Hamarosan beüzemelik a világ legerősebb lézerét

Vágólapra másolva!
Rövidesen a tudomány szolgálatába áll a Párizs környékén épülő Apolló tudományos kutató lézer, amely a világ legerősebb lézere lesz.
Vágólapra másolva!

Az Essonne megyei Paris-Saclay nevű tudományos klaszterben szeptember 29-én, kedden bemutatott új lézer teljesítménye várhatóan 5 petavatt lesz, azaz a Föld által kapott napenergia egy harmincötöd része. Ez az ötszöröse a piacon jelenleg kapható lézerekének a francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ (CNRS) szerint, amely egyebek mellett a francia atomenergia-bizottsággal közösen dolgozik a programon. Idővel az Apolló teljesítménye eléri majd a 10 petawattot is.

Szélsőséges körülmények

"Reményeink szerint az Apolló révén eredményeket érhetünk el a fizikai alapkutatásokban, és szélsőséges körülmények között lévő jelenségeket is tanulmányozhatunk, mint például a csillagok" - mondta Francois Amiranoff, a terv egyik vezetője. "Olyan szélsőséges feltételeket figyelhetünk meg (nagyon magas hőmérséklet, nagyon magas nyomás), amelyeket laboratóriumban nem lehet előállítani" - mondta.

Egy része már működik

A föld felszíne alatt 6,26 méterre lévő Apolló négy nagy teremből áll, amelyek felülete 4000 négyzetméter. A lézert magában foglaló terem 750 négyzetméteres. A lézer egy része már ma is működik, teljes egészében 2016 közepére készül el, és 2016 végén kezdődhetnek a mérsékelt teljesítményt igénylő kísérletek. A létesítményen kívülálló tudósok 2018-tól vehetik igénybe a lézert.
Szeptember közepén egy másik tudományos polgári célú lézert helyeztek üzembe Gironde megyében, a PETAL-t. Az Apolló üzembe helyezése után számos kérdés megoldására kívánják felhasználni, mint az atomhulladékok kezelése (a radioaktivitás időtartamának csökkentése), orvosi képalkotó, illetve sugárkezeléshez használt berendezések fejlesztése.