Oxigén van a Csuri üstökösön

67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös, Rosetta űrszonda
A Rosetta űrszonda navigációs kamerájának felvétele november 9-én készült a 67P/Csurjumov-Geraszimenkóról, az üstököstől 109 kilométer távolságból. Az expozíciós idő hat másodperc volt
Vágólapra másolva!
Oxigénmolekulák nyomaira bukkantak a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös légköri gázait elemző svájci tudósok, akiket igen meglepett a felfedezés.
Vágólapra másolva!

A Berni Egyetem kutatói az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondájának Rosina nevű tömegspektrométere segítségével analizálják az üstökös légkörét. A várt kén és metanol mellett oxigénmolekulák (O2) egyértelmű nyomaira bukkantak.

Kiderült, hogy a 67/P üstökös légkörében az O2, vagyis a kétatomos oxigén a negyedik leggyakoribb gáz a víz (dihidrogén-monoxid), a szén-monoxid és a szén-dioxid után.

Az oxigén kémiailag erősen reaktív. Ezért feltételezték eddig, hogy a Naprendszer korai időszakában a nagy mennyiségben jelen lévő hidrogénnel vízzé egyesült. Ennek ellenére még mindig voltak oxigénmolekulák az üstökös légkörében.

- idézte a Berni Egyetem közleménye Kathrin Altwegg projektvezetőt. A molekuláris oxigént igen nehéz teleszkóppal felfedezni. A berni kutatók szerint ez magyarázza, hogy más üstökösöknél eddig nem vették észre. A Rosina mérései tették lehetővé a felfedezést.

Forrás: ESA

Az oxigén eredete

Ismeretes, hogy a Jupiter és a Szaturnusz holdjain is előfordulnak oxigénmolekulák. Esetükben az anyabolygó nagyenergiájú részecskéinek becsapódása lehet a magyarázat, a 67/P üstökösnél erről nem lehet szó.

Az üstökösnél az oxigénmolekulák legvalószínűbb magyarázatának azt tartják a tudósok, hogy

az oxigén már igen korán, a Naprendszer kialakulása előtt keletkezett,

amikor a nagyenergiájú részecskék jégszemcsékkel találkoztak a csillagok születésének hideg helyszínén, az úgynevezett sötét molekulafelhőkben. A korai Naprendszerben további "oxigénfeldolgozás" ezután nem történt.

A Rosetta űrszonda navigációs kamerájának felvétele a 67P/Csurjumov-Geraszimenkóról, az üstököstől 109 kilométer távolságból Forrás:ESA/Rosetta/NAVCAM

A berni tudósok szerint az oxigénmérések azt mutatják, hogy az üstökös anyagának nagy része idősebb, mint a Naprendszer, összetétele a sötét molekulafelhőére jellemző, amiből a szoláris köd és később a bolygórendszer keletkezett.

A Rosetta küldetése

A Rosina mérőműszer 2014 augusztusa óta vizsgálja a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökös légköri gázait. A Rosinát hordozó Rosetta űrszonda tízéves utazás után novemberben bocsátotta az üstökös felszínére leszállóegységét, a Philae-t.

Forrás: ESA

Az űrszonda azóta is követi az égitestet, küldetése 2016 őszén ér véget 12,5 év utazás és 7,9 milliárd kilométer megtétele után.