Vérsas: a kreatív viking halálmódszer

2015.09.23. 17:21

Harcosok és hajósok, rablók és családfők, felfedezők és vérszomjas gyilkosok. A vikingek nemcsak durván harcoltak, hanem brutálisan szórakoztak és kreatívan, de kegyetlenül gyilkoltak is.

Legendák és regények szólnak a vikingekről, a rendelkezésre álló középkori források száma mégis elenyésző. Történészek abban egyetértenek: esetükben nem csupán agresszív, portyázó és kegyetlen harcosokról, hanem telepesekről, földművelőkről és kereskedőkről is beszélhetünk. Szó mi szó, a kivégzési módszereikben nem finomkodtak. Kis metszés, bordatörés, só és tüdőáthelyezés: máris elkészült a vérsas.

Brutális szórakoztatók

A vikingek portyáztak, kereskedtek és az új területek meghódításáról álmodoztak szakadatlan. A sok hajózás, vég nélküli lakomák és véres ütközetek közben azonban valamivel el kellett ütniük az időt. A szórakozásra szánt küzdelmek gyakran erőszakba fordultak, és bizony néhányan bele is haltak a „vidámságba”.

A vikingek közösségi játékai gyakran fajultak kegyetlen vérontásbaForrás: Origo

Pont úgy szórakoztak, ahogy a mai ember, csak épp néha agyonütötték egymást – írja Leszek Gardela, az Aberdeeni Egyetem régésze kutatásában, amelyhez régészeti leleteket és a viking sagákat is felhasznált. A játékok során természetesen fontos szerepet kapott az erős, férfias tulajdonságok kiemelése és demonstrálása, illetve az erőszak. Gardela kiemeli: a szórakozás néha brutális fizikai tevékenység volt, ami gyakran súlyos sérüléssel vagy akár halállal végződött.

Baltadobálás, sziklaemelés, birkózás vagy épp a labdajátékok (knattleikr) bizonyultak a legkedveltebb játékoknak a vikingek között, csak véresebben, durvábban és brutálisabban űzték őket a ma megszokottnál. Itt gyakran a mai krikett- és baseballütőre emlékeztető szerszám is előkerült, de nem száz százalékosan játékcélokból.

A vikingek korántsem voltak olyan barbár nép, mint korábban hittük: kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek, amit ez az arab feliratos gyűrű is jól mutatForrás: Discovery News

Kreatív halálosztók

A vikingek korában az állati áldozat mindennaposnak, az emberi áldozat hétköznapinak bizonyult: harcok előtt és/vagy harcok után, a győzelem reményében vagy épp az isteneknek tetszelegve, az indokok száma végtelen. Alfred Smyth történész jól ismeri a 9. századi Anglia eseményeit és állítja: a győzelmi áldozat Odin, a legbölcsebb és legnagyobb skandináv isten kultuszának központi eleme volt.

A vérsas módszerének illusztrációjaForrás: Pinterest

Earl Torf-Einar találékonyan dolgozta ki kegyetlen módszerét esküdt ellensége, Halfdán Longo kivégzésére a bőrön ejtett apró sebektől egészen a tüdő kiszárításáig. Egy másik viking módszer útmutatása alapján az áldozat hasát gyakran felvágták, belét egy fához kötözték és addig kergették akörül, amíg az el nem fogyott és bele nem halt.

19. századi ábrázolás Ragnar Lothbrok halálárólForrás: Wikimedia Commons

A legismertebb viking hős, Ragnar Lothbrok (akiről a History Channel saját gyártású, kirobbanó sikerú televíziós sorozatot gyártott) a legenda szerint egy kígyókkal teli veremben lehelte ki lelkét, ahová Aella northumbriai király parancsára taszították, aki megtagadta tőle a jogot, hogy karddal a kezében haljon meg (és ezáltal a Valhallába, a skandináv mitológia mennyországába kerüljön). Ragnar egyik fia, Csonttalan Ivar revansot esküdött, és különös kreativitással igyekezett megbosszulni atyja halálát: ellenségeit gyakorló céltáblaként használta, kiéheztette, megvonta tőlük az alapvető szükségleteiket, míg más esetben „csak” a fejüket – vagy más testrészüket – vette. Végül Aellát is foglyul ejtették és szörnyű vérsas kínzással küldték a másvilágra. Más források szerint Ivar egy másik halálos ellenségét, Edmund királyt is ezzel a módszerrel végeztette ki.

A kétszárnyú vérsas

A vikingek rituális kivégzései közül méltán szerzett hírnevet a vérsas, a halál igen látványos formája. Az áldozat ugyanis még élt, amikor kivégzői nekiláttak a szertartásnak. Először arccal a földre fektették, majd egy késsel, karddal vagy bárddal ügyes metszésű, sas alakú vágást ejtettek a hátán, és a lapockánál felnyitva lehámozták a húst. Ekkor a hátsó bordákat eltörték vagy eltávolították, utána kihajtották vagy kifordították (a leírásokban mindegyik verzió szerepelt), és a keletkezett lyukakon kiemelték az áldozat tüdejét (más források szerint ráhúzták a bordákra), és a két tüdőlebenyt szárnyakat formázva terítették a hátra. Innen az elnevezés: a végeredmény egy véres, rojtos szárnyú sasra hasonlít, amely bizony még lüktetett is egy ideig.

Egyes legendák szerint a rítus közben, mások szerint a szertartás végeztével sót szórtak a sebbe. Arról, hogy a vérsas valóban létezett-e vagy csak félrefordítás, esetleg a képzelet és a legendák szüleménye, még máig folyik a vita. A viking irodalomban azonban igen alapos részletességgel írják le minden egyes mozzanatát. Az Orkneyinga saga (a Torf-Einarr Halfdan Long-Leg rítuális kivégzéséről szóló történetben) például a vérsas szertartást az Odinnak való áldozatként definiálja: „Einarr kardjával egy sas alakú metszést ejtett a hátán, és elválasztotta a csontokat a gerinctől, majd kiemelte a tüdőt oda, és Odinnak ajánlotta a győzelemért, amit kivívhat...

Temetés és emberáldozat

Csonttalan Iván ábrázolásaForrás: Wikimedia Commons

A vikingek holtteste mellé nem csupán ékszereket és földi javakat tettek, hanem gyakran ember- és állatáldozatot is bemutattak isteneik megvesztegetésére. Ahmad ibn al-Abbas ibn Rashid ibn Hammad ibn Fadlan, arab utazó így írta le részletesen egy rusz (volga-menti viking) főember temetését:

„Amikor egy vezető meghal, megkérdezik a feleségeit, szolgáit, hogy ki kísérné el a Valhallába az elhunytat. Szinte mindig találnak valakit, aki vállalkozik rá. Ekkor elővezetnek két kutyát, és két lovat, amiket addig hajszolnak, amíg össze nem esnek. Ekkor kardokkal megölik őket, hogy szolgálják az elhunytat a másvilágon. Az elhunytat kísérő nő ekkor látogatást tesz a többi vezetőnél, ahol felajánlkozik. A vezetők, ha nem akarják megsérteni az elhunytat elfogadják az ajánlkozást. Ezután az elhunythoz vezetik, kétoldalról kötelet dobnak a nyakába, és kardot szúrnak az oldalába. Közben a törzs harcosai a kardjukkal a pajzsaikat verik, hogy ne hallatszon a halálhörgés. Ekkor a temetési hajóra vagy máglyára teszik az elhunyt mellé, és a hajót felgyújtják.”

(Az összeállítást Jeki Gabriella írta)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK