Most még részletesebben nézhetjük a Ceres fénylő foltjait

Ceres, folt
Az eddigi legrészletesebb felvétel a rejtélyes fénylő foltokról
Vágólapra másolva!
Megérkezett az eddigi legjobb minőségű kép a Ceres törpebolygó fényes foltjairól. Az amerikai űrügynökség Dawn űrszondájának új felvételét nézve azonban továbbra sem lehet megmondani, pontosan mik is lehetnek ezek a felszíni képződmények.
Vágólapra másolva!

Az Occator nevű kráterben található foltok struktúráját egészen aprólékosan lehet az új fotón tanulmányozni - írta a BBC. A kép elkészítéséhez a kutatóknak két felvételt kellett összekombinálniuk: az egyiken csak a fénylő foltok látszottak, a másikon az azt körülvevő terület.

Az eddigi legrészletesebb felvétel a rejtélyes fénylő foltokról Forrás: NASA/JPL-Caltech/UCLA/MPS/DLR/IDA

A Dawn űrszonda jelenleg 1470 kilométeres magasságból figyeli a törpebolygót, és pixelenként 140 méteres felbontással készít a felszínről képeket. Az új fotó ellenére továbbra sem tudják a kutatók, hogy mik lehetnek a fénylő foltok. A küldetéssel foglalkozó tudósok a vizsgálatok során most a képződmények geológiai és kémiai természetét igyekeznek felderíteni.

A 950 kilométer átmérőjű Ceres törpebolygó a Mars és Jupiter között elterülő aszteroidaöv legnagyobb objektuma.