Kereken hetven éve, 1945. szeptember 2-án Japán kapitulációjával ért véget a második világháború. A második világégés mind áldozatainak számát, mind pedig kegyetlenségét és földrajzi kiterjedtségét tekintve példa nélkül áll az emberi konfliktusok történetében. A világégés következményei a második világháború után kialakult új világrend képében – közvetett módon – még napjainkra is hatással van.
Zsakettben és cilinderben írták alá a feltétel nélküli megadást
Az USS Missouri, Chester W. Nimitz flottatengernagy, az amerikai csendes-óceáni flotta főparancsnokának zászlóshajója 1945. szeptember 2-án horgonyt vetett a Tokiói-öbölben.
A zászlódíszbe öltözött büszke hadihajó világtörténelmi eseményre készülődött; a főfedélzeten,
a parancsnoki híd alatt felállított asztalhoz várták a Japán Császárság fegyverszüneti delegációját.
Augusztus 9-e, a nagaszaki atomtámadás és a szovjet Vörös Hadsereg mandzsúriai inváziójának kezdőnapja után a japán politikai vezetés belátta, hogy a fanatikus ellenállást hirdető tokiói szoldateszka kardcsörtetésével szemben a további harcok Japán megsemmisülését eredményezhetik.
Ezért a császári kormány diplomáciai úton, a katonai vezetők háta mögött fegyverszünetet kért az Egyesült Államoktól.
A feltétel nélküli megadást elutasító tokiói kormánnyal Douglas MacArthur tábornok, az amerikai csendes-óceáni szárazföldi haderők főparancsnokának közvetítésével megszületett a kompromisszum; Hirohito császár sérthetetlenségének garantálása mellett Japán aláveti magát a feltétel nélküli fegyverletételnek.
Szeptember 2-án délelőtt lépett a Missouri fedélzetére a zsakettbe és cilinderbe öltözött japán fegyverszüneti delegáció. MacArthur tábornok rövid beszéde után Sigemicu Mamoru külügyminiszter a császár és a japán kormány, Umezu Josihiro tábornok, vezérkari főnök pedig a hadsereg nevében írta alá a kapitulációs okmányt, amelyet amerikai részről MacArthur és Nimitz flottatengernagy látott el a kézjegyével.
Nem egészen négy hónappal azt követően, hogy május 8-án Európában elhallgattak a fegyverek, a japán kapitulációval befejeződött az emberi történelem legnagyobb és legvéresebb háborús konfliktusa.
Nem béke volt, csak húszéves fegyverszünet
A második világháború kirobbanásához vezető okok közül az 1919 és 1920 között létrejött Párizs környéki békeszerződések, a Németországgal megkötött versailles-i , az Ausztriára oktrojált Saint Germain-i, továbbá a Magyarországra és az Oszmán Birodalomra kényszerített trianoni, illetve sévres-i megállapodások voltak a legmeghatározóbbak.
A rövidlátó és a legyőzött ellenség iránti kicsinyes bosszúvágytól vezérelt békeszerződések figyelmen kívül hagyva Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök 14 pontos rendezési javaslatát az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásával, az etnikai elv mellőzésével olyan utódállamokat hoztak létre, amelyek - a rendezés igazságtalansága miatt – már a megszületésük pillanatától fogva ellenségesen viszonyultak egymáshoz.
A Németországra kivetett irreálisan magas háborús jóvátétel, a Rajna- és a Saar-vidék francia katonai igazgatás alá helyezése és a további átgondolatlan feltételek előre kódolták a 20-as évek második felétől kibontakozó akut német belpolitikai válságot, amely végül Adolf Hitler és a náci párt felemelkedéséhez vezetett. A párizsi békecsinálók egyszerűen figyelmen kívül hagyták, hogy Európa egyik legjelentősebb, 80 milliós nemzetét nem lehet következmények nélkül tartósan megalázni.
A Monarchia feldarabolásával olyan politikai vákuum jött létre Kelet-Közép-Európában, amely az 1930-as évektől az egyre jobban kiteljesedő európai nagyhatalmi ellentétek színterévé vált. Az 1919-es versailles-i rendszer magában rejtette a második világégést.
Foch marsall, amikor meghallotta a Németországra kényszerített megállapodás feltételeit, csak ennyit mondott: „Uraim, ez nem békeszerződés, hanem húszéves fegyverszünet!” Szavai látnoki pontossággal váltak valóra: 1939. szeptember 1-én, Lengyelország német lerohanásával kezdetét vette a második világháború.
Nem volt ehhez fogható a történelemben
Az egyetemes történelemben a második világháború volt az első valódi globális összecsapás,
egyben a hadtörténet első modern, a gépesített hadviselés szabályai szerint megvívott háborúja.
A második világháború kegyetlenebb volt minden korábbi háborús konfliktusnál;
mind a tengelyhatalmak, mind pedig a szövetségesek sokszor és súlyosan megszegték a genfi hadijogi konvenciót.
A szintén hatalmas áldozatokat követelő első világháborúban az öldöklés a harctereken folyt, a civil lakosságot nem érte atrocitás, nem volt divat a túszszedés és népirtás, nem léteztek még terrorbombázások, és ismeretlenek voltak a lakosság megfélemlítését szolgáló tömeges atrocitások is a civilek ellen. A „nagy háborút” még többé-kevésbé a 19. századi lovagiasság szabályai szerint vívták, 1939-re mindebből szinte már semmi sem maradt.
A kezdet és a vég a dátumok tükrében
A második világháború kezdetét a történetírás tradicionálisan 1939. szeptember 1-hez köti, amikor a náci Németország hadereje, a Wehrmacht rátámadt Lengyelországra. A két napig csak német-lengyel háborúként vívott küzdelem szeptember 3-án, a brit és a francia hadüzenettel vált európai konfliktussá, amelybe 1939. szeptember 17-én a Szovjetunió is beszállt Lengyelország orvul történt hátbatámadásával.
Az 1939 szeptembere és 1940 áprilisa közti, úgynevezett furcsa háború hónapjai után (a létszámfölényben lévő francia és brit haderő a hadüzenet ellenére sem támadta meg Németországot) 1940. május 10-én Hollandia, Belgium és Luxemburg lerohanásával kezdődött és Franciaország katasztrofális vereségével végződött nyugati hadjárattal eszkalálódott valódi európai konfliktussá a háború.
Földrajzi értelemben 1941-től beszélhetünk világháborúról,
a hadműveletek Észak-Afrikára történt kiterjedésével, majd a december 7-i Pearl Harbor-i japán támadással. 1941 más szempontból is fordulópontnak tekinthető a világháború menetében; a Szovjetunió ellen június 22-én megindított Barbarossa hadművelettel, illetve az Egyesült Államok decemberi hadba szállásával a harcok addig nem látott hatalmas területekre terjedtek ki.
Egyes történészek szerint a később globálissá vált konfliktus nem a német-lengyel, hanem az 1937. július 8-án kezdődött második kínai-japán háborúval vette kezdetét, hiszen közvetett módon ez vezetett a japán-amerikai kapcsolatok végleges megromlásához. A háború végét tradicionálisan a mai évfordulóhoz kötik, de szeptember 2-án csak a csendes-óceáni hadszíntér két fő ellenfele írta alá a kapitulációs okmányt.
A japán fegyverletételi megállapodás többi szövetséges hatalom, így különösen a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia és Ausztrália által történt aláírása azonban egészen szeptember 22-ig eltartott, utolsóként Új-Zéland képviselője írta alá az okmányt.
Az Egyesült Államok és további 48 ország Japánnal csak 1951. szeptember 8-án San Franciscóban írta alá a békeszerződést, a kínai-japán megállapodásra azonban még ennél is tovább kellett várni; a Japán Császárság és Kína között jogi értelemben csak 1978-ban szűnt meg a hadiállapot.
Ez volt a legnagyobb áldozat a háborúk Molochjának
A mérhetetlenül sok, a világtörténelemben párját ritkító kegyetlenkedés, háborús és emberiség elleni bűntett ugyancsak a második világháború szomorú sajátossága. A tengelyhatalmak által a keleti és a nyugati fronton elkövetett tömeges atrocitások mellett a szövetséges hadseregeket ugyancsak számos, a nemzetközi hadijogot sértő cselekedet felelőssége terheli.
A második világháború teljes emberveszteségét a történelmi dokumentumok hiányosságai miatt nem lehet teljes pontossággal meghatározni,
egyes becslések szerint a katonai és civil emberveszteség együttesen elérte a 75 millió főt, más számítások szerint hozzávetőleg 40 millió civil és 20 millió katonai áldozata volt a világégésnek, a harcok, a terrorbombázások, az éhínség és a járványok, valamint a tömeges népirtások következtében.
A szovjet-orosz történelmi források szerint az ország második világháborús embervesztesége 27 millió főt tett ki, amelyből 8,7 millió volt a katonák száma. Németország katonai vesztesége összesen 5,3 millió főre rúgott.
Atrocitások és kegyetlenkedések; nem csak náci privilégium
A háborúk történetében
új elemnek számít a hadifoglyok és a civil lakosság ellen elkövetett tömeges atrocitások rendkívül magas száma;
amíg a „nagy háború” halottai szinte maradék nélkül katonák voltak, addig a második világháború áldozatainak túlnyomó többsége a civil lakosság soraiból került ki. Ugyancsak egyedi sajátosság a náci fajelméleten alapuló népirtás, amelynek az európai zsidóság volt a legfőbb elszenvedője.
Az európai országokban élő zsidó népesség mintegy 78%-át, hozzávetőleg 6 millió embert irtottak ki
elsősorban a német és keleti területeken felállított koncentrációs táborokban, az 1942. januári wannsee-i konferencián elhatározott „végső megoldás” után. De ugyancsak sok áldozatot szedett a terror a cigányság és a náci ideológia által értéktelennek minősített társadalmi csoportok tagjai közül is.
A kegyetlen fogvatartási körülmények és tömeges kivégzések miatt
a második világháború idején 3,5 millió hadifogoly vesztette életét.
A japánok különösen kegyetlenül bántak a hadifoglyaikkal, de ez ügyben a németek mellett a szovjeteknek sem kellett „szégyenkezniük”. A náci koncentrációs táborokban, főleg Auschwitzban vagy az élveboncolásokról hírhedtté vált japán 731-es kísérleti telepen végrehajtott orvosi és élettani kísérletek kegyetlensége nem egyszer még a beteges emberi fantázia határain is túltett.
A hadijogot kivétel nélkül az összes hadviselő fél megszegte.
A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1940. március 5-i titkos határozata alapján az NKVD 15-20 000 lengyel hadifogoly tisztet végzett ki Katinyban (Katyn), Kalinyinban és Harkovban.
De például az amerikaiak is 1944 decemberében, az ardenneki német ellenoffenzíva idején Malmedy mellett az SS-ek által agyonlőtt 84 katonájuk megbosszulásaként a korábban fogságukba esett németek közül 300-at egyszerűen kivégeztek.
A Vörös Hadseregben is bevett gyakorlat volt például a Waffen-SS kötelékében harcoló és magukat megadó katonák helyszínen történt agyonlövése. Lidice és Oradour az SS kegyetlenkedéseinek lett máig élő szimbóluma.
Ma már a történészek jelentős része háborús bűntettnek tartja Hamburg 1943-as és Drezda 1945. februári szövetséges terrorbombázását is,
amelyek egyetlen bevallott célja a lakosság megtörése volt.
A világháború évei alatt szép számmal születtek jogfosztó intézkedések, ez alól még az Egyesült Államok sem volt kivétel. A Franklin D. Roosevelt által 1942. február 19-én aláírt 9066-os elnöki rendelet (Executive Order 9066)
az amerikai állampolgárságú németek, japánok és olasz nemzetiségűek internálásáról rendelkezett,,
ami alapján több mint 80 ezer embert határozatlan időre, a külön erre a célra létesített koncentrációs táborokba zártak.
A háború utolsó éveiben a Vörös Hadsereg által megszállt területeken tömeges méreteket öltött a nők elleni erőszak, és elszaporodtak a civil lakosság terhére elkövetett fosztogatások, rablógyilkosságok is.
Háború utáni rendezések Teherán és Jalta szellemében
1943 elején, a német 6. hadsereg Sztálingrádnál bekövetkezett katasztrofális vereségével, valamint a Salamon-szigeteki Guadalcanal elfoglalásával mind az európai, mind pedig a csendes-óceáni hadszíntéren megfordult a kocka, a tengelyhatalmak sikersorozatának végleg leáldozott, és minden területen a szövetségesek kerültek fölénybe.
Ennek jegyében már 1943 novemberében Teheránban, majd 1945 februárjában Jaltában megtartott konferencián a szövetséges hatalmak képviselői, Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje és Joszif V. Sztálin szovjet pártfőtitkár megegyeztek a háború utáni rendezésben és befolyási övezetek felosztásában.
1945. május 8, a német fegyverletétel után Németországot négy megszállási zónára osztották fel
ugyanúgy, mint az 1938-as Anschluss érvénytelenítésével Németországról leválasztott és ismét önálló állammá tett Ausztriát. A világháború vége a nagyhatalmi érdekeknek megfelelően ismét átrajzolta Közép- és Kelet-Európa térképét.
Sztálin visszavette Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát. Lengyelország hiába volt Hitler első áldozata, és hiába hullatta vérét a szövetségesek oldalán, ez sem volt elegendő ahhoz, hogy ne veszítse el végleg a szovjetek által az 1939. augusztus 23-i Molotov–Ribbentrop-paktum titkos záradéka alapján megszállt keletlengyel területeket. Lengyelországot német területekkel kárpótolták.
A balti államok ismét elvesztették függetlenségüket, és végleg a Szovjetunióhoz kerültek,
csakúgy, mint Kárpátalja. Magyarország, Bulgária, Olaszország és Románia számára az 1947. február 10-én Párizsban aláírt szerződéssel ért véget jogi értelemben a világháború. Magyarország esetében - mivel a szövetséges hatalmak mindkét bécsi döntést hatálytalanították – az 1937-es határokat állították vissza azzal, hogy a „jogos csehszlovák biztonsági érdekekre figyelemmel” még további három község, a Pozsony közelében fekvő Dunacsún, Oroszvár és Horvátújfalu átadására kötelezték. Az országot súlyos, 300 millió dollár (akkori árfolyamon számított) jóvátétel megfizetésére is kötelezték.
A második világháború következményei
Már az 1945. júliusi potsdami konferencián is érzékelhető volt a Szovjetunió és az angolszász szövetségesek közötti elhidegülés, ami 1946-tól hidegháborús szembenállássá fejlődött. Sztálin a jaltai és potsdami megállapodásokban foglaltakat megszegve, valamint kihasználva, hogy Kelet-Európát a Vörös Hadsereg szállta meg, 1947-től kommunista kormányokat ültetett a szovjet befolyás alá került országok élére.
Ezekben az országokban, különösen az amerikai Marshall-terv 1948-as meghirdetése után, nyílt kommunista diktatúrát vezettek be. Németország keleti, szovjet megszállási zónába került részén 1949-ben kikiáltották a Német Demokratikus Köztársaságot, hosszú évtizedekre kettéosztva ezzel az országot.
A szövetségesek passzív asszisztenciája kísérte az 1945-ben meghirdetett és a nemzetközi joggal ellentétes Benes-dekrétumok végrehajtását,
amellyel a Csehszlovákia területén élő német lakosságot és a magyar nemzeti kisebbség egy részét a kollektív bűnösség jegyében kitelepítettek a szülőföldjükről.
Már a teheráni konferencián döntés született a háborús bűnösök felelősségre vonásáról;
ennek szellemében állították fel 1945-ben a nürnbergi katonai törvényszéket, amely a náci háborús főbűnösök felett ítélkezett. A háborús bűnösöket Kelet-Európában és Japánban is felelősségre vonták, a szövetségesek által elkövetett jogsértések kivizsgálása elmaradt.
A második világháború következményének tekinthetjük a kollektív nemzetközi biztonság garantálására 1945. június 26-án létrehozott Egyesült Nemzetek Szervezetét, továbbá a gyarmatbirodalmak felbomlását is.
A világháború utáni rendezés nyomán kialakult hidegháborús szembenállás hosszú évtizedekre, egészen a Szovjetunió 1991-es felbomlásáig döntő befolyást gyakorolt a világpolitika eseményeire. Közvetett hatásai még napjainkban is érezhetők.