Maga tenyészti táplálékát a jetirák

jetirák
A Kiwa tyleri szőrös mellkasával söpri fel a baktériumokat a tengerfenékről
Vágólapra másolva!
Egy angol kutatás mutatott rá a jetirákok egyik alfajának furcsa viselkedésére: az állatok szőrös haspácéljuk segítségével felsöprik a tápanyagként szolgáló baktériumokat a tengerfenékről, majd magukkal hordozzák őket addig, amíg meg nem éheznek.
Vágólapra másolva!

A jetirákok (Kiwa sp.) igencsak furcsa élőlények: a jeges Déli-óceán fenekén, de a melegebb vizet lövellő mélytengeri kürtők közelében élnek, mivel nehezen bírják az extrém hideg vizet.

Angol kutatók most először írtak részletes tanulmányt az egyik jetirákféléről, a Kiwa tyleriről, amelyről kiderült: magának „tenyészti” táplálékát.

Több módszerrel vizsgálták a furcsa rákokat

A tengerbiológusok még 2010-ben gyűjtöttek adatokat az állatokról 2600 méteres mélységben egy távirányítású merülőeszközzel, amely be is fogott pár példányt az óceáni aljzaton.

Azóta több módszerrel vizsgálták a befogott jetirákokat, így például genetikai szekventálással és CT szkenneléssel.

A kutatási eredményeket a PLOS ONE tudományos folyóiratban publikálták.

A Kiwa tyleri szőrös hasi páncéljával söpri fel a baktériumokat a tengerfenékről Forrás: NERC (National Environment Research Council)

Hasselhoff-szerű "mellkasszőrzet"

A K. tyleri sok külső tulajdonsága, így például a színe és a David Hasselhofféra emlékeztető "mellkasszőrzete" a környezetéhez való alkalmazkodás következménye – mondta el Sven Thatje, a tanulmány vezető szerzője, a Southamptoni Egyetem evolúciós ökológusa.

Ez a faj csak az Antarktisz és Dél-Amerika között húzódó mélytengeri hátságon, pontosabban az itt található kéményszerű „fekete füstölők”, azaz 380 Celsius-fokos vizet kibocsátó nyílások közelében él.

Nyomorognak a kürtők közelében

„Sok helyen gyakorlatilag egymás hegyén-hátán élnek” – mondta el Alex Rogers, az Oxford Egyetem zoológus professzora, aki a jetirákokat kutató 2012-es expedíciót vezette.

2010-ben és 2012-ben is készítettek felvételeket ezekről a különleges állatokról Forrás: NERC (National Environment Research Council)

Azért nyomorognak ilyen kis helyen, mert csak ezen a területen megfelelőek számukra a környezeti körülmények a fennmaradáshoz. A nyílásoktól eltávolodva a víz hőmérséklete akár 0,5 Celsius-fokra csökkenhet.

A nőstények számára halálos a szaporodás

A rákok csupán egy alkalommal hagyják el a biztonságos meleget:

a nőstények a hidegebb vizekben rakják le petéiket,a kutatók azonban egyelőre nem tudják, pontosan miért.

A nőstény rákoknak ez a kitérő egyébként egyenlő a halállal: a hidegben nem képesek táplálkozni, és elpusztul,nak soha többé nem tudnak visszatérni az életet jelentő nyílás körüli melegbe.

Sokszor egymás hegyén-hátán élnek a jetirákok, hogy a meleg víz közelében maradhassanak Forrás: NERC (National Environment Research Council)

Felsöpri a baktériumokat a tengerfenékről

A kutatók azt is megfigyelték, hogy a K. tyleri a testén található, szőrszálszerű sörték között „tenyészti” ki a táplálékául szolgáló baktériumokat – a haspáncélján található szőrzet még abban is segít az állatnak, hogy a mélytengeri aljzatról gyakorlatilag felsöpörje az ott található élelmet. Ez a tulajdonság a két másik jetirákfélére (Kiwa puravida and Kiwa hirsute) nem jellemző, így valószínűleg ez is a környezetéhez való alkalmazkodás következménye.