Elhaladt a Nap mellett a Csuri üstökös

üstökös, Rosetta
Az üstökösről 3,1 kilométeres távolságból készült felvétel
Vágólapra másolva!
Nagyobb károk nem estek a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösben, amikor csütörtökön áthalad pályájának perihéliumán, vagyis a Naphoz legközelebb eső pontján. Az égitestet az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája kíséri.
Vágólapra másolva!

"Minden simán ment, a kavargó portól és gőztől övezett üstökös közép-európai idő szerint 4 óra 03 perckor haladt el a Nap mellett, az esemény nem volt különösen látványos" - mondta Paolo Ferri, az ESA darmstadti központjának misszióvezetője.

A Csuriról 3,1 kilométeres távolságból készült felvétel Forrás: ESA/Rosetta/Philae/ROLIS/DLR

Naptól legtávolabbi pontja felé tart

Az égitest mintegy 185 millió kilométerre volt ekkor a csillagtól,

a távolság a következő hetekben nagyon lassan növekszik.

Az elmúlt négy-nyolc hétben a 67/P egyre nagyobb mennyiségű napenergiát "tankolt", egyre több por kavargott a felszínén. Most pályájának a Naptól legtávolabbi pontja felé tart, amely körülbelül 800 millió kilométerre van.

Forrás: MTI

"Szeptemberig további kitöréseket és porfelverődést várunk. Nem valószínű, hogy eközben darabok törnek le az üstökösről, ám nem is zárhatjuk ki" - vélte a tudós. Az ESA szerint ősszel nyugszik meg a 67/P. Addig a Rosetta űrszonda a biztonság kedvéért 150 helyett 300 kilométer távolságból kíséri és vizsgálja az égitestet.

Egy ideig nem lesz kapcsolat a Rosettával

Az üstökösön tavaly novemberben leszállt Philae robot számára ez azt jelenti, hogy egy ideig nem lesz kapcsolata a Rosettával. A Rosetta legfontosabb feladata most az, hogy

- magyarázta Ferri. A kölni német légi és űrközlekedési központ (DLR) adatai alapján a 67/P másodpercenként nagyjából száz kilogrammot veszít tömegéből.

Aknaszerű mélyedés a Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén Forrás: ESA

Forróbb a felszíne, mint bolygónknak

A eddig megfigyelt legerősebb, néhány perces gázkitörés július 29-én volt a DLR és az ESA beszámolói szerint, erről az ESA kedden kiadott felvételei is tanúskodnak.

A Föld csak körülbelül 150 millió kilométerre van a Naptól, azaz kisebb távolságra, mint a megfigyelt üstökös,

amelynek nincs légköre, ezért 80 Celsius-fokos hőmérséklete lényegesen forróbb, mint bolygónké.

A Rosetta képe az üstökösről az úrszonda árnyékával (lent középen) Forrás: ESA/Rosetta/MPS for OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA

Fokozódik az üstökös tevékenysége

A következő napokban az üstökös tevékenysége még fokozódik - mondta Ekkehard Kührt, a DLR üstököskutatója. Az égitest legközelebb nagyjából 6,5 év múlva jut ismét pályája perihéliumára. A Rosetta-misszió 2016 őszén ér véget 12,5 év utazás és 7,9 milliárd kilométer megtétele után.