A szelfikészítés veszélyesebb hobbi, mint a szörfözés a cápák közelében, derült ki egy idei összeállításból. A szelfizés miatti balesetek eddig legalább tizenkét halálos áldozatot és sokkal több sérültet követeltek, míg az idei cápatámadásoknak csak nyolc halálos áldozatuk volt.

Pár nappal ez előtt egy 66 éves japán turista csúszott meg és gurult le szelfikészítés közben a híres indiai síremlék, a Tádzs Mahal lépcsőin. Olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Két társát is kórházba kellett szállítani súlyos törésekkel. És ő csak egyike volt annak 

a 12 halálos áldozatnak, akik a Wikipédia sajtóhírek alapján készített összeállítása szerint a felelőtlen szelfizés miatt vesztették életüket. 

Későn ugrottak el a vonat elől

A bizarr esetek között található egy szingapúri férfi, aki Balin zuhant le egy szikláról a tengerbe, egy amerikai nő vezetés közben posztolt magáról egy szelfit a Facebookra, ahol azt írta „boldog”, majd összeütközött egy kamionnal, egy houstoni férfi fegyverrel pózolt, és közben véletlenül nyakon lőtte magát. 

Ez még egy biztonságos szelfiForrás: AFP/Ed Jones

A legdurvább és legostobább eset azonban valószínűleg azé a három fiatal indiai diáké, akik egy közeledő vonat előtt akartak „fenegyerek” szelfit készíteni, de túl későn ugrottak el a mozdony elől, és az halálra gázolta őket. 

Ausztrál és orosz intézkedések

A szelfiőrület olyan veszedelmessé vált, hogy például az ausztrál tisztviselők kerítéssel vettek körül egy esküvői tortára hasonlító, 60 méter magas sziklaalakzatot, mert attól tartanak, hogy a képződmény bármikor leomolhat a megnövekedett terhelés miatt. 

Oroszországban is több halálos áldozatot szedett a szelfimánia. 

Az Urálban két fiatalember halt meg, amikor egy kibiztosított kézigránáttal a kezükben pózoltak, májusban pedig egy tinédzser vesztette életét, amikor szelfizés miatt felmászott egy vasúti hídra. 

Az esetek hatására az orosz belügyminisztérium kampányt indított, amelyben felhívják a figyelmet a szelfizés veszélyeire, és plakátokon szemléltetik, hogy ne szelfizzenek az emberek. 

Orosz felvilágosító kampány a szelfibalesetek elkerüléséreForrás: Orosz belügyminisztérium

Miért keresik a veszélyt a szelfizők?

Az Ohiói Állami Egyetem tavalyi kutatása egy online teszt kitöltetése után arra az eredményre jutott, hogy a sok szelfit posztoló férfiak hajlamosabbak a nárcizmusra, és pszichopatologikus vonásokat mutatnak.  

2015-ben több halálos áldozata volt a szelfizésnek, mint a cápatámadásoknakForrás: Elter Tamás

Noha minden résztvevő még az egészségesnek tekinthető határértéken belül volt, az eredmény arra utal, hogy hajlamosabbak előtérbe helyezni a helyzetekből adódó nyereséget, ahelyett, hogy a potenciális veszélyeket mérlegelnék. 

Minden az énről szól. Az ént kell keretbe helyezni. Figyelmet akarok kapni, és amikor posztolom ezt a közösségi médiában, megkapom a megerősítést más emberektől, hogy bámulatos vagyok”  – mondta Jesse Fox, a kutatások vezetője a Reuters hírügynökségnek

„Ezek az emberek nem törődnek azokkal a turistalátványosságokkal, amiket esetleg tönkretesznek, nem törődnek a közösségi oldalakon kommentelő, bosszankodó emberekkel… még a tetteik következményeire sem gondolnak, kit érdekel mindez, ha éppen kilóg az Eiffel-torony oldalán” – tette hozzá Fox. 

A szelfiző szerencséjére a rohamosztagosok békések voltakForrás: AFP/Anthony Wallace

Mi a helyzet a cápákkal?

A világ cápatámadásait összegző Global Shark Attack File adatai szerint ebben az évben 74 nem provokált cápatámadás történt.Ebből csupán nyolc eset végződött halállal.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az embereknek nem kell óvatosnak lenniük azokon a helyeken, ahol cápatámadás fordulhat elő. Viszont úgy látszik, ajánlatos körültekintőnek lenni a szelfikészítésnél is, hiszen az a statisztikák szerint veszélyesebb, mint cápákkal fürdeni.