Észak-Amerikából származnak a gepárdok

gepárd
Vágólapra másolva!
A gepárd ma Afrika jellegzetes ragadozója, de nem volt ez mindig így. Jelenlegi élőhelyére eredetileg Észak-Amerikából érkezett 100 ezer évvel ezelőtt – ezt állapította meg a Genome Biology című szaklapban megjelent új kutatás.
Vágólapra másolva!

A modern gepárdok (Acinonyx jubatus) Kelet- és Dél-Afrika szavannáinak lakói. Veszélyeztetettnek számítanak, mert a ragadozófaj szabadon élő populációja hanyatlik és gyakori a belterjesség – olvasható a Science Daily tudományos portálon.

A Szentpétervári Állami Egyetem munkatársai kínai és namíbiai kollégákkal együttműködve egy namíbiai gepárd, Csubakka és hat másik vadon élő tanzániai és namíbiai fajtársa genetikai állományát térképezték fel.

A vizsgálat mélyebb betekintést engedett a nagymacska evolúciós történetébe, így képet kaphattunk arról is, miként ment végbe az idők során a gepárd génállományának leromlása. Ez utóbbi ma több szempontból is sújtja a faj képviselőit – deformáltak a hímek ivarsejtjei, a fiatal példányok gyakran elhaláloznak, az egyedek fogékonyak a különböző fertőzésekre.

Forrás: Structure & Motion Lab, RVC

Egy defektes gén miatt kevés a kisgepárd

Összesen 18 gepárdgénnél mutattak ki káros változásokat. Egy génnél, az AKAP4-nél különösen sok mutáció volt tapasztalható.

Az AKAP4-nek nagy szerepe van a hímivarsejtek egészséges fejlődésében,

így a destruktív hatások könnyen magyarázhatják a faj alacsony reprodukciós sikerét.

Csapások sorozata

A gepárdok őse az amerikai pumák közeli rokona volt. Ezt a fosszilis bizonyítékok is alátámasztják, melyek Amerika, Európa és Ázsia szerte megtalálhatók. Kiderült, hogy a gepárdot két, úgynevezett „populációs palacknyak-effektus” is sújtotta. A fogalom olyan eseményt jelöl, amikor a populáció – rendszerint környezeti tényezők miatt – szokatlanul gyorsan megritkul.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Az első ilyen esemény 100 ezer évvel ezelőtt, a pleisztocén idején következett be. Ezt a földtörténeti időszakot többek között az ismétlődő nagy eljegesedések (glaciálisok) jellemezték. Ekkor a mai Alaszkát és Csukcsföldet a Bering-földhíd kötötte össze, ezen keresztül vándoroltak át az állatok Észak-Amerikából Ázsiába, majd vették az irányt Afrika felé.

A nagy migráció azonban több szempontból is csapást mért a fajra. A populációk zsugorodni kezdtek, a territórium pedig hatalmasra nőtt, ami korlátozta a génáramlást, vagyis azokat a folyamatokat, melyek a genetikai állomány sokszínűségét biztosították volna.

Gyakoribbá váltak tehát a vérfertőző párosodások.

A második palacknyak körülbelül 10 – 12 ezer évvel ezelőtt történt, ekkor számos nagy testű emlős mellett a gepárdok és a pumák is hirtelen kihaltak Észak-Amerikában. A kedvezőtlen folyamat a jég visszahúzódásával volt összefüggésben.

Forrás: Origo

Oda a genetikai változatosság

A fentiek miatt a gepárdok a nem vérfertőzés révén szaporodó emlősöknél megszokott genetikai változatosság 90 – 99 százalékát elveszítették.

Az új eredmények ugyanakkor nem csak szomorú képet adnak a nagymacskák állapotáról, hanem egyúttal reményt is jelentenek – az információ birtokában segíteni lehet a gepárdpopuláció fenntartását és gyarapítását a mostani és korábbi élőhelyeken.