemben, ha elvadult kutyák közelítenek, a majmok azonnal kereket oldanak.

Amikor a farkasok egy hordán keresztül vágnak át – mely jellemzően több bandát foglal magába és 600-700 tagot számlál – igyekeznek úgy mozogni, hogy magatartásuk ne legyen fenyegető. Lassan és nyugodtan sétálnak, miközben a rágcsálókat kutatják, kerülik azt a fajta cikkcakkos mozgást, ami más körülmények között rájuk jellemző – számolt be tapasztalatairól Venkataraman.

Dzseláda hímForrás: Wikimedia Commons

Segítik a vadászatot

A megfigyelések azt sugallják, hogy az etióp farkasok szándékosan verődnek a majmokhoz. Mivel ez a legtöbb esetben nappal történik, amikor a rágcsálók is aktívak, a kutató arra gondolt, hogy a főemlősök valamilyen módon segíthetik a farkasok zsákmányszerzését.

Annak érdekében, hogy az igazságra fény derüljön, a szakemberek 17 napon keresztül követték az egyes, rágcsálóra vadászó farkasokat. Kiderült, hogy a majmokhoz csapódó ragadozók zsákmányszerzése 67 százalékban sikeres volt, ha azonban nem volt barna pávián a közelben, csak a próbálkozások 25 százaléka volt eredményes.

Egyelőre nem tudni, hogyan járulnak hozzá a majmok a farkasok vadászatának sikerességéhez. „Elképzelhető, hogy a füvet majszoló majmok előcsalogatják a rágcsálókat rejtekhelyeikről” – mondta Venkataraman.

A rágcsáló vonzóbb zsákmány

Mivel a majmok méretben és színben a farkasokhoz hasonlóak, elképzelhető, hogy a ragadozók egyszerűen elvegyülnek a barna páviánok között, így a rágcsálók nehezebben tudják őket kiszúrni. „Leginkább egyfajta mobil fedezékhez hasonlítanám a majmokat” – mondta a lapnak Claudio Sillero, az Oxfordi Egyetem biológusa, aki a veszélyeztetett etióp farkasokat tanulmányozza. „A farkasok hasznot húznak a hordába épülésből” – tette hozzá a kutató.

Etióp farkasForrás: Wikimedia Commons

Bármi is álljon a háttérben, a stratégia annyira sikeres, hogy a farkasok szinte sosem esnek kísértésbe, hogy zsákmányoljanak egy kis páviánhúst. Egyetlen egy esetben figyeltek meg csak a szakértők ilyenfajta próbálkozást, akkor a farkas egy fiatal majomra csapott le, a felnőtt példányok azonban időben észrevették és megmentették a veszélyben lévő példányt. A ragadozót véglegesen elűzték a horda közeléből.

Gyakoribb lehet, mint hinnénk

A mostani megfigyelés – bár egyedülállónak tűnik – annyira mégsem az. Sillero megjegyezte, hogy az etióp farkasok előszeretettel keresnek élelmet marhacsordák közelében is. A nagytestű állatok jelenléte vélhetően ugyancsak a rágcsálók megtalálását mozdítja elő. „Valószínűleg sok ragadozó követi ezt a fajta viselkedést, csak egyszerűen észrevétlenek maradnak számunkra, mert az ember jelenléte elriasztja őket” – vélik a kutatók. Az eredményeket a Journal of Mammalogy című szaklapban publikálták.

A kutya és ember kapcsolata
A farkasok és főemlősök „közös bandázása" miatt a két faj fokozatosan toleránssá válik egymással szemben. Ez a kutatók szerint a kutyák ember általi háziasításának első lépéseire emlékeztet.

A kutyákat nagyjából 40 000 – 11 000 évvel ezelőtt szelídítette meg az ember, és habár a folyamat részletei homályba vesznek, egy hipotézis szerint minden akkor kezdődött, amikor a farkasok követni kezdték a vándorló embercsoportokat, hogy a vadászatok során hátrahagyott tetemekből falatozhassanak.

A farkasok jelenléte távol tartotta a ragadozókat, ami az emberek számára is hasznosnak bizonyult. Az is lehetséges, hogy a farkasok segítették az emberek vadászatát és a többi emberféle kiszorítását.

Ugyan a dzseládapáviánok és az etióp farkasok esetében is valami hasonló figyelhető meg, vannak lényeges különbségek. A barna páviánok látszólag nem profitálnak semmit a farkasok jelenlétéből, mivel azok nem tartják távol a majmokra vadászó ragadozókat. A kölcsönös előnyök hiánya miatt Sillero szerint a két faj közötti kapcsolat sosem fog az ember-kutya viszony szintjére emelkedni.