Misztikus hangulatú páraréteg a Plutón

pára, Pluto
Vágólapra másolva!
Páraréteg a Pluto felszíne közelében, hegyvonulatok, széles síkságok láthatók a lemenő nap fényében a New Horizons űrszonda felvételein, amelyeket az amerikai űrkutatási hivatal legutóbb tett közzé.
Vágólapra másolva!

Az űrszonda akkor készítette a képeket, amikor július 14-én 12 500 kilométer távolságban elszáguldott a törpebolygó mellett - számolt be róla a BBC hírportálja.

A New Horizons szeptemberben kezdte a Plutóról gyűjtött adatok tömeges továbbítását, hogy a kutatók folytathassák az égitest változatos topográfiájának és ritka légkörének elemzését.

A törpebolygó félholdszerű ívét ábrázoló felvétel szeptember 13-án jutott el a Földre. A képen a Nap éles fénye világítja meg a változatos felszíni formákat és a talaj közeléből legalább száz kilométeres magasságig érő légkör tucatnál is több rétegét.

Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI

"Mintha ott lennénk"

A felvételek azonban ennél is többet kínálnak a tudománynak: új részleteket mutatnak meg a Pluto atmoszférájáról, hegyvidékeiről, gleccsereiről és síkságairól" - magyarázta Alan Stern, a misszió vezető kutatója.

A lemenő nap fényében látható a ködszerű, felszín közeli páraréteg, amelyet megszakít a hegyek vonulata. A páraréteg arra utal, hogy a Pluto időjárása éppúgy naponta változhat, mint a Földé - vélte Will Grundy, az arizonai Lowell megfigyelőállomás tudósa.

Hegyek és jeges síkság a Pluto felszínén Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI

Létezhet a földihez hasonló vízkörforgás

A felvételből arra is következtetni lehet, hogy a törpebolygón is létezhet a földihez hasonló vízkörforgás, benne fagyott nitrogén és más jeges anyagok.

- mutatott rá Alan Howard, a Virginiai Egyetem kutatója, a New Horizons-misszió egyik résztvevője.

A New Horizons legközelebb egy másik fagyos égitest közelébe látogat, mely a Kuiper-övben, a Naprendszer távoli régiójában található. A 2014 MU69 nevű, üstökösszerű objektummal való "űrrandevú" hivatalos jóváhagyása előtt a NASA újra megvizsgálja a terveket.