Esélyt kaptak Mallorca kétéltűi a túlélésre

béka, gomba
Alytes muletensis
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik sikerült áttörést elérnie a kutatóknak a világszerte számos békafajt fenyegető gombás betegség visszaszorításában – természetes élőhelyről tüntették el a kétéltűeket pusztító kórokozót.
Vágólapra másolva!

A kitridiomikózisnak nevezett erősen fertőző, végzetes kór az Antarktisz kivételével már minden kontinensen jelen van, és 700 békafajt veszélyeztet világszerte. Hatása egészen drámainak minősíthető: az érintett fajok populációi rohamos hanyatlásnak indultak, közülük több ki is halt a betegség hatására.

A bűnös egy Batrachochytrium dendrobatidis nevű gomba. A kórokozót először 1998-ban írták le, de már jóval azt megelőzően felbukkant a kétéltűek között, igaz, akkor még nem okozott járványt. Az, hogy ez mégis bekövetkezett vélhetően a kontinensek közötti nemzetközi kereskedelem eredménye.

Bármi is legyen az igazság, annyi biztos, hogy idáig nem találtak hatékony módszert komplett populációk megmentésére, csupán egyes példányokat sikerült kikezelni. Egy hét évet felölelő kutatás azonban úgy tűnik fontos eredményeket hozott:

először sikerült kiirtani a gombát a kétéltűek természetes élőhelyéről.

Az örömteli hírről az angol és spanyol tudósokból álló nemzetközi kutatócsoport a Biology Letters című folyóirat legfrissebb számában számolt be.

Alytes muletensis Forrás: Jaime Bosch MNCN-CSIC

Gombaölő és fertőtlenítő

A szakemberek kombinált eljárást alkalmaztak a Spanyolország legnagyobb szigetén élő mallorcai korongnyelvű béka (Alytes muletensis) megmentéséhez: az ebihalakat kitelepítették a tavakból, majd gombaölővel kezelték őket. Ezzel párhuzamosan az állóvizek környékét is fertőtlenítették. Bizonyos idő elteltével végül az ebihalakat visszaengedték természetes környezetükbe. A megközelítés úgy tűnik bevált, az állatok hónapokkal később is egészségesek maradtak.

– mondta a BBC-nek dr. Jaime Bosch, a tanulmány egyik szerzője, aki reméli, hogy további kutatásokkal a probléma végre kezelhetővé válik.

Persze azt a publikációban is megjegyzik, hogy érdemes kellő óvatossággal kezelni az eredményeket, mivel egyelőre nem biztos, hogy a módszer alkalmazható más környezeti feltételek között (például nagyobb tavak esetében).