Túl sokat isznak a kutatók az Antarktiszon

Scott-Amundsen, Déli-sark, Antarktisz
A Scott-Amundsen Déli-sarki Állomáson is jelentkeznek a problémák
Vágólapra másolva!
Az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány felméréséből kiderül, hogy túl sokat isznak a kutatók az Antarktiszon, valamint a dolgozók és a tudósok között is egyre élesedik a konfliktus. A két, amerikaiakat is szállásoló kutatóállomás alkoholszondák szállítását tervezgeti.
Vágólapra másolva!

Nem lehet könnyű az Antarktiszon állomásozó kutatók munkája: a havas-jeges kietlen vidéken néha hónapokig nem kel fel a nap, a folyamatos bezártság pedig pszichológiailag is megviseli az embert. A Nemzeti Tudományos Alapítvány (National Science Foundation, NSF) felmérést készített az itt gyakran hónapokat is eltöltő kutatókról, és kiderült, hogy

jóval több alkoholt fogyasztanak, mint kellene, ami akár a munkájukat is veszélyeztetheti.

Az egyik tudós például a laboratóriumban főzte a sört magának.

A magamutogatás is megszaporodott

Az NSF munkatársai elmondták, hogy az alkohol hatására

Az igazi probléma azonban ennek ellenére is a kutatóállomások személyzete és a tudósok közötti nézeteltérés kiéleződése: ez már nem újkeltű jelenség, mégis egyre nagyobb mértékben van jelen.

A Scott-Amundsen Déli-sarki Állomáson is jelentkeznek a problémák Forrás: Wikimedia Commons

A kutatók és a munkások külön esznek-isznak, szocializálódnak, buliznak, szinte egyáltalán nem érintkeznek egymással a szükséges mértéken kívül.

Kulturális szakadék a Déli-sarkon

„Elég nagy kulturális szakadék van az Antarktiszon” – mondta el a Wirednek Philip Broughton, aki 2003-ban töltötte a telet a kietlen vidéken. A kutatók általában több kihágást megúsznak, mint a munkások – az imént említett sörfőző mesternek is csak az Antarktiszról kellett hazatérnie, az állását nem vesztette el, míg

egy alacsonyabb beosztású dolgozót valószínűleg hasonlóért ki is rúgtak volna.

Nem amerikai terület

A kutatólaborokban azonban valószínűleg az alkoholszondák sem segítenének sokat – bár az Egyesült Államok működteti a McMurdo és a Scott-Amundsen Déli-sarki Állomást is, ezek mégsem számítanak amerikai intézkedési területnek, így nem is biztos, hogy legális ellenőrizni a kutatókat. Sőt, a szondát a domborzati viszonyoknak köszönhetően problémás volna beállítani is, a tudósok pedig bármikor megtagadhatnák a mintavételt.

Messze van a segítség

Az antarktiszi alkoholfogyasztás azért is probléma, mert egy esetleges baleset után limitált mennyiségű orvosi készlet áll a kutatók rendelkezésére, a legközelebbi sürgősségi ellátás pedig Új-Zélandon van, korántsem közel. Így ha a tudósok a veszélyes munkavégzés közben illuminált állapotba kerülnek (vagy még azok maradnak előző estéről), könnyen tragédiához vezethet.