Amerika szárnyai alatt támadott Szaddám Huszein

2015.09.22. 17:35

Harmincöt éve, 1980. szeptember 22-én Szaddám Huszein hadüzenet nélkül megtámadta Iránt. Úgy tűnt, hogy a sah uralmát megdöntő, két évvel korábbi iszlám forradalom zűrzavarába süllyedt ország könnyű préda lesz az Egyesült Államok és a szovjet-orosz medve hallgatólagos támogatását is élvező iraki diktátor számára. 

Történelmi ellentétek és nagyhatalmi ambíciók

A Tigris és Eufrátesz mentén fekvő, hosszú történelmi múltra visszatekintő Irak és az ugyancsak évezredes tradíciókkal rendelkező perzsa hatalom, Irán között lappangó ellentétek több évszázadra nyúlnak vissza. 

Ezek részben vallási, részben pedig etnikai jellegű okokra, 

másrészt pedig a stratégiai jelentőségű közel-keleti térség feletti hegemónia megszerzésére visszavezethető hatalmi ellentétek. 

Szaddám Huszein iraki elnök az országát regionális nagyhatalommá kívánta tenni. Tekintse meg képes összeállításunkatForrás: AFP

Irak lakosságának nagyobb része az iszlám szunnita ágának híve, ezzel szemben az iszlámot később felvevő perzsák a negyedik kalifa, Ali hitén álló síiták. A perzsák az indoeurópai nyelvcsaládhoz, az Irak területén élő döntő többséget alkotó arabok pedig a sémi-hámi népek közé tartoznak. 

Irak vallási és etnikai szempontból is megosztottabb Iránnál; 

Bagdad fennhatósága alatt jelentősebb számú síita felekezetű ember és etnikailag az irániakkal rokon kurd népesség él. (A kurdok zömében ugyancsak Ali hitvallásának követői.) 

Az iráni Forradalmi Gárda fanatikus harcosaival nem bírt el az iraki reguláris haderő. Tekintse meg képes összeállításunkatForrás: AFP/Atta Kenare

Az 1979. július 19-én vértelen puccsal (a betegeskedő elnök, Ahmed Haszan al-Bakr lemondatásával) hatalomra került 

Szaddám Huszein kezébe mérhetetlen hatalom összpontosult; 

pártbeli riválisainak eltávolítása után ő lett a Baasz Párt és az államélet kizárólagos vezetője. 

Reza Pahlavi iráni sah a feleségével, 1978-as amerikai látogatásuk során. Tekintse meg képes összeállításunkatForrás: Wikimedia Commons

Szaddám politikája azt a pánarab nacionalista irányvonalat követte, amely a második világháború után függetlenné vált arab országok többségét is jellemezte. Ezek a rendszerek, mint a Nasszer, majd Anvar Szadat elnöksége alatti Egyiptom, vagy Háfez el-Aszad Szíriája erősen központosított elnöki hatalmon alapuló autoriter, de világi, szekuláris rendszerek voltak. 

Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök, a nacionalista pánarab mozgalom atyjaForrás: Wikimedia Commons

Szaddám Huszein hatalomra kerülésének évében a szomszédos Iránban is forradalmi változások kezdődtek. 

A sah trónját felborítja az iszlám forradalom

Az 1941 szeptembere óta Irán trónján ülő 

Reza Pahlavi sah az 1950-es évektől erősen nyugati orientációjú, Amerika-barát külpolitikát folytatott, 

amelyet az 1970-es évek elején a Szovjetunió felé tett nyitással színesített, nem is beszélve az Izraellel a 60-as évek közepétől fennálló tradicionálisan kiegyensúlyozott kapcsolatokról. A sah uralma idején Irán a térség leggazdagabb és leginkább szekuláris világi állama volt. 

Reza Pahlavi (a kép bal szélén) Kennedy elnök (középen) és Robert McNamara hadügyminiszter társaságában a Fehér Házban. A sah legfőbb szövetségese az Egyesült Államok voltForrás: Wikimedia Commons

Reza Pahlavi az országa gazdasági és politikai erejét arra akarta felhasználni, hogy Iránt a közel-keleti térség első számú regionális hatalmává tegye. 

Reza Pahlavi (középen, szemüvegben) Brezsnyev szovjet pártfőtitkárral ráz kezet, mellette Farah császárné áll. Az 1970-es évek elejétől a sah jó kapcsolatokat épített ki a Szovjetunióval isForrás: Wikimedia Commons

Ebben a törekvésében az Egyesült Államok volt a legfőbb partnere, 

amely komoly szerepet játszott az iráni hadsereg felfegyverzésében és kiképzésében, 

ami ennek köszönhetően is az 1970-es évek közepére a térség legerősebb hadseregévé vált.  Amikor azonban Szaddám hatalomra került, Reza Pahlavi megdönthetetlennek látszó uralma már a múlté volt. 

Homeini ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője és az iszlám forradalom vezetőjeForrás: AFP/Stig Nilsson

Az 1973-as olajválság után megerősödő ellenzéki csoportok közül 

1978-ra a síita vallási fundamentalisták jutottak fölénybe, és véres zavargásokkal tarkított felemelkedésük megdöntötte a sah uralmát. 

Reza Pahlavi 1979. január 16-án távozott az országból; a száműzetésből visszatérő Ruholláh Homeini ajatollah a síita klérus támogatásával 1979. április 1-jén kikiáltotta az Iráni Iszlám Köztársaságot. 

Iráni kommandósok álcaruhában vonulnak fel az irak–iráni háború emlékére rendezett katonai parádén TeheránbanForrás: AFP/Behrouz Mehri

A sah világi uralmát a saríán alapuló teokratikus, iszlám, de köztársaságnak mondott rendszer vette át. A fundamentalista iráni iszlám rendszer megszületése alapjaiban rengette meg a térség kényes hatalmi egyensúlyát. 

Közös nevező a hidegháborús ellenfelek között

A korábbi szívélyes iráni–amerikai szövetségi kapcsolatok Homeini rendszerváltásával egy csapásra kíméletlenül ellenséges viszonnyá alakultak át. 

Az iszlám forradalom ideológiai alapokon állt szemben mindazzal, amit Amerika és a nyugati világ képviselt. 

Noha nem igazolódtak be a Carter-adminisztráció félelmei, amely attól tartott, hogy a sah uralmát egy szovjetbarát világi rezsim váltja fel Iránban, a helyzet – ha lehet mondani –, még ennél is rosszabbul alakult. 

Jimmy Carter elnök idejében, az iszlám forradalom után mélypontra zuhantak az amerikai–iráni kapcsolatokForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Arnie Sachs

A mélypontot és a két ország között egyre veszélyesebben eszkalálódó feszültséget az amerikai nagykövetség teheráni épületének elfoglalása és diplomatáinak túszul ejtése jelentette – 1979. november 4-én. 

A túszok kiszabadítási kísérletére megszervezett Saskarom akció csúfos kudarcba fulladt, 

és Jimmy Carter bukásához vezetett az 1980-as elnökválasztásokon. 1979 decemberében szovjet csapatok szállták meg Afganisztánt, amit az Egyesült Államok a közel-keleti érdekei súlyos veszélyeztetésének tekintett. 

Az USS Nimitz repülőgép-anyahajó fedélzetéről felszálló amerikai helikopterek, amelyek a teheráni túszszabadító akcióra indulnakForrás: Wikimedia Commons

(Ez vezetett a Carter-doktrína meghirdetéséhez is, amely szerint: „… minden, a Perzsa-öböl birtoklására tett külső kísérletet az USA a saját létfontosságú érdekei ellen szóló támadásnak tekint, és ha kell, akár katonai erővel is elhárít”.) Ennek ellenére, az Afganisztánnal szomszédos iráni iszlám rendszer léte alapvetően ellentétes volt a szovjet érdekekkel is. 

A Cartert váltó Ronald Reagan elnök keménykezes politikát folytatott az iráni iszlám rendszerrel szembenForrás: AFP/Mike Sargent

Így sajátos módon 

a közel-keleti terjeszkedésbe fogott Szovjetunió és az e törekvésekkel élesen szemben álló Amerikai Egyesült Államok között mégis kialakult egyfajta közös nevező: 

más-más okból, de mindkét nagyhatalomnak elsőrangú érdeke fűződött az iráni teokratikus rezsim felszámolásához. 

Ütött Szaddám Huszein órája 

Az iraki diktátor az iráni rendszerváltozásban és az azt követő belpolitikai felfordulásban kitűnő lehetőséget látott, hogy Irán kiütésével Irakot közel-keleti regionális hatalommá tegye. 

Úgy tűnt, 1980 kora őszére minden feltétel adott volt Szaddám e dédelgetett céljának katonai megvalósításához; 

a forradalmi tisztogatás lefejezte az iráni hadsereg vezérkarát, és a két szuperhatalomnak is az volt az érdeke, hogy minél előbb megbukjon a hatalmi érdekeiket veszélyeztető iszlám rendszer. 

Iraki páncélozott reguláris egység bevetésre várakozik az iraki–iráni határ közelébenForrás: Origo

Sem az Egyesült Államok, sem pedig a Szovjetunió nem ellenezte a térséget potenciálisan destabilizáló iráni teokratikus rezsim elleni háborút. 

Szaddám Huszein – Amerika hallgatólagos, ám erőteljes támogatásával és a könnyű győzelem tudatában – 1980. szeptember 22-én hadüzenet nélküli háborút indított az Iráni Iszlám Köztársaság ellen. Az első órákban a szovjet és amerikai haditechnikával egyaránt felszerelt iraki légierő több hullámban támadást intézett a határon túli területek, köztük az iráni katonai vezetési pontok és csapatösszevonások ellen. 

Iraki légitámadásban megsemmisült F-4 Phantom típusú vadászgép roncsai egy iráni bázisonForrás: Origo

Az iraki szárazföldi hadsereg jelentős páncéloserővel rendelkező hadosztályai ezt követően átkeltek a két ország határán fekvő Satt-el-Arab határfolyón, és mélyen benyomultak a forradalmi zűrzavartól meggyengült ország területére.  

Megszállták a szunnita arabok lakta Huzesztán tartomány délnyugati sávját, és elfoglalták Khorramsahr határvárost. 

(Szaddám Huszeinnek az volt a terve, hogy Irán arabok lakta régióját beolvasztja Irakba.) A háború első szakaszának iraki győzelmei súlyos belpolitikai válságot okoztak az iráni államvezetésben. 

Nehézfegyverek helyett fanatizmus

A síita klérus a fundamentalista vallási vezetőkhöz képest mérsékelt irányvonalat követő Abolhaszan Baniszadr köztársasági elnököt tette felelőssé a kudarcokért, akit emiatt 1981. június 21-én lemondásra kényszerítettek. (Az elnök, hogy életét mentse, Nyugat-Európába emigrált.) 

Abolhaszan Baniszadr, a bűnbakká kikiáltott és lemondásra, illetve emigrálásra kényszerített iráni elnökForrás: DPA/AFP/Andreas Gebhard

Minden Irán ellen szólt: a sahhoz hű tábornoki és tiszti kar megtizedelése vezetési válságot okozott az iráni haderőben, a nyugati, zömében amerikai haditechnikával felszerelt hadsereg pedig a Homeini-rendszerre meghirdetett amerikai embargó miatt nem juthatott hozzá az égetően szükséges alkatrészekhez és utánpótláshoz. 

Iraki nehézlöveg iráni állásokra mér tűzcsapástForrás: Origo

A klérus által meghirdetett „szent háború” azonban jelentős tömegeket mozgósított, 

fanatizált ezrek álltak az iszlám forradalmi gárda zászlai alá, 

és a haditechnikai illetve vezetési hiányosságokat a sebtében újjászervezett hadsereg katonái is gyilkos fanatizmussal igyekeztek pótolni. Az általános mozgósításnak köszönhetően, a súlyos emberveszteségek ellenére, Irán alig egy évvel a háború kirobbanása után, 1982 nyarára visszafoglalta az Irak által megszállt területeit. 

Verdun szelleme kísért

Annak ellenére, hogy az iraki csapatok zömét sikerült kiűzni Huzesztán tartományból, Irán képtelen volt tartósan áttenni a hadműveleteket Irak területére. 

1982 nyarának végére megmerevedtek a frontok, és az első világháború emlékét idéző, több évig tartó állóháború vette kezdetét. 

Szaddám Huszein ekkor békét javasolt Iránnak, de Homeini ajatollah visszautasította az iraki békekezdeményezést. 

Khorramsahr térségében harcoló iraki katonákForrás: Origo

Mindkét harcoló fél 

kiterjedt lövészárok-rendszert épített, amelyet szögesdrót akadályokkal és aknamezőkkel védtek. 

A háború hátralévő hat évében az első világégés egykori nyugati frontjának véres emlékét idéző, súlyos emberveszteségekkel járó kölcsönös rohamok jellemezték az iraki–iráni hadszínteret. Irak, hogy döntést csikarjon ki – az első világháború óta példa nélkül álló módon – gázfegyvert is bevetett, elsősorban szarint és mustárgázt.

Szaddám Huszein Perez de Cuellar ENSZ-főtitkárral tárgyal. Az ENSZ végül is nemcsak Irakot, hanem mindkét harcoló felet elmarasztalta a gázfegyver bevetése miattForrás: Origo

Amikor Irán a gázfegyverek bevetésének tilalmára vonatkozó nemzetközi egyezmény megsértése miatt panaszt tett Irak ellen az ENSZ-nél, 

a világszervezet – az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak nyomására – mellőzte Irak elítélését, 

és csupán annyit állapított meg, hogy a „harcoló felek” tiltott eszközt vetettek be a háborús konfliktusban. A konfliktus eszkalálódásának új szakaszát jelentette az 1984-től kibontakozó „városok háborúja”, amikor Irak bevetette a fegyverarzenáljában rendszeresített szovjet „Scud” ballisztikus rakétákat. 

Rakétatűz a nagyvárosokra

Az 1980-as években már korszerűtlennek számító közepes hatótávolságú ballisztikus rakétafegyver nem volt nagy pontosságú, alkalmatlan volt katonai pontcélok támadására. 

Iráni település romjai egy iraki rakétatámadás utánForrás: AFP/Eric Feferberg

Ezért a rakétákat az iraki hadvezetés a lakosság megfélemlítése és a háborús morál aláásása céljából iráni városokra lövette ki. 1985-től Irán a jelentős iraki kikötővárost, Bászrát rombolta folyamatosan tüzérségével, az iraki terrortámadásokra válaszul. 

Szovjet Scud ballisztikus hadászati rakéta tűzkész állapotban. Irak a "városok háborújában" ezzel a fegyverrel mért csapást iráni polgári célpontokraForrás: Wikimedia Commons

A háború nem kerülte el a két ország stratégiai fontosságú olajipari központjait sem. Irak már 1981-ben megtámadta a dél-iráni Abadant, 

az 1984-től kibontakozó „tankerháborúban” pedig az iráni kikötőkből kifutott olajszállító teherhajókat támadta a Perzsa-öböl vizein. 

Szaddám Huszein ezzel akarta kiprovokálni, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost. 

A tankerháború egyik áldozataForrás: AFP/Norbert Schiller

Az iraki diktátort támogató Reagan-adminisztráció többször kijelentette, hogy ha Irán lezárja az olajforgalom szempontjából kulcsfontosságú tengerszorost, az Amerika nyílt katonai beavatkozását fogja maga után vonni. A katonai patthelyzet miatt szorult helyzetbe került Szaddám számára kapóra jött volna, ha az Egyesült Államok hadba száll a Homeini-rezsimmel szemben.

Szaddám győzelemként ünnepeltette a vereséget

A közel nyolc évig tartó háborúval Irak egyetlen célját sem érte el; nem sikerült Iránt térdre kényszerítenie, és nem vált a Közel-Kelet vezető katonai hatalmává sem. 

A hadjárat évekig tartó állóháborúvá alakult átForrás: Origo

A háborúba belefáradt, és egymással nem bíró két ország, a nagyhatalmak nyomására és Pérez de Cuéllar ENSZ-főtitkár közvetítésének eredményeként, 1988. augusztus 20-án, a Biztonsági Tanács 59. számú határozata alapján fegyverszünetet kötött. 

Iráni hadifoglyok egy csoportjaForrás: AFP/Jean-Claude Delmas

Időközben komoly változások történtek a nemzetközi erőviszonyokban; az 1985-ben az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) főtitkárának megválasztott 

Mihail Szergejevics Gorbacsov és Ronald Reagan amerikai elnök tárgyalásainak eredményeként jelentősen enyhült a hidegháborús szembenállás, 

a Szovjetunió elhatározta csapatainak Afganisztánból való kivonását. 

Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár ideje alatt a Szovjetunió kivonult AfganisztánbólForrás: RIA Novosti/Vladimir Akimov

Az új helyzetben Amerika már nem érezte veszélyeztetve a közel-keleti pozícióit, és sem az Egyesült Államoknak, sem pedig a belső bajaival elfoglalt, valamint az afganisztáni katonai kalandtól kimerült Szovjetuniónak nem állt már érdekében a háborús helyzet fenntartása a stratégiai fontosságú térségben. 

Addig jár a korsó a kútra

Irak semmit sem nyert a háborúval, Irán viszont megtartotta területeit, és a súlyos veszteségek ellenére, az iszlám rendszer stabilizálta hatalmát. Mindez azonban cseppet sem zavarta az iraki diktátort abban, hogy fényes iraki győzelemként ünnepeltesse meg népével a Biztonsági Tanács által kikényszerített fegyverszünetet, amelynek dicsőítésére még emlékművet is emeltetett Bagdadban.

Kilőtt szovjet gyártmányú iraki harckocsi a fronton. Mindkét fél nagyon súlyos veszteségeket szenvedett el a háború nyolc éve alattForrás: AFP/Jean-Claude Delmas

Irán háborús emberveszteségét 500 ezer és egymillió fő közöttire becsülik, Irak 300 ezer embert vesztett a terméketlen háborúban. Szaddám a háború alatt Iránt támogató kurd lakossága ellen, még a békekötés évében véres bosszúhadjáratot vezetett; az észak-iraki, kurdok lakta területek elleni gáztámadásban becslések szerint 50 ezer civil vesztette életét. 

Az iraki gáztámadás kurd áldozataiForrás: AFP/Irna

Szaddám Huszein az Iránnal folytatott háború után sem mondott le nagyhatalmi terveiről, 

és az Öböl térségében történő expanziós törekvéseiről. Ennek jegyében 1990 augusztusában lerohanta az Irakkal szomszédos apró olajsejkséget, Kuvaitot. 

A kurd áldozatok emlékműveForrás: AFP/Ali Al-Saadi

Szaddám Kuvait megszállásával kivívta korábbi legfőbb szövetségese, a térségbeli erőegyensúlyon féltékenyen őrködő Egyesült Államok haragját, ami végül a hatalmát aláásó 1991-es első öbölháborúhoz vezetett. De ez már egy másik, hatásait tekintve napjainkig ívelő történet. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK