Valószínűtlen, hogy kígyó végzett Kleopátrával

Kleopátra
Kleopátra művészi ábrázolása
Vágólapra másolva!
Brit kutatók elvetik azt a régi feltételezést, hogy az ősi Egyiptom királynőjével mérges kígyó harapása végzett volna.
Vágólapra másolva!

Andrew Gray, a manchesteri múzeum herpetológia (hüllőkkel és kétéltűekkel foglalkozó tudományág) kurátora elmondta, hogy a halálos mérgű egyiptomi kígyók – kobrák vagy viperák – túl nagyok ahhoz, hogy észrevétlenül bekerülhettek volna a királynő palotájába.

Joyce Tyldesley egyiptológus szerint a fennmaradt régi beszámolók szerint a kígyó egy vidékről beszállított fügés kosárban rejtőzött és

nemcsak Kleopátrát ölte meg, hanem végzett két szolgálólányával is.

Kleopátra művészi ábrázolása Forrás: Wikimedia Commons

Túl nagyok és nem túl megbízható gyilkosok

De Andrew Gray szerint a kobrák 1,5-2 méter hosszúak, de akár 2,5 méteresre is megnőhetnek, ami túl nagy ahhoz, hogy könnyedén elbújhassanak. Arra is kevés idő volt, hogy két-három embert megöljön a hüllő, mivel a kígyóméreg lassan öl, és a harapás csak az esetek 10 százalékában halálos.

mivel a harapások többsége úgynevezett száraz harapás, amikor nem jut méreg a szervezetbe” – mondta Gray.

Takarékoskodnak a méreggel

„Ez persze nem azt jelenti, hogy ezek a kígyók nem veszélyesek. A méreg szövetelhalást okoz, és biztosan megöl, de elég lassan” – folytatta Gray. „Ezért lehetetlennek tűnik, hogy kígyót használjanak két-három ember egymás utáni megölésére. A kígyók saját védelmükre és vadászatra használják a mérgüket, ezért takarékoskodnak vele, és csak szükség esetén használják.”

Királykobra Forrás: Wikimedia Commons

Kleopátra neve erősen összefonódott a kígyókkal, akárcsak sok egyiptomi királyé és királynőé. Ráadásul Kleopátráról úgy hitték, hogy Ízisz istennő megtestesülése, aki kígyó alakot is felvehet.

A kobrák jó anyák

Tyldesley – aki könyvet írt Kleopátra, Egyiptom utolsó királynője címmel – elmondta a BBC rádiónak, hogy a legendáknak egy oldala igaznak bizonyult.

Az ősi egyiptomiak ugyanis jó anyáknak tartották a kígyókat.

„Nagyon kevés kígyóban munkálkodik anyai ösztön, de a kobra a kivételek közé tartozik” – ért vele egyet Gray. „Az anyaállat ott ül a fészken és védelmezi a tojásokat a kikelésükig.”