Állatian érdekes: a kutyák elutasítják a gazdájukkal undok embereket

gazdájával szemező kutya
A sok szemkontaktus erősíti a kutya és a gazdája közti kötődést
Vágólapra másolva!
A kutyák nem szeretik azokat az embereket, akik visszautasítóan viselkednek a gazdájukkal, állapították meg japán kutatók.
Vágólapra másolva!

Egy új kutatás kimutatta, hogy a kutyák nem fogadják el az ennivalót azoktól az emberektől, akik ridegen, visszautasítóan viselkednek a gazdájukkal. Ez arra utal, hogy a kutyák is képesek a társadalmi együttműködésre. Ez a képesség az emberen kívül csak nagyon kevés állatfajban – így például néhány főemlősben – van meg.

A mostani kutatásban – amelyet Fudzsita Kazuo, a Kiotói Egyetem professzora vezetett – három, egyenként 18 kutyából álló csoportot vizsgáltak. A szerepjáték folyamán a kutyák gazdáinak egy dobozt kellett kinyitni.

A sok szemkontaktus erősíti a kutya és a gazdája közti kötődést Forrás: Mikako Mikura

Kísérleti felállás

A gazdákat mindhárom csoportban még két ember kísérte, akiket a kutyák nem ismertek korábbról.

Az első csoportban a gazdák segítséget kértek az egyik kísérőtől, aki határozottan visszautasította az együttműködést.

A második csoportban a kísérők segítséget nyújtottak a közreműködést kérő gazdáknak. A harmadik jelenlévő mindkét csoportban semleges volt, azaz nem vett részt a szerepjátékban sem segítőként, sem elutasítóként.

A harmadik csoport volt a kontrollcsoport, ahol egyik ismeretlen sem lépett semmilyen interakcióba a kutya gazdájával.

Miután a kutyák végignézték mindegyik doboznyitó jelenetet, mindkét idegen ennivalót kínált a kutyáknak a szobában.

Utálják, akik undokul viselkednek a gazdájukkal

Azok a kutyák, amelyek gazdáitól megtagadták a segítséget, sokkal nagyobb valószínűséggel fogadtak el élelmet a semleges megfigyelőtől, mint attól, aki visszautasította az együttműködést a gazdájukkal.

Trafikot őrző kutya Tokióban Forrás: Youtube/tep canh

A másik két csoportba tartozó kutyák viszont nem különböztették meg ilyen módon az idegeneket, amikor azok ennivalót kínáltak nekik.

Amikor a kutyák csak a saját érdeküket figyelembe véve cselekedtek, akkor nem volt semmilyen különbség a csoportok között. Az állatok egyforma valószínűséggel fogadták el az ennivalót a különböző emberektől, magyarázták a kutatók.

– mondta Fudzsita. „Ez a képesség kulcsfontosságú egy magas szinten együttműködő társadalom kiépítésében, és a mostani tanulmány azt mutatja, hogy a kutyákban is megvan ez a képesség, akárcsak az emberekben.”

Ez a tulajdonság

a gyermekeknél mintegy hároméves kor körül jelentkezik,

írták a kutatók a tanulmányukban, amely az Animal Behaviour tudományos folyóiratban jelenik meg ebben a hónapban.