A meglehetősen bizarr leletet a brazil Lapa do Santó-i ásatási helyszín egyik sziklamenedékénél fedezték fel a Max Planck Kutatóintézet evolúciós antropológiával foglalkozó munkatársai még 2007-ben. Az új eredmények alapján a maradványok az Újvilágban végrehajtott rituális lefejezések eddigi legrégebbi bizonyítékai lehetnek, állítja a PLOS One folyóiratban megjelent kutatás.
A tudósok szerint a lefejezések gyakorinak számítottak az amerikai kontinensen.
A dél-amerikaiak előszeretettel használták ellenségeik fejét győzelmi trófeaként,
olvasható a Live Science tudományos hírportálon. Például az őserdei arara indiánok hangszereket, az inkák pedig kupákat készítettek a legyőzöttek koponyáiból, de más, a térségben élő népcsoportok is hasonlóan cselekedtek.
„Kevés amerikai szokás döbbentette meg annyira az európai gyarmatosítókat, mint a testrészek »kiállítása«, különösen akkor, ha a procedúra a lefejezést is magába foglalta” – mondta André Strauss, az intézet archeológusa. Idáig Dél-Amerikában egy 3000 éves perui, Észak-Amerikában pedig egy 6000-8000 éves floridai lelet tartotta a rekordot. A brazil koponya azonban mindkettőre rávert a maga 9000 évével.
A kutatók a keletbrazil Lagoa Santa (portugál nyelven Szent Tó) trópusi térségét kutatták. A régiót már a 19. század óta vizsgálták a tudósok, akik elsősorban a prehisztorikus emberek és vadállatok közötti interakciókat próbálták feltérképezni a területen található leletek alapján. Különös figyelmet fordítottak a Lapa do Santo ásatási területre.
Az itt található sziklamenedék falán fedezték fel az eddigi legrégebbi dél-amerikai sziklavéseteket – a többek között emberi péniszeket is ábrázoló alkotások körülbelül 9400 évesek. Az ásatási helyszínen talált 12 ezer éves állati csontok és kőeszközök arról árulkodnak, hogy a terület egykor emberi szálláshelyként funkcionált, amelynek lakói növényi táplálékot gyűjtögettek és kisebb, illetve közepes testméretű állatokra vadásztak.
Itt találták a szóban forgó maradványokat, amelyek egy koponyát, állkapcsot, hat nyaki csigolyát és két levágott kezet foglaltak magukba. A csontokat 55 centiméterrel a felszín alá temették, föléjük pedig mészkőtáblákat helyeztek, ami a kutatók szerint szándékos, rituális sírba tételre utal.
A maradványokat úgy rendezték el, hogy a tenyerek az arc felé néztek –
míg a bal kéz felfelé mutatott és az arc jobb felét takarta, addig a jobb kéz lefelé fordult és az arc bal felét fedte el.
A korábbi leletek alapján a kutatók úgy gondolták, hogy a lefejezésekkel összekötött rituálék az Andok környékén kezdődtek, az új felfedezés viszont felülírhatja a korábbi elképzeléseket – jegyezték meg a szakértők.
A kémiai és fizikai vizsgálatok azt is megállapították, hogy a talált csontok nem egy kívülállóhoz, hanem egy, a Lapa do Santo környékén élő személyhez tartoztak. Ez azért fontos, mert Strauss szerint nem haditrófeaként kezelték az elhunyt földi maradványait, a temetés módszere sokkal inkább az ott élők hitvilágát tükrözte.