Kicsi az esély a még érintetlen indiáncsoportok megmenekülésére

Yanomami indián vadászat közben. Brazília őslakói nagyon fontos szerepet játszanak a trópusi esőerdők védelmében

Mit köszönhettek az amerikai őslakosok az Újvilágot felfedező európaiaknak? Rabszolgaságot, háborút – és legfőképp pusztító járványokat. Vajon elkerülhetik az elődök sorsát azok a népcsoportok, amelyek mindmáig megőrizték elszigeteltségüket? – teszi fel a kérdést a Science magazin cikkírója.

Amikor 1492. október 12-én a tainók összegyűltek San Salvador szigetének partjainál, hogy egy maroknyi messziről jött tengerészt üdvözöljenek, még nem sejtették, mit tartogat számukra a jövő. Önként letették fegyvereiket, és a hajósokat – Kolumbuszt és legénységét – barátságuk jeléül ajándékokkal halmozták el. Papagájokat, gyapotfonalat és más kincseket nyújtottak át a meglepett idegeneknek. Kolumbusz később így írt erről:

A tainók mindvégig olyan barátságosak maradtak velünk, hogy nem győztük csodálni.”

Kolumbusz partra száll az Újvilágban Forrás: Library Of Congress

Járványok

Egy évvel később Kolumbusz a közeli Hispaniola szigetén létrehozta az első európai települést. Ezidőtájt a sziget népességét legalább 60 ezer, de egyes becslések szerint nem kevesebb mint 8 millió taino alkotta. Azonban 1548-ra a tainók lélekszáma 500-nál is kevesebbre zuhant. Mivel az őslakosok teljesen védtelenek voltak a spanyolok által behurcolt óvilági fertőzésekkel szemben, a himlő, az influenza és más, Európában közönséges vírusos betegségek kíméletlen pusztítást végeztek közöttük.

Ahová csak betették a lábukat az európaiak, rettenetes járványok jártak a nyomukban. 1520 áprilisában a spanyol flotta a mai Mexikó területén, Veracruzban úgy szállt partra, hogy tudtukon kívül az egyik hajó fedélzetén egy himlővel fertőzött afrikai rabszolgát szállítottak. Két hónappal később a spanyol csapatok behatoltak az Azték Birodalom központjába, Tenochtitlánba, és október közepére a himlővírus olyan erővel söpört végig a fővároson, hogy

az 50-300 ezresre becsült népesség csaknem felét kiirtotta.

Az áldozatok között volt Cuitláhuac azték uralkodó és udvartartásának számos tagja. Mire Hernán Cortés csapataival megkezdte a város ostromát, az utcákon mindenfelé holttestek hevertek, így nem csoda, hogy a maroknyi spanyol haderő szinte ellenállás nélkül maga alá gyűrte a rémülettől szétzilált védőket.

Tenocstitlan Hernán Cortés korabeli spanyol térképe, 1524 Forrás: Wikimedia Commons

Mégsem érte utol a végzet az összes őslakos népet.

A himlővírus könnyebben terjedt a sűrűn lakott Tenochtitlánban, mint a ritkásan benépesített területeken, így a mai Egyesült Államok és Kanada síkvidékein.

A vadászó-gyűjtögető törzsek a bölénycsordák vonulását követték, így vándorlásaiknak köszönhetően a járványok gyakran nem terjedtek túl egy-egy kisebb csoporton. A Missouri felső folyásánál 1837-38-ben kitört himlőjárvány például súlyos veszteségeket okozott egyes feketelábú indián törzseknek, miközben a szomszédos Gros Ventre népcsoport szinte teljes egészében megmenekült.

Fotó egy Gros Ventre indiánról Forrás: Wikimedia Commons

A Gros Ventre indiánok így megérhették, hogy végül rezervátumokba kényszerítették őket, ahol hagyományaikat, ruházatukat lélegzetelállító szépségű rajzokban és feljegyzésekben dokumentálták. A síkvidéki indiánok még némi hasznát is látták az európaikkal való kapcsolatfelvételnek: általuk tettek szert a lovakra, amelyek megkönnyítették számukra a bölények követését és vadászatát.

Menekülés az őserdő mélyére

A természeti erőforrások kíméletlen kiaknázása is számos érintkezéshez vezetett a gyarmatosítók és az őslakosok között. Az 1880-as évek végére az európai és amerikai ipar szigetelőanyag-, biciklikerék- és egyéb gumiáru-termelése olyan méreteket öltött, hogy a természetes kaucsuk iránti igény szinte kielégíthetetlenné vált.

Forrás: AFP/Antonio Scorza

Az amazóniai őserdőben kaucsukfából nem volt hiány, épp csak ember nem volt, aki lecsapolta volna őket.

A gumiipari vállalkozók persze egy percig sem haboztak több százezer, különböző népcsoportból származó amazóniai indiánt rabszolgasorba hajtani és gumicsapolásra kényszeríteni.

A számok nem túlzók: a becslés egy az őslakosok sorsával foglalkozó munkacsoport 1988-as tanulmányából származik.

A foglyul ejtés elől menekülve sok elszigetelt népcsoport még inkább az őserdő mélyére húzódott, ahol némelyikük mind a mai napig a külvilágtól elzárva él. Ők azért kerülhették el a rabszolgasorsot, mert 1914-től fogva az új ázsiai és afrikai gumiültetvények átvették az amazóniai kaucsukfák szerepét.

Kaucsukfa ültetvény Forrás: Wikimedia Commons

A 20. század fordulóján aztán a sürgönykábelek és autóutak építésével megkezdődött a fehér ember benyomulása Brazil-Amazóniába. Az építkezések gyakran mindaddig elszigeteltségben élő törzsek élőhelyein vágtak keresztül.

A kormány emberei évtizedeken át az ún. „vonzási front” taktikáját alkalmazva igyekeztek a nomád vadászó-gyűjtögetőket kicsalni az erdőből, és beterelni őket a településekre.

Az őslakosok számára vonzó, fémből készült ajándéktárgyakat hagytak kinn kertekben, vagy kötelekre fűzve erdei tisztásokon. Így ösztönözték a kapcsolatfelvételre az izolált csoportokat, majd később munkára kényszerítettek őket azon fogyasztási cikkek fejében, amelyekre rászoktak. A kapcsolatfelvétel azonban a járványok átadása miatt gyakran az őslakos csoportok végzetét jelentette, ezért a brazil kormány

1988-ban hivatalosan is a „no contact” stratégiáját tette magáévá.

Fémtárgyak bűvöletében

Az 1950-es évek vége, a ’60-as évek eleje táján a venezuelai határ közelében élő yanomami indiánokat csaknem teljesen kiirtotta a kanyaró és egy másik járványos betegség, miután a törzs történetében először kapcsolatot létesítettek a külvilággal.

Yanomami indián vadászat közben Forrás: AFP/Leo Ramirez

A túlélő gyerekek egyike, Davi Kopenawa csaknem 40 évvel később mesélte el, miként történt az ismerkedés. Kopenawa nagyszülei és más törzstagok az Araçá folyó mentén találkoztak először fehér emberrel, és rögtön szemet szúrtak nekik az általuk használt és viselt fémtárgyak. Kopenawa visszaemlékezése szerint a yanomamik „áhítoztak ezekre a tárgyakra”, ezért időről időre felkeresték a fehéreket, hogy egy-egy machetét vagy baltát beszerezzenek. A tárgyakon aztán az egész közösség osztozott.

Ma, 60 évvel a kis híján végzetesnek bizonyult ismerkedés után a yanomamik körülbelül 32 ezer lelket számlálnak,

és Kopenawa az egyik legbefolyásosabb szószólójuk.

Davi Kopenawa Forrás: AFP/Leon Neal

Peru elnöke, Alan García 2007-ben nyilvánosan bejelentette, hogy országának amazóniai őserdeiben egyetlen elszigetelt népcsoport sem maradt. Nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az érintetlen bennszülött erdőlakók figuráját pusztán a környezetvédők kreálták annak érdekében, hogy megakadályozzák az Amazonas-menti olaj- és gázmezők további kiaknázását. Sok antropológus azonban erősen kételkedik állítása igazában.

Brazíliában a Nemzeti Indián Alapítvány (FUNAI) 26 érintetlen törzs létezését erősítette meg, és további 78 rejtőzködő vagy a civilizáció elől menekülő csoport létére utaló nyomokat vélt felfedezni.

A FUNAI az elszigeteltségben élő brazíliai törzsek megfigyelése és területük védelme érdekében rendszeres felderítő repüléseket végez az eldugott őserdei falvak fölött.

A törzseket repülőgépről tartják szemmel Forrás: AFP/Gleison Miranda

Manapság az első kapcsolatfelvételt a bennszülött törzsek kezdeményezik

Manapság az első kapcsolatfelvételt gyakran maguk a bennszülött törzsek kezdeményezik, s az utóbbi évek során az ilyen események száma mind Brazíliában, mind Peruban megugrott. Az őslakosok nem ritkán az illegális fakitermelés és a drogcsempészet elől menekülve kerülnek kontaktusba a civilizációval. 2013 augusztusában a perui őserdőt járó erdészek vették videóra, ahogy a Mashco Piro néven ismert elszigetelt csoport 100 tagja felbukkan Monte Salvado település közelében.

A Mashco Piro törzs tagjai Forrás: AFP/Diego Cortijo

A felfegyverzett bennszülöttek láthatólag fenyegették a körülállókat. Egy évvel később 100 Mashco Piro férfi nyomult be Monte Salvadóba, mikor a lakosok többsége egy szavazás miatt épp elhagyta a települést. A törzs tagjai ablakokat törtek be, kutyákat és csirkéket öltek, és elkergettek négy falulakót.

A helyi viszonyokat ismerők szerint a támadást éhínség motiválhatta.

Az amazóniai pekarik egyik faja épp akkoriban nagyon megritkult a térségben, és az őslakosok által a száraz évszakban fogyasztott teknőstojások is megcsappantak egy korábbi áradás miatt.

2014-ben a FUNAI emberei Brazíliában három elszigetelt csoporttal létesítettek kapcsolatot. Június végén az egyik, azóta Xinane néven ismert törzs tagjai Simpatia falu közelében előbukkantak az őserdőből.

A fiatal férfiak betértek a faluba, innen-onnan elemeltek pár ruhadarabot és fémszerszámot, de alapjában véve békésen viselkedtek.

Ez volt az első dokumentált érintkezésük a külvilággal. A rákövetkező napon a FUNAI munkatársai észlelték, hogy a xinanék köhögnek és betegnek látszanak. Hat nappal később jutott el hozzájuk egy orvos repülőn, aki megállapította, hogy szerencsére viszonylag ártatlan vírusfertőzésről van szó, amit annak rendje és módja szerint kezelt, és a törzs tagjai felépültek.

Kapcsolatfelvétel a Xinane törzs tagjaival

A FUNAI tisztviselői figyelmeztettek: csak megfelelő anyagi források birtokában, gyors és hozzáértő beavatkozásokkal kerülhető el, hogy a múltbéli tragikus járványok napjainkban megismétlődjenek.