Békecsinálók mint az iszlám terrorizmus ősatyjai

2015.11.18. 16:32

Párizsi tragédia, 9/11, al-Kaida, Iszlám Állam. Csupa rettegést, félelmet, indulatot kiváltó név és esemény. Az iszlamista szélsőségesek egyre jobban kiteljesedő véres tobzódása, az iszlám terrorizmus gyökerei egészen az első világháborút lezáró nagyhatalmi paktumok koráig vezethetők vissza.

A világ legbonyolultabb térsége

Szinte nincs olyan nap, hogy ne a közel-keleti térség tematizálja a külpolitikai híreket. A Közel-Kelet elsősorban nem földrajzi, hanem egy olyan történelmi-politikai fogalom, amely az Oszmán Birodalom  felbomlása után, a brit és a francia mandátumok létrehozása, továbbá Izrael állam 1948-ban történt kikiáltása nyomán alakult ki. 

Az iszlám terrorizmus gyökerei történetileg az első világháborúig nyúlnak visszaForrás: Iszlám Állam

A politikai Közel-Kelet nemcsak a levantei térségre, hanem Észak-Afrikára, az Arab-félszigetre, a földrajzi közép-keletre, lényegében az egykori Oszmán Birodalom volt birtokaira terjed ki.  A permanens közel-keleti válság kialakulásában az európai nagyhatalmak első világháború utáni – a térség kulturális és vallási, valamint etnikai jellegét figyelmen kívül hagyó – határrendezése játszotta a főszerepet. 

A Közel-Kelet évtizedek óta akut válsággócForrás: AFP

A meglévő ellentéteket csak tovább fokozta, hogy a térség 1945 után, a hidegháború korszakában geostratégiai jelentősége, valamint 

jelentős szénhidrogénkincsei miatt a szuperhatalmi szembenállás kiemelt terepévé vált. 

1991, a Szovjetunió szétesése után sem szűntek meg a térség feletti nagyhatalmi befolyás, elsősorban a kizárólagos nyugati szupremácia megszerzése iránti törekvések. 

A 2011-es úgynevezett arab tavasz eseményei további destabilizációhoz vezettek a Közel-KeletenForrás: AFP/Virginie Nguyen Hoang

A 2011-es úgynevezett arab tavasz következményei azt bizonyítják, hogy a jelenlegi politikacsinálók sem jobbak az egykori Bourbonoknál, mivel hozzájuk hasonlóan semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. 

A széthúzó arab törzseket az iszlám kovácsolta eggyé

Mohamed próféta 632-ben bekövetkezett halála után utódai, az első kalifák, Abu Bakr, Omár, Oszmán és Ali idején épült ki az arab birodalom. 

Az Omajjádok, majd az Abbászidák idején az Atlanti-óceántól az Indiai-óceánig húzódó középkori kalifátus 

legfőbb összetartó ereje Mohamed hagyatéka, a vallási előírásként (szunna) és társadalomszervező ideológiaként (saría) működő iszlám volt. 

A vallásalapító Mohamed próféta Gábriel arkangyallal, 16. századi perzsa miniatúránForrás: Wikimedia Commons

A korábban egymással is rivalizáló arab törzseket csak az egyedül üdvözítőnek kikiáltott iszlám volt képes birodalommá integrálni. 

A széteső arab birodalom helyébe a 16. században a feltörekvő oszmán hatalom lépett, 

amely az egykori kalifátust ugyancsak az iszlám ideológiai alapjain építette újjá. 

I. (Nagy) Szulejmán, Szelim fia a hadjáratait – már mint az iszlám kalifája – szent háborúként hirdette megForrás: Wikimedia Commons

Ennek jegyében vette fel az Egyiptomot, az Arab-félszigetet, valamint Mezopotámia egy részét meghódító I. Szelim (uralkodott 1512 és 1520 között) 1517-ben az iszlám kalifája címet. (I. Szelimtől kezdve az Oszmán-ház 1923-ban bekövetkezett bukásáig az iszlám világ kalifájának címét a mindenkori török szultán, utoljára VI. Mehmed viselte.)  

Az utolsó oszmán szultán, VI. MehmedForrás: Library Of Congress

A török uralkodók számára a közös vallás legfőbb elöljárói címe biztosította a hatalmi legitimációt az etnikailag idegen arab és más muszlim népcsoportok felett.

Köröző keselyűk az oszmán félhold teteme felett

Az Oszmán Birodalom dezintegrációja már a 18. század végén elkezdődött, és ezt a folyamatot a teokratikus jellegű államrend modernizációjával kísérletező szultánok sem tudták feltartóztatni. 

II. Abdul-Hamid szultán konzervatív, iszlamista fordulattal kívánta konzerválni hatalmátForrás: Picasa

II. Abdul-Hamid (uralkodott 1876 és 1909 között) a gyökerekhez visszanyúlva, konzervatív, iszlamista kormányzással kívánt úrrá lenni a helyzeten, de az 1877-es orosz–török háborúban elszenvedett katasztrofális vereség és különösen az 1912-es, 1913-as balkáni háborúk már előrevetítették  a birodalom szétesését. 

Területeiért az európai nagyhatalmak, elsősorban Nagy-Britannia és Franciaország, 

továbbá Olaszország, valamint részben az Osztrák–Magyar Monarchia, és – sikertelenül – Oroszország folytattak késhegyig menő küzdelmet. 

Az 1878-as berlini kongresszus volt az első nagyhatalmi megegyezés a volt török területek felosztásárólForrás: Wikimedia Commons

Az első világháborúban a központi hatalmak oldalán hadba lépett Törökországot a győztesek a háború utáni versailles-i, úgynevezett békerendszer keretei között osztották fel egymás között, 

az 1920. augusztus 10-én kihirdetett, megalázó sévres-i békeszerződéssel. 

(A sévres-i béke még a trianoni békediktátumnál is súlyosabb volt; az oszmán állam a területei 75 százalékát vesztette el.)

A  "nagy négyes", a békecsinálók, akik a békeszerződésekről döntöttek: David Lloyd George, Vittorio Emanuele Orlando, Georges Clemenceau és Thomas Woodrow WilsonForrás: Wikimedia Commons

Az Oszmán Birodalom közel-keleti területeinek felosztásában és a lényegében máig érvényes államhatárok kérdésében a két legfőbb érdekelt, Nagy-Britannia és Franciaország még jóval Versailles előtt titokban megegyezett egymással.

Minden bajok későbbi forrása, a Sykes–Picot-paktum

Még javában dúlt az első világháború, amikor a két legfőbb antant hatalom, Anglia és Franciaország  – megelőlegezve maguknak  a végső  győzelmet – már jó előre, saját érdekeiknek megfelelően felosztották az ízletes kalácsot, Törökország közel-keleti és észak-afrikai birtokait. 1916 októberében Sir Mark Sykes a Brit Birodalom, valamint François Georges-Picot Franciaország képviseletében aláírta azt a titkos paktumot, amelyben meghúzták az oszmán területekből kialakítandó új államok határait. 

Sir Mark Sykes brit részről írta alá a paktumotForrás: Wikimedia Commons

A történelembe Sykes–Picot-paktumként bevonult megállapodás a határok kijelölésénél 

figyelmen kívül hagyta a felosztandó térség etnikai, törzsi és vallásfelekezeti viszonyait, 

elvetve ezzel a jövőbeli  konfliktusok magvát. Az 1919-ben Versailles-ban összeült békecsinálók sem törődtek azzal, hogy a sajátos közel-keleti viszonyok figyelembevételével vonják meg az új határokat.  

A másik aláíró, François Georges-PicotForrás: Wikimedia Commons

Az Oszmán Birodalom romjain létrejövő új államok az európai nagyhatalmi érdekek mentén születtek meg. Noha ezek formálisan a Népszövetség fennhatósága alá kerültek, Anglia és Franciaország számára a népszövetségi megbízatás, az úgynevezett mandátum a burkolt gyarmati uralom kiépítését szolgálta e területek felett. 

A Nemzetek Szövetsége (Népszövetség) nyitóülése Genfben, 1920-ban. A mandátumterületek formálisan a Népszövetség irányítása alá tartoztakForrás: Wikimedia Commons

Franciaország Szíria és Libanon, Nagy-Britannia pedig Egyiptom (és az ekkor még Egyiptomhoz kapcsolt Szudán), Palesztina, valamint Irak felett szerzett mandátumot.

Arab felkelőkForrás: Wikimedia Commons

A külső hatalmi ráhatás nemcsak a határok meghúzásában, hanem az arab országok államberendezkedésének kialakításában is tetten érhető. Az etnikai, vallási és területi háborúskodások kódolt jövőjét  Arthur James Balfour brit külügyminiszter 1917-es nyilatkozata is jelentős módon befolyásolta.

Arthur James Balfour brit külügyminiszterForrás: Wikimedia Commons

A cionista mozgalom 1897-es bázeli kongresszusa elhatározta, hogy 

a Szentföldön, az ősi Júdea területén új hazát teremt a világban szétszóródott zsidóság számára. 

A majdani zsidó állam létrejöttét támogató Balfourt-nyilatkozat az első lépése volt annak a folyamatnak, amely végül Izrael állam 1948-as kikiáltásához vezetett. 

Demokráciadeficit és az autoriter rezsimek diszkrét bája

A mandátumterületeken a térség számára idegen európai állammodellt, illetve európai jellegű közigazgatást vezették be. Az új arab államok felépítésénél ugyanúgy nem vették figyelembe a kulturális, vallási hagyományokat és az ezekből származó különbségeket, mint a határok megrajzolásánál. Ez pedig már az 1920-as években kódolta azokat a problémákat, amelyek a 20. század végére kiteljesedve vezettek el a napjainkig tartó akut közel-keleti válsághoz. 

Izraeli harckocsi halad el egy kilőtt szír harcjármű mellett az 1973-as jóm kippúri háború idejénForrás: Wikimedia Commons

A Nyugat nem ismerte fel, illetve nem vette figyelembe azt, hogy 

az arab társadalmakban a nemzeti identitás sokadrangú, lényegtelen kérdés, 

a lojalitás ugyanis nem a nemzetállamokhoz, hanem elsősorban a valláshoz és a törzsi tradíciókhoz kötődik. 

A muszlim társadalmakban elsősorban a vallás, valamint a törzsi, a csoport-, illetve a családi kötelékek a legfontosabbak az identitás szempontjábólForrás: AFP/Khaled Desouki

A közösségi identitás legmagasabb szintje az iszlám vallás, 

és a vallási felekezethez (elsősorban szunnita, síita) való tartozás, amelyet a tágabb, nemzetállami hatásokon túlmutató népcsoporttudat (arab nemzet, umma), azon belül pedig a törzshöz, a nagycsaládhoz, klánhoz tartozás tudata követ. 

Imádkozó muszlimok a mecsetbenForrás: AFP/Sebastian Kahnert

A nemzetállam – vagy ha úgy tetszik, az állampolgári tudat – áll e rangsor legvégén. A kívülről erőltetett nyugati modernizációs kísérletek kudarca miatt a tradicionális értékekhez ragaszkodó arab társadalmakon belül felértékelődtek a különutas fejlődési kísérletek, amelyeknek az iszlamista csoportok váltak az első számú propagandistáivá. 

Aszad szíriai elnök melletti tüntetés Latakiában. A közel-keleti autoriter rendszerek stabilitása kulturális-történelmi tradíciókon alapszikForrás: RIA Novosti/Dmitriy Vinogradov

A téma egyik elismert kutatója, Eva Bellin szerint a közel-keleti térség a „kettős ellenállás” területe, egyaránt szembeszegül a világméretű, nyugati típusú demokratizálással és a globális nemzetközi szervezetek által szorgalmazott gazdasági liberalizációval. 

Az al-Kaida tagja, Abu Szufian al-Azdi al-Sahri (jobbra) adományt kér egy videón a muszlimoktól a dzsihádhozForrás: AFP/SITE

Ennek tudható be a közel-keleti autoriter rezsimek és az etatista politikai-gazdasági rendszerek hosszú fennmaradása, amelyet az arab tavasznak nevezett erjedési folyamat kezdett ki.

Moamer Kadhafi líbiai vezető és Laurent Gbagbo, Elefántcsontpart elnöke 2007-ben, Abidzsánban. A rendszer 2011-es megdöntése után Líbia véres anarchiába fulladtForrás: AFP/Kambou Sia

Az a Mohamed prófétának tulajdonított  mondás, miszerint inkább negyven évig egy despota, mint egyetlen nap vezető nélkül, kitűnően összefoglalja a közel-keleti államrezon lényegét. 

Iszlám reneszánsz, vagy az iszlám válsága

Hisam Sarabi orientalista kutató szerint az úgynevezett neopatriarchális  berendezkedésű, autoriter arab rezsimek stabilitása kulturális tradíciókon alapult.  

A káoszba fulladt közel-keleti térség jelenleg is nagyhatalmi mérkőzések színtereForrás: RIA Novosti/Dmitriy Vinogradov

A nyugati importból származó individualista – azaz az egyén széles körű szabadságjogaira építő –, demokratikus állameszme ellentétes az arab társadalmak  tradicionális csoport –, törzsi, illetve vallási szolidaritáson alapuló berendezkedésével. 

MuszlimokForrás: AFP/Strdel

A szekuláris, a szélsőséges vallási fanatikusokat kordában tartó és a vallást csak a mecsetekben megtűrő 

autoriter rezsimek megdöntése sem vezetett a Nyugat által remélt, európai felfogású demokrácia kiépüléséhez. 

Éppen ellenkezőleg, az arab tavasz a „tiszta iszlámhoz”, a 7. századi vallási-ideológiai gyökerekhez visszanyúló radikális szalafista irányzat megerősödését eredményezte, amelynek legjobb példája az Iszlám Állam nevű radikális szervezet színrelépése. 

Szíriai felkelők Aleppó térségébenForrás: AFP/George Ourfalian

Ami egyfajta sajátos iszlám reneszánsznak látszik, egyes vélekedések szerint valójában komoly válságjelenség. Az egyik legtekintélyesebb orientalista, Bernard Lewis a The Crisis of Islam című, 2004-ben megjelent művében arra a következtetésre jutott, hogy az iszlám világ súlyos modernizációs válságba került. 

Muszlim nőkForrás: ddp images/AFP/Oliver Lang

Az akut válság lényegében a tradicionalizmus válsága, amely a szabadságjogok hiányára, a nők elnyomására, az iskolázatlanságra, a saríán alapuló tradíciókra és a rendkívül nagy korrupcióra vezethető vissza. 

Egy szíriai kormánykatona az Iszlám Állam állásaira tüzel. A szélsőséges szervezet alig egy év alatt jelentős területen kvázi államként szervezte meg önmagátForrás: Anadolu Agency/Emrah Yorulmaz

„Ha a közel-keleti népek továbbhaladnak a jelenlegi úton, akkor az öngyilkos merénylő lehet az egész régió szimbóluma” – fogalmazza meg Lewis meglehetősen borúlátó konklúzióját. Még ha ez a megállapítás vitatható is, az viszont kétségtelen, hogy egyetlen nagyhatalom sem adhat jó választ a közel-keleti válságra mindaddig, amíg az ott élő népek történelmi, kulturális és vallási tradícióit nem veszi figyelembe.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK