Cápák lakmároztak az atombomba szállítóiból

2015.07.30. 15:47

1945. július 30-án, néhány perccel éjfél után hatalmas tűzgömb ragyogta be a fülledt trópusi éjszakát. A Csendes-óceánon teljes elsötétítésben hajózó USS Indianapolis nehézcirkálót alig tizenkét perccel az első torpedó becsapódása után elnyelte az éjfekete óceán. A vízbe ugrott mintegy kilencszáz túlélő igazi megpróbáltatásai azonban még csak ekkor kezdődtek.

Halacskák a vízben!

1945. július 29-én kora este, újabb eseménytelen járőrözéssel eltelt nap után gyulladtak ki az első csillagok a japán I-58 tengeralattjáró felett a feketébe váltó égbolton.

A hirosimai atombombát Tinian szigetére szállító USS Indianapolis nehézcirkálóForrás:Wikimedia Commons

Hasimoto Mocsicura korvettkapitány számára egyre inkább úgy tűnt, tengeralattjárós szolgálatát úgy fogja befejezni a fenyegetően közeledő japán vereség napján, hogy közben egyetlen ellenséges hajót sem sikerült legyőznie.

Hasimoto korvettkapitány, az I-58 parancsnokaForrás: Wikimedia Commons

Nem sokkal éjfél előtt, azt követően, hogy az ügyeletes őrszemek egy hatalmas hajó sziluettjét fedezték fel a holdfényben fürdő horizonton, lázas izgalom lett úrrá az I-58 személyzetén. 

A kapitány azonnal merülést rendelt el. 

A fedeleket sietve lezárták, a légtartályokból sziszegve áramlott ki a levegő, miközben az I-58 periszkópmélységig süllyedt.  

Szinte tapintani lehetett a feszültséget, miközben a tengeralattjáró nesztelenül siklott az ismeretlen hajó felé. 

Az I-58 torpedóvető csövei a tengeralattjáró orrában, a torpedós altisztekkelForrás: Wikimedia Commons

A támadáshoz ideálisak voltak a feltételek, a nyugodt vízfelszínt bevilágította az ezüstös holdfény. 

Hasimoto kapitány szeme a periszkóp okulárjának gumiellenzőjére tapadt. A derengő holdfényben a periszkóp fonalkeresztes látómezejében élesen rajzolódott ki az óriási hajó sziluettje.  

Type-95 japán torpedó. Ilyennel süllyesztették el az Indianapolis nehézcirkálótForrás: Wikimedia Commons

A típuskönyv gyors átlapozása után 

Hasimoto korvettkapitány megállapította, hogy egy Portland-osztályú amerikai nehézcirkálót sodort az I-58 vetőcsövei elé a hadiszerencse. 

Gyors lőelem-meghatározás után a kapitány parancsot adott az orrvetőcsövek elárasztására és a fedelek felnyitására.  

Az Indianapolis fedélzetén semmit sem sejtettek a hadihajó ellen készülő japán tengeralattjáró-támadásrólForrás: Wikimedia Commons

Miután sietve pontosították a lőelemeket, elhangzott a parancs: „Kettes és négyes vetőcső, tűz!” Két „halacska”, azaz Type 95-ös torpedó száguldott a sötétbe burkolózott, mit sem sejtő célpont felé. 

Egy életveszélyes kisfiú bújt meg a rakodótérben

1945. július 16-án a USS Indianapolis nehézcirkáló alig néhány órával azt követően futott ki San Francisco kikötőjéből, hogy a „Trinity” (Szentháromság) művelet során végrehajtották a világtörténelem első sikeres atombomba-robbantási kísérletét, amiről azonnal távirati úton értesítették a potsdami konferencián tartózkodó Harry Truman elnököt. 

A USS Indianapolis nehézcirkáló menetben, egy 1944-ben készült felvételenForrás: Wikimedia Commons
A USS Indianapolis

Típus: Portland-osztályú nehézcirkáló, hadrendi száma CA-35
Vízrebocsátás: 1931. november 7.
Szolgálatba állítás: 1932. november 15.
Hosszúság: 190 méter
Legnagyobb szélesség: 20 méter
Merülés: 5,28 méter
Maximális sebesség: 32,7 csomó (60,6 km/óra)
Teljesítmény: 80 000 kW (107 000 lóerő)
Fegyverzet: 
9 darab, három páncéltoronyban elhelyezett 203 mm-es főlöveg
8 darab 127 mm-es löveg,
12 darab 40 mm-es Bofors légvédelmi ágyú,
24 darab 20 mm-es Oerlikon légvédelmi gépágyú

A hajó gyomrában különleges jelzéssel ellátott ládák lapultak, 

az első éles bevetésre szánt uránbomba, a „Little Boy” (Kisfiú) szétszerelt alkotórészei és a bomba „lelke”, az ólomszigetelésű ládába csomagolt hasadóanyag.

Harry Truman elnök (középen) Attlee brit miniszterelnök (balra) és Sztálin társaságában a potsdami konferenciánForrás: Wikimedia Commons

A nehézcirkáló 1196 fős személyzetéből egyedül csak a parancsnok, Charles McVay sorhajókapitány volt beavatva a rakomány súlyos titkába. Az Indianapolis ragyogó időben szelte át az óceánt, és tíz nappal később, július 26-án vetett horgonyt a Tinian-atoll haditengerészeti kikötőjében.  

A Mariana-szigetcsoporthoz tartozó korallszigetet az előző évben, 1944. augusztus elsején vette be az amerikai tengerészgyalogság. 

A sziget elfoglalása fontos fordulópont volt a csendes-óceáni hadműveletek történetében; a sebtében kiépített, 2600 méter hosszú betonozott kifutópályával rendelkező repülőtérről felszálló B-29 „Superfortress” nehézbombázók ugyanis innen már közvetlenül támadhatták Japánt. 

Tinian katonai repülőtere 1945-ben, a beton mellett álló Boeing B-29 "Superfortress" nehézbombázókkalForrás: U.S. Air Force

McVay sorhajókapitány július 28-án a halálos rakomány kihajózása és a hadihajó készleteinek feltöltése után megkönnyebbülten adott parancsot a kifutásra; megszabadult a nyomasztó felelősség súlyától.

Az Indianapolis által leszállított "Little Boy" összeszerelt állapotban a tiniani katonai repülőtéren, közvetlenül az augusztus 6-i hirosimai atomtámadás előttForrás: Wikimedia Commons

A kapott parancs szerint Guam érintésével a Fülöp-szigeteki Leyte-öbölhöz kellett hajóznia, hogy egységét besorolják a Japán elleni invázióra készülődő és Jesse B. Oldendorf altengernagy parancsnoksága alatt álló 95. csapásmérő flottakötelékbe. 

Jesse B. Oldendorf altengernagy, a 95. csapásmérő flottakötelék parancsnokaForrás: Wikimedia Commons

Az amerikai haditengerészet és légierő által uralt térségben csak néhány napos sétahajózásnak tűnt a még hátralévő út. 

Fedélzetet elhagyni!

Július 29-e békésen lusta trópusi hangulatban telt el az Indianapolis fedélzetén. A ragyogó napsütést kihasználva a legénység szolgálaton kívüli tagjai napozással, kártyacsatákkal vagy a tűző nap sugarai elől a szálláskörletbe visszavonulva olvasással ütötték agyon az időt.

Chester Nimitz flottatengernagy (a képen balra) a Csendes-óceáni Egyesített Flotta főparancsnoka, a második világháború idejénForrás: Wikimedia Commons
Haditengerészeti rendfokozatok
A haditengerészeti törzstiszti és zászlóstiszti/admirálisi rendfokozatok elnevezése más, mint a szárazföldi haderőké. Az alábbiakban a törzstiszti és admirálisi, illetve tábornoki rendfokozatok egyenértékűségét adjuk meg.
Törzstisztek:
korvettkapitány – őrnagy
fregattkapitány – alezredes
sorhajókapitány – ezredes
kommodor vagy vezérkapitány – nincs szárazföldi rendfokozati megfelelője
Admirálisok és tábornokok:
ellentengernagy – vezérőrnagy
altengernagy – altábornagy
tengernagy – vezérezredes
flottatengernagy vagy nagyadmirális – hadseregtábornok, illetve vezértábornagy

Senki sem gondolt semmilyen, a hajót fenyegető veszélyre, amikor alkonyatkor a vérvörös nap aláhanyatlott a csendes-óceáni horizonton. 

A személyzet éjszakai szolgálattól megmenekült tagjai már rég az igazak álmát aludták, amikor az óramutatók átlépték az éjfélt. 

Az I-58 tengeralattjáróról menetben a kurei haditengerészeti bázisraForrás: Wikimedia Commons

A 17 csomós sebességgel haladó, mit sem sejtő hadihajó közelében Hasimoto korvettkapitány, a torpedók kilövése után alámerült I-58 irányító központjában összeráncolt homlokkal meredt a halkan ketyegő stopperre. Ezek az óráknak tűnő másodperecek voltak a leginkább idegtépők; vajon célt érnek-e a sötét felszín alatt halálos terhükkel suhanó torpedók. 

Éjfél után 14 perckor tompa dörrenés oszlatta szét a feszült várakozás csendjét 

a találat kézzelfogható bizonyítékaként. 

Az első torpedó az Indianapolis tatfedélzete alatt csapódott beForrás:Wikimedia Commons

A legénység harsány „Banzáj!” kiáltásban tört ki, a kapitány pedig utasítást adott a periszkópmélységig való felemelkedésre. Időközben meghallották a második robbanás hangját is.

Hasimoto korvettkapitány a periszkópnál,az I-58 irányító központjábanForrás: Japan Imperial Navy

Hasimoto korvettkapitány szeme elé varázslatos látvány tárult a periszkóp látómezejében: a hatalmas lánggal lobogó és orral előre süllyedő ellenséges hadihajó. 

Valósággal nappali világosság vette körül a halálosan megsérült nehézcirkálót, 

a kiömlött üzemanyag rőt fényben égett a tenger felszínén.

Közeli kép az I-58 tengeralattjárórólForrás:Military Factory

Odaát a tűztengerbe borult és erősen megdőlt fedélzeten megfeszített erővel próbálták vízre tenni a mentőcsónakokat. A torpedótalálatok végzetes kárt okoztak; a tatfedélzet alatt becsapódott torpedó feltépte a nehézcirkáló üzemanyagtartályát, a mintegy 3800 gallon kiömlő gázolaj égő szőnyegként terült szét a süllyedő hadihajó körül.  

Charles McVay sorhajókapitány élete végéig nem tudta feldolgozni az Indianapolis személyzetét ért tragédiátForrás: Handout Photo

McVay sorhajókapitány pillanatokon belül átlátta, hogy a hajó menthetetlen, ezért parancsot adott a fedélzet elhagyására. 

A második találat a hajóderék környékén érte az Indianapolist, berobbantva az egyik lőszerraktárt. A nehézcirkáló gerince megroppant, és a feltartóztathatatlan áradatként bezúduló víz is megtette a magáét: 

alig 12 perc telt el az első robbanás után, amikor az Indianapolist elnyelte a tenger. 

Ott, ahol eltűnt, nagyot csobbant az óceán. 

Néhány holttest vadul pörögve éledt fel

A pusztító találatok és a hatalmas cirkáló gyors elsüllyedése ellenére a személyzet 880 tagja élte túl a támadást. Sokan súlyosan megégtek, amikor megpróbáltak áttörni a felszínen úszó, égő benzinszőnyegen. Szép számmal akadtak a hullámokon hánykolódó hajótöröttek között erősen vérző sebesültek is, akik közül nem mindenki érte meg a napfelkeltét. 

A vízen sodródó túlélők egyaránt ki voltak téve a cápák ismétlődő támadásainak, a kiszáradásnak, a tűző napnak és a hipotermiánakForrás: article.wn.com

Amikor megvirradt, csapzott fejek százai emelkedtek-süllyedtek a lustán görgő hullámzás ritmusában. McVay kapitány és néhány életben maradt tisztje is a többiekkel együtt taposta a reggeli napfényben csillogó langyos trópusi vizet. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy nem sikerült rádión leadni a vészjelzést és a hajó utolsó pozícióját. 

Az Indianapolis teljes rádiócsendben hajózottForrás: U.S. Navy

Mindez nagyon rossz hír volt, az Indianapolis ugyanis biztonsági okokból rádiócsendben hajózott, és még több mint két nap volt hátra a tervezett befutásig, azaz bizonyos, hogy még napokig nem fogják keresni őket. A kapitány szóláncon keresztül utasította a mentőmellényben lebegő tengerészeket, hogy zárkózzanak össze, és ne hagyják elsodródni sebesült, magatehetetlen társaikat. Kora reggelre azonban már több tucat tengerész belehalt a sérüléseibe.

Egy súlyosan összeégett túlélő az Indianapolis hajótöröttjei közülForrás: U.S. Navy

Ahogy a nap magasabbra hágott, a számuk egyre csak növekedett, a kivérzéstől legyengült és sokkos állapotba került hajótöröttek között aratott a halál. A túlélők ekkor még nyugodtak voltak, mert abban bíztak, hogy hamarosan felfedezi őket egy Guamról felszálló cirkálóhidroplán vagy valamelyik, a térségben elhaladó amerikai hadihajó.

Hamarosan megjelentek az első cápák, és a következő napokban többször rátámadtak a túlélőkreForrás: Carol Buchanan

A tűző napnál és az egyre inkább mocorgó szomjúságérzetnél is sokkal félelmetesebb élmény volt, amikor először vették észre, hogy a felszínen sodródó holttestek némelyike „életre kelve” vad pörgésbe kezdett.

A USS Indianapolis utolsó útjának térképe, a hadihajó elsüllyedésének helyévelForrás: Wikimedia Commons

A csillogó vízpermetből néhány sebesen ide-oda cikkázó sötét, félhold alakú hátuszony sziluettje bontakozott ki a holttestek körül. Megérkeztek az első cápák.

Véres drámába torkolló kilátástalan várakozás

Eleinte csak a holttestek körül bukkantak fel a kisebb-nagyobb cápafalkák, 

de ahogy leszállt az alkony, egyre gyakrabban hangzott fel egy-egy éles sikoly, jelezve, hogy a többiektől elsodródott magányos hajótöröttekre is kezdenek rátámadni a tengeri ragadozók. 

Óceáni fehérfoltú cápaForrás: Wikimedia Commons
Óceáni fehérfoltú cápa
Az Indianapolis túlélőinek visszaemlékezése alapján a hajótöröttekre falkában rátámadó cápák a szakértők szerint túlnyomó többségében a pelágikus, nyíltvízi életmódot folytató óceáni fehérfoltú cápák (Carcharinus longimanus) voltak. A 2,8–3,2 méteres átlaghosszúságú faj a kékcápa-alakúak rendjébe (Carchariniformes) és azon belül a kékcápafélék családjába (Carcharinidae) tartozik. Kozmopolita trópusi cápafaj, gyakran nagy testű prédát, köztük tonhalakat és kisebb cetféléket is zsákmányol. Megfigyelték, hogy a nyílt óceáni térségben gyakran nagy rajokba összeverődve kísérik a cetek csoportjait. Az óceáni fehérfoltú az emberre nézve a potenciálisan fokozott veszélyt jelentő cápafajok közé tartozik.

Az éjszaka jeges rémületben telt el, miközben egyre több tengerész kezdett a kihűlésre panaszkodni. (Mivel a víz a levegőnél nagyjából hússzor gyorsabban vezeti el az emberi test hőjét, mint a levegő, megfelelő hővédelem nélkül előbb-utóbb a trópusi, langymeleg vízben is bekövetkezik a hipotermia, azaz a vészes kihűlés.) Amikor megvirradt, a cápák ismét felbukkantak.

A hajótöröttekre rátámadó cápák között a szintén nyílt-óceáni és időnként nagy csoportokba összeálló selyemcápa (Carcharhinus falciformis)-falkák is lehettekForrás: Wikimedia Commons

A tengerészek rájöttek, hogy ha szorosan összezárnak, a ragadozók nem támadnak rájuk. A legyengült és elsodródó embereknek szinte nulla volt a túlélési esélyük.

A hajótöröttek rájöttek, hogy szorosan összezárva viszonylagos biztonságban vannak a cáparajok támadásaitólForrás: Shark Diver

A hajótöröttek csoportjai körül ólálkodó és időről időre támadásba lendülő cápákon kívül más súlyos gondok is akadtak. 

A kínzó szomjúság és kiszáradás miatt, a figyelmeztetések ellenére is, egyre több hajótörött ivott tengervizet, 

ami a biztos halált jelentette számukra. A harmadik napon egyre több embernél jelentkeztek hallucinációk, néhányan megőrültek, és társaikra támadtak. A teljesen legyengült hajótöröttek pedig egyszerűen elmerültek, és soha többé nem bukkantak fel. 

Megmentett túlélők csoportja az egyik romboló fedélzeténForrás: U.S. Navy

Élelem és ivóvíz nélkül, kihűlve és a cáparajok ismételt támadásainak kitéve, az egyre terebélyesedő reményvesztettség közepette nem is csoda, hogy többeken elharapództak az őrület tünetei. A negyedik napon, augusztus 2-án, 

délelőtt nem sokkal negyed tizenegy után motorzúgásra figyeltek fel a végletekig elcsigázott hajótöröttek. 

Végre rájuk leltek. Ekkorra a 880 túlélőből már csak 321-en voltak életben. 

Kibontakozik a mentőakció

Wilbur „Chuck” Gwinn hadnagy augusztus 2. forró délelőttjén személyzetével együtt rutinrepülést hajtott végre Lockheed PV-1 Ventura típusú járőrgépe fedélzetén a végtelen vízsivatag felett. Alacsony magasságon repülve egyszerre csak apró fekete pontok tömegét vették észre az óceán felszínén.

A hajótörötteket felfedező Lockheed PV-1 Ventura tengeri járőrgépForrás: Wikimedia Commons

Mélyebbre ereszkedve megdöbbenve látták, hogy kisebb-nagyobb csoportokban emberek sodródnak a csillogó hullámok hátán. 

Még jobban megrökönyödtek, amikor szorosan a hajótöröttek mellett köröző cápákat is felfedezték. 

Gwinn hadnagy többször egészen alacsonyan áthúzott a túlélők csoportjai felett, szárnybillegetéssel jelezve, hogy felfedezték őket. Rádión azonnal leadta a riasztást Guamnak. 

Marks hadnagy vízre leszállt Catalina hidroplánjára 56 túlélő kapaszkodott felForrás: Wikimedia Commons

A hírre minden, a környéken tartózkodó légi és felszíni egységet riadóztattak, hogy késedelem nélkül induljanak a katasztrófa térségébe. 

R. Adrian Marks hadnagy, egy nagy PBY Catalina tengeri járőrgép parancsnoka is vette az adást, és rögtön a megadott irányba fordította gépét. Úton a helyszín felé észrevette a USS Cecil J. Doyle rombolót, és rádión riasztotta a parancsnokát. Graham Clayton fregattkapitány azonnal parancsot adott, hogy hozzák ki a kazánokból a maximális teljesítményt, és hajóját megfordítva teljes gőzzel elindult a megadott pozíció irányába. 

A USS Doyle romboló ért elsőként a helyszínreForrás: Wikimedia Commons

 Marks hadnagy egy órával később landolt hidroplánjával a hajótöröttek első csoportja mellett, annyira közel, amennyire csak lehetett. 

A nem túl nagy befogadóképességű gépre 56 túlélőt vett fel. 

Az emberek súlyától ugyan a szárnyak deformálódtak, és a Catalina nem tudott többé felszállni, de a kimentett hajótöröttek legalább biztonságba kerültek a cápáktól. 

Az Indianapolis szerencsés túlélőiForrás: Wikimedia Commons

Már besötétedett, amikor Clayton fregattkapitány rombolója is befutott. A koromsötétben csak a romboló keresőlámpáinak fényében folyhatott a mentés. 

A még vízben vergődő hajótöröttek számára ezek voltak a legnehezebb pillanatok, 

amikor már kézzelfogható közelségbe került a megmenekülésük, de a sötétség miatt csak lassú tempóban folyhatott a mentés. 

A mentésben részt vett USS Talbot rombolóForrás: Wikimedia Commons

Reggelre megérkeztek a USS Ralph, Talbot és Madison rombolók, majd a lassúbb kísérőhajók is.  

A mentőegységnek összesen 317 embert sikerült élve a fedélzetre emelni: a mentés alatt további négy tengerész hunyt el végkimerültségben. 

Miután nem maradt élő ember a vízben, a hajók nyugati irányba fordultak, és a Leyte-öböl felé vették az irányt. 

A dráma utójátéka

A USS Indianapolis tragédiájának ügyében a Csendes-óceáni Flotta Főparancsnoksága vizsgálatot rendelt el.  Ez volt a legnagyobb egy hajóra számított emberveszteség, ami a második világháború alatt az Egyesült Államok haditengerészetét érte.

A mentésben részt vett haditengerészekForrás: U.S. Navy

McVay sorhajókapitányt felfüggesztették, a vád szerint ugyanis nem tett meg mindent a katasztrófa megelőzéséért, 

például nem haladt cikcakkban a kíséret nélküli nehézcirkálóval, megnehezítve ezzel egy esetleges tengeralattjáró-támadás eredményességét. Chester W.  Nimitz flottatengernagy a csendes-óceáni haditengerészeti erők főparancsnoka 1947-ben törölte a fenyítését, és visszavette a szolgálatba McVay sorhajókapitányt.

Chester W. Nimitz flottatengernagy, a csendes-óceáni haditengerészeti erők főparancsnoka 1947-ben visszavette a szolgálatba McVay sorhajókapitánytForrás: Wikimedia Commons

A USS Indianapolis utolsó parancsnoka 1949-ben ellentengernagyként vonult nyugdíjba. 

Noha a túlélők egységesen azt állították, hogy a kapitány mindent megtett, amit egyáltalán meg lehetett tenni a mentés során, az áldozatok hozzátartozói közül nem mindenki látta ezt így.

McVoy kapitány élete végéig nem tudta feldolgozni a USS Indianapolis tragédiájátForrás: Origo

Boldog karácsonyt Önnek, az enyém már sohasem lesz az, mert elvette a fiam életét” 

– szólt egy, a volt parancsnoknak címzett levél a sok közül. 

Charles McVoyt élete végéig kínozta 1945. július 30. tragikus emléke, sohasem tudta feldolgozni. 

1968. november 6-án – 70 éves korában – önkezével vetett véget életének. McVoy ellentengernagyot  2000 októberében posztumusz minden vád alól felmentették. 

A hirosimai atomtámadásból visszatérő "Enola Gay" B-29 bombázó landol Tinian repterénForrás:U.S. Air Force

Az Indianapolis rakományával pedig 1945. augusztus 6. kora hajnalán a tiniani katonai repülőtér betonjáról egy „Enola Gay” becenevű B-29-es nehézbombázó emelkedett a magasba, és északnak fordulva, Hirosima felé vette az irányt. 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK