Állatian érdekes: delfineket ejtenek el a jegesmedvék

jegesmedve, delfin
Vágólapra másolva!
Először figyeltek meg delfinre vadászó jegesmedvéket. A szokatlan viselkedés egyik kiváltó oka a klímaváltozás lehet.
Vágólapra másolva!

Jon Aars a Norwegian Polar Institute munkatársa és kollégái olyat láttak, amit korábban még senki: jegesmedvék öltek meg és faltak fel túlságosan északra tévedt fehércsőrű delfineket (Lagenorhynchus albirostris) – a jelenség 2014-ben több alkalommal is megfigyelhető volt.

Légzőlék mellett érte őket a halálos csapás

A legelső esetet 2014 áprilisában jegyezték le a Jeges-tengerben található szigetcsoport, a Spitzbergák területén:

egy jegesmedve két fehércsőrű delfint is elejtett,

ami azért is volt érdekes, mert az említett delfinfaj egyedei sosem számítottak a ragadozók célpontjának.

– mondta a New Scientist magazinnak Aars. Az elképzelés alapján a delfinek a jég alatt rekedtek, így légzőlék után kutattak, hogy levegőt vegyenek. A jégen lévő nyílások mellett persze már ott várakoztak a jegesmedvék, amelyek kifinomult szaglásukkal megérezték a delfinek által kilélegzett levegőt, és azonnal lecsaptak.

Az alábbi képen látható jegesmedve két delfint is zsákmányolt, és bár az egyiket már nagyrészt elfogyasztotta, a másik – még viszonylag egészben lévő – példány túl sok lehetett neki, ezért a hó alá temette, nehogy a test időközben rothadni kezdjen.

Forrás: Jon Aars/Norwegian Polar Institute

Az élelemmaradék elrejtése viszonylag ritkán figyelhető meg jegesmedvéknél.

„Úgy hisszük, azért ölte meg a másik tengeri emlőst, mert alkalma adódott rá, és eltárolhatta későbbre” – mondta Aars. Ezenkívül a kutatók megfigyeltek a térségben még öt másik olyan jegesmedvét is, amik elpusztult delfinekből lakmároztak.

Mit kerestek a delfinek ilyen messze?

A legvalószínűbb magyarázat szerint a Spitzbergák melletti vizek szokatlanul melegek voltak az említett időszakban, ezért a delfinek odamerészkedtek.

A hideg északi szél azonban a nyílt vízből a jég közé űzte a tengeri emlősöket, így végül a jég fogságába estek.

Egyes kutatók szerint a jegesmedvék viselkedésében nincs semmi rendkívüli, lévén opportunista ragadozók, azaz, ha a szükség úgy hozza, számos különböző fajt felvesznek az étlapjukra – így a tengeri emlősöket is.

Forrás: Norwegian Polar Institute

„Az igazán meglepő, hogy a delfinek még az előtt csapdába kerültek, hogy délre úszhattak volna a tél elől” – mondta el Ian Stirling, az Albertai Egyetem munkatársa. A szakember szerint, mivel a klímaváltozás miatt a jegesmedvék élőhelye folyamatosan csökken, a ragadozóknak rá kell állniuk a szokatlanabb prédaállatokra, ha életben akarnak maradni.