Az anyjuktól kétéves koruk előtt elválasztott csimpánzok elszigetelődnek csoportjuktól még felnőtt korukban is. A gyermekkori trauma hosszú távú, társas életet befolyásoló hatásait rajtuk kívül csak az embernél figyelték meg - állapították meg osztrák és holland kutatók. 

Az Elfriede Kalcher-Sommersguter és Jorg Massen vezette osztrák-holland kutatócsoport a Scientific Reports című tudományos lapban publikálta tanulmányát. 

A két éves kor a vízválasztó - ha ez előtt választják el az anyjától a csimpánzt, súlyos következményei lehetnekForrás: AFP/Gerardo Gomez

Az első két év a mérvadó

Csimpánzkölykök ezreit ejtették foglyul Nyugat-Afrikában 1950 és 1980 között, hogy Európában, Japánba és Amerikába exportálják őket orvosi kísérletek céljára. Sok állatkertben is találhatók azonban vadonban elfogott csimpánzok, ők az úgynevezett alapító populáció - olvasható a Bécsi Egyetem honlapján. Az új tanulmány azt mutatta ki, hogy az első két életévben anyjuktól elválasztott állatok egy fontos társas viselkedése, a kurkászás még évtizedekkel később is korlátozottabb marad.

Az árvákat elhanyagolták

Egymás bundájának élősködőktől való tisztogatása a társas kötődések kialakításában és megtartásában játszik jelentős szerepet.

Még évekkel később is érezhető az elszigeteltség az árvák esetébenForrás: AFP/Rob Elliott

A kutatók által megfigyelt "árvákat" kevesebben kurkászták, és ők is kevésbé voltak aktívak azokhoz képest, akik anyjukkal nőttek fel - mondta el Elfriede Kalcher-Sommersguter, a Grazi Egyetem kutatója. A szakértők eredményeiket a Scientific Reports című szaklapban mutatták be.

Nem számít, milyen csoportban élnek

"Az anya kora gyermekkorban történő elvesztése a csimpánzoknál is befolyásolja a későbbi társas kapcsolatokat. Még azoknál a majmoknál is megfigyelhető a hatás, akik negyven éve ugyanabban a csapatban élnek" - fejtette ki Jorg Massen, a Bécsi Egyetem szakértője.