A tragikus véget ért Franklin-expedíció feltételezett kannibalizmusát vizsgálták a Historic England szervezet kutatói.Azt akarták kideríteni hogy Franklin és társai hogyan fanyalodtak rá arra, hogy elhunyt társaik holttestéből táplálkozzanak.
1845-ben indult útjára Sir John Franklin vezetésével az az arktiszi expedíció, amelynek célja az Atlanti- és a Csendes-óceán vizeit összekötő északnyugati átjáró felkutatása volt.
A britek által támogatott út mindkét hajója, az Erebus és a Terror 1846 szeptemberében a Viktória-szorosban a jég fogságába esett. A felfedezők két telet töltöttek a Vilmos király-szigeten, majd 1848 áprilisában, jócskán megfogyatkozott létszámmal dél felé indultak.
A 129 fős legénységből azonban senki sem tért haza.
Számottevő régészeti kutatómunkát először az 1980-as években folytattak az expedícióval kapcsolatban. Kimutatták, hogy a hideg és az éhség mellett különböző betegségek, mint például a skorbut, a tüdőgyulladás, a tuberkulózis vagy az ólommérgezés is tizedelte a legénységet. 2014 szeptemberében találták meg az Erebus jó állapotban fennmaradt roncsát.
A környéken élő eszkimók már korábban arról számoltak be az ide érkező kutatóknak, hogy a bajba jutott fehér emberek között gyakori volt a kannibalizmus, de erre sokáig nem találtak bizonyítékot.
Amikor azonban az 1980-as években több emberi maradványt is kiástak a föld alól, bioarcheológusok megvizsgálták a csontokat, és megállapították, hogy a maradványok egyharmadán késnyomok láthatók, ezeket valószínűleg akkor ejtették, amikor lefejtették a húst a csontokról.
Azok a kutatók, akik az 1990-es években a csontokat tanulmányozták, most újabb aspektusát vizsgálják a kannibalizmusnak: azt szeretnék megtudni, hogyan alakult ki az úgynevezett szükségkannibalizmus, és milyen fokozatai lehettek.
Az Albertai Egyetem régésze, Owen Beattie és a Historic England bioarcheológusa, Simon Mays az International Journal of Osteoarchaeology tudományos folyóiratban ismertették eredményeiket.
„Elsőként húst vágtak le a holttestről, általában a legnagyobb izomkötegeket lefejtve. Ha további kalóriára volt szükségük, feldarabolhatták a testet, végül pedig a csontokat is feltörték, hogy a csontvelőből nyerjenek tápanyagot” – olvasható a tanulmányban.
Az évtizedekkel korábban talált késnyomok az első szakaszról árulkodnak, amikor Franklin tengerészei lefejtették a húst a csontokról. A friss kutatás során azonban a csontvelő kinyerésére koncentráltak:
három tengerész maradványait vizsgálták aszerint, hogy a csontok között találnak-e olyat, amelynek főzés közben lekoptak a szélei.
A megvizsgált csontok egyikén sem találtak égésre utaló nyomokat, töréseket azonban igen – ezek viszont akár később is keletkezhettek. Sikerült azonban lekopott lábszárcsontokra bukkanni, ami azt mutatja, hogy legalább 20 percig főzték azokat valamiféle edényben.
Érdekes, hogy az egyik csontot „újrahasznosították”: miután elfogyasztották a velőt, lekaparták vele a zsírmaradványokat egy másikról.
A tengerészek rendelkezhettek főzőedénnyel, tüzet pedig valószínűleg a csapdába esett hajóik faanyagából, esetleg kiszáradt hínárból rakhattak. A csontokon talált késnyomok és a kopások ismeretében most már biztosra mondható, hogy a Franklin-expedíció tagjai utolsó kétségbeesésükben valóban kannibalizmusra adták a fejüket.