Kevesebb utóduk lesz és rövidebb ideig élnek a stresszes elefántok borjai

elefántborjú
Elefántborjú
Vágólapra másolva!
A stresszes környezetben született elefántok gyorsabban öregednek és kevesebb utóduk is lesz a későbbiekben, derült ki a Sheffield-i Egyetem legújabb tanulmányából.
Vágólapra másolva!

Alapvetően befolyásolja a születendő ázsiai elefántborjú (Elephas maximus) életkilátásait, ha az anyaállatot a vemhesség alatt sok stressz éri - ha kedvezőtlen időszakban jön a világra, élete folyamán kevesebb utóda születik, ráadásul gyorsabban is öregszik a nyugodt körülmények között született társainál.

Dr Hannah Mumby, a tanulmány vezető szerzője szerint a rossz életkörülményeket már számos betegség kialakulásával összefüggésbe hozták embereknél, az azonban kevésbé ismert tény, hogy a korai években tapasztalt stressz felgyorsítja az öregedést a hosszú életű fajok esetében.

„Azt találtuk, hogy a reprodukciós képesség hanyatlása sokkal meredekebb azoknál az elefántoknál, akik stresszel teli időszakban jöttek világra. Habár fiatalabb korukban több utóduk született, a szaporodóképesség gyors romlása miatt összességében végül kevesebb utódot hagytak maguk után – mondta a kutatónő.

Elefántborjú Forrás: University of Sheffield

A legkritikusabb hónapok

A tudósok több mint 10 ezer mianmari elefántot vizsgáltak a tanulmányban. Összesen három generáció adatait követték nyomon. Az állatok mindegyike félig fogságban tartott egyed volt, amelyek szállítási feladatokat láttak el a faiparban.

A kutatók a stresszhormon-szint meghatározásával igyekeztek eldönteni, hogy melyik hónap volt a legkritikusabb az elefántok számára.

Kiderült, hogy a kérdéses időszak a júniusi és augusztusi hónapokra esett. A monszunéghajlat miatt a térségben ezekben a hónapokban esik a legtöbb csapadék, ami alaposan megnehezíti az állatok munkáját.

Ebben az időszakban különösen kevés elefántborjú születik, ráadásul az ekkor világra jött utódok életkilátásai is a legkedvezőtlenebbek.

Az anyai stressz és az utód öregedésének összefüggéseit a Scientific Reports folyóirat vizsgálta. A kutatók szerint az új eredmények befolyással lehetnek az ázsiai elefántok állatkerti tartásának körülményeire is. Egy 2008-as tanulmány például megállapította, hogy a fogságban tartott ormányosok – a stressz miatt - feleannyi ideig élnek, mint vadon élő társaik.