Megérkeztek az eddigi legjobb képek a Plutóról

New Horizons képek
Az új felvételek 17000 kilométer magasból készültek
Vágólapra másolva!
Megérkeztek a New Horizons űrszonda eddigi legjobb minőségű képei a Plutóról.
Vágólapra másolva!

A NASA űreszköze idén júliusban 12500 kilométerre közelítette meg a törpebolygót, a most közzétett képek is ekkortájt készültek.

Azóta a New Horizons már messzire sodródott, jelenleg 167 millió kilométerre van a Plutótól és több mint 5,2 milliárd kilométerre a Földtől. A nagy távolság tehát közrejátszik abban, hogy ilyen lassan áramlanak be az információk, becslések szerint

2016 végéig várni kell az összes begyűjtött adat visszaérkezésére.

Az új felvételek – amelyek az űreszköz LORRI (Long Range Reconnaisance Imager) nevű kamerájával készültek - az eddigi legélesebbek, felbontásuk körülbelül 80 méter képpontonként. Rajtuk kiterjedt hegységek, jeges síkságok és kráterek tárulnak a szemünk elé.

A nem hivatalosan al-Idríszi névre keresztelt hegységrendszer és a Szputnyik-síkság (Sputnik Planum) "találkozása" Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI

John Grunsfeld, a NASA egyik vezetője szerint ezek a közeli felvételek a Pluto felszínének változatosságát és a New Horizons űrszonda képességeit egyaránt jól demonstrálják.

Jeges síkság kráterekkel Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI

Az amerikai űrügynökség információi alapján az elkövetkezendő napokban további képek várhatóak az űrszondától.

Az új felvételek 17000 kilométer magasból készültek Forrás: NASA/JHUAPL/SwRI

A New Horizons most egy újabb célpont, a 2014 MU69 névre hallgató üstökösszerű objektum felé tart, előreláthatólag három éven belül érkezik meg a kiszemelt égitesthez.