Mérges gázok, lobotómia – a Nobel-díjas kutatások sötét oldalai

lobotómia
A lobotómia végrehajtását szemléltető orvosi ábra. A speciális tűt a szemüregen át ütötték kalapáccsal az agyba
Vágólapra másolva!
A díjat alapító Nobel szándéka az volt, hogy az emberiség jólétét előmozdító kutatásokat honorálják a kitüntetéssel. Ez azonban nem mindig sikerült. Díjat kaptak kutatók, akik olyan embertelen találmányok fejlesztésében vettek részt, mint a vegyi fegyverek, a DDT vagy a lobotómia.
Vágólapra másolva!

Amikor 2013-ban a Nobel-békedíjat a vegyi fegyverek betiltásáért dolgozó szervezetnek (Vegyifegyver-tilalmi Szervezet) adták, a háttérben talán az is munkálkodott, hogy jóvátegyék a Fritz Haber német kémikusnak az első világháború idején, 1918-ban megítélt Nobel-díjjal elkövetett hibát.

A vegyi háború atyja

Haber az ammóniaszintézis kidolgozásáért kapta a kémiai Nobel-díjat.

Ez a találmány önmagában valóban méltó a díjra, hiszen az eljárás létfontosságú volt a műtrágyagyártás megalapozásához és így az élelmiszertermelés fellendítéséhez.

A második ypres-i csata korabeli festményen Forrás: Wikimedia Commons

Haber azonban nemcsak ezzel tette a nevét ismertté és hírhedtté. Őt tekintik a „vegyi háború atyjának”, aki kidolgozta a mérges gázok (elsősorban klórgáz) harci alkalmazását az első világháborúban, és 1915-ben személyesen felügyelte és irányította a klórgáz bevetését a második ypres-i (yperni) csatában.

Ez volt a történelem első vegyifegyver-támadása, amely megelőzte a hírhedt mustárgáz, más néven yperit alkalmazását, amelyet szintén Ypres-nél vetettek be 1917-ben.

A klórgáz iszonyatos pusztítást végzett a védtelen emberek között. A frontszakaszt védő 15 000 francia katonából 5000 azonnal meghalt. A többiek vakon, borzalmas égési sérülésekkel elhagyták a frontvonalat és nyugat felé menekültek.

Meglepő döntés

Miután Németország elvesztette a háborút „Haber egyáltalán nem remélte a díj elnyerését. Jobban félt attól, hogy haditörvényszék elé állítják” – mondta az AFP-nek Inger Ingmanson svéd kémikus, aki könyvet írt Haber díjáról.

„Egyesek németbarát díjnak látták ezt a kitüntetést. Svédországban ugyanis akadtak olyan emberek, akik csatlakozni akartak a háborúhoz Németország oldalán” – tette hozzá Ingmanson.

Gáztámadás légi felvétele az első világháborúban Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Berliner Verlag/Archiv

Nem az első eset

A díj változatlanul az egyik legvitatottabb az összes valaha megítélt Nobel-díj közül.

A díjazásról döntő bizottságnak tudnia kellett Habernek a gáztámadásokban betöltött szerepéről és a lövészárkoknál használt klórgáz borzalmas hatásairól. Az is vitathatatlan azonban, hogy kiemelkedő eredményt ért el az egész világ mezőgazdasági termelését forradalmasító műtrágyagyártásban.

Érdekes adalék még, hogy Victor Grignard francia kémikus is Nobel-díjat kapott a Grignard-reagens kidolgozásáért, és ő szintén fejlesztett ki mérges gázokat. Igaz azonban, hogy ez még az első világháború kitörése előtt, 1912-ben történt, és az előtt, hogy ilyen gázokat használtak volna háborús célokra.

Szerencsétlen időzítés

Az 1918-as „balfogás” valószínűleg arra ösztönözte a stockholmi döntőbizottságot, hogy alaposan átgondolják, kik legyenek a díjazottak valamilyen konfliktus után.

Ennek ellenére 1945 novemberében, alig három hónappal a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba után

a maghasadás felfedezését honorálták a kémia Nobel-díjjal.

A hirosimai atombombarobbanás gombafelhője Forrás: Origo

A kitüntetett egy másik német, Otto Hahn volt, akinek 1938-as felfedezése nélkülözhetetlen volt az atombomba kifejlesztéséhez.

Hahn azonban sosem dolgozott a felfedezés katonai alkalmazásain, sőt amikor angol hadifogságban meghallotta az atombomba ledobásáról szóló hírt, ezt mondta a fogolytársainak:

„Hálás vagyok azért, hogy nekünk (Németországnak) nem sikerült megépítenünk a bombát.”

A svéd királyi tudományos akadémia választása akkor is zavarba ejtő, különösen a nyilvánvaló sietséget illetően közvetlenül az után, hogy napvilágra került a bombák által okozott pusztítás súlyossága.

A „titkos Nobel-díjas”

A Nobel-archívumból kiderül, hogy az akadémia már 1940-ben díjazni akarta Hahnt. 1944-re már „titkos Nobel-díjasnak” tartották a kollégái, akinek csak meg kell várnia a háború végét, hogy átvehesse az elismerést.

A neves tudományos folyóirat, a Nature 1995-ben megjelent cikke szerint Hahn nevezését azok az akadémikusok támogatták, akik – az 1944-es kémiai Nobel-díj egyetlen jelöltjeként – úgy vélték, hogy

politikai nézeteitől függetlenül megérdemli a tudományos elismerést.

Más jelölőbizottsági tagok jobban szerettek volna addig várni, amíg több kiderül az USA-nak a bombával kapcsolatos, háború alatt folytatott, szigorúan titkos kísérleteiről, de ők voltak kisebbségben.

Hahn végül megkapta az 1944-es díjat, noha csak a háború vége után, 1945-ben vehette át azt.

Megvetett díjazottak

Hahn felfedezése önmagában vitathatatlanul nagy teljesítmény volt, csupán a későbbi alkalmazása volt erősen ellentmondásos.

A lobotómiához hosszú, tűszerű eszközt használtak, amelyet a szemüregen keresztül vezettek az agyba Forrás: Kennedy Museum, Ohio

Ugyanez nem mondható el néhány más Nobel-díjas kutatásról. Közéjük tartozik a portugál neurológus, Egas Moniz munkássága, aki az 1949-es orvosi Nobel-díjat nyerte el

Embertelen eljárás

Napjainkban a lobotómia nevű agysebészeti eljárást (amelynek révén megszakítják az agy frontális lebenyét az agy többi részével összekötő idegpályákat) csak rendkívül ritka körülmények között használják. (A lobotómia „eredményét” jól érzékelteti a Száll a kakukk fészkére című könyv és film, ahol a főhőst vetik alá ilyen eljárásnak.) A Nobel-alapítvány honlapján az a tömör megállapítás olvasható, hogy a sebészi eljárás „ellentmondásos” volt.

Bengt Jansson pszichiáter, aki korábban tagja volt az orvosi díjra jelölteket kiválasztó bizottságnak azonban más véleményen volt.

„Semmi indokát nem látom annak a felháborodásnak, azzal kapcsolatban, mit csináltak az 1940-es években, mivel akkoriban nem létezett más alternatíva!” Az elmebetegségek kémiai kezelését csak később fejlesztették ki.

A lobotómia végrehajtását szemléltető orvosi ábra. A speciális tűt a szemüregen át ütötték kalapáccsal az agyba Forrás: Origo

Halálos csodaszer

Moniz előtt egy évvel az orvosi Nobelt a bizottság Paul Müller svájci kutatónak ítélte oda a DDT felfedezéséért, amely hatékonyan pusztítja a maláriát terjesztő rovarokat.

A DDT-ről később kiderült, hogy felhalmozódik az élő szervezetekben, ahol súlyos rendellenességeket okoz.

Ennek következtében a világ nagy részén mára már betiltották (Magyarországon például 1970-ben), de többen nem tartják ezt jó ötletnek, mert szerintük a malária sokkal több kárt és halálesetet okoz egyes területeken, mint amennyit az egyébként valóban nagyon hatékony DDT.