Megtalálhatták az első égboltábrázolás atyjának sírját

nebrai korong
A híres nebrai korong
Vágólapra másolva!
Egy 3900 éves sírt tártak fel német régészek a Szász-Anhalt tartományban lévő Dieskau mezején, a szakemberek feltételezése szerint a sír egy bronzkori uralkodóé volt abból az időből, amikor a híres nebrai korongot, a világ első égboltábrázolását készítették.
Vágólapra másolva!

"Bizonyosságot arról, hogy itt nyugodott a nebrai korong atyja, csak a sírban talált tárgyak aranyának elemzése után szerezhetünk" - mondta el Harald Meller régész kedden az ásatási területen. Az eredmények 2016 elejére várhatók.

Üres sírkamrára leltek

2014 júliusában, illetve 2015 májusa és augusztusa között végzett aprólékos vizsgálatok és újabb ásatások eredményeként találták meg a Bornhöck nevű dombot.

A szakértők az üres sírkamra mellett egyebek között fagerendákat, faragott köves területeket, az építkezéskor használt ösvények helyét és keréknyomokat találtak.

Több tonnás kősziklákkal védték

A sírkamra tető alakú volt, duplán rakott, masszív tölgypallóval készült. "A sírrablók ellen több tonna súlyú kősziklákkal takarták el, a kő fölött ezer köbméternyi földet halmoztak fel" - mondta Meller. – "Ilyen gigantikus méretű dombot csak egy igazán hatalmas uralkodónak emelhettek. A férfi 3800-3900 évvel ezelőtt élt" - hangoztatta a kutató.

A híres nebrai korong Forrás: Wikimedia Commons

Mégis kifosztották

A sírhalmot 1847-ben mégis kifosztották és az arany sírmellékleteket eladták. Az aranykincsből öt darab, négy karperec és egy balta maradt fenn, ezeket a moszkvai Puskin Múzeumban őrzik. Az aranykincseket az elmúlt hetekben elemzésnek vetették alá.

Évszázadokon keresztül használták a korongot

A nebrai korongot évszázadokon át használták, 3600 éve ásták el. A bronzból készült, két kilogramm tömegű, aranyberakásos korong a legkorábbi égboltábrázolás a világon.

Két, mára már elítélt sírrabló találta a becses leletet 1999-ben a szász-anhalti Nebra városka mellett.

Két kardot is megtaláltak a korong mellett Forrás: Wikimedia Commons

Hajót, holdat, napot és csillagokat ábrázol

A 32 centiméter átmérőjű, csaknem teljesen kerek korongon több helyen aranybevonat található: a régészek feltételezése szerint azok hajót, holdat, napot és csillagokat ábrázolnak. A lelőhely közelében Arche Nebra néven múzeumot alakítottak ki.