Állati Forma-1 életre, halálra

2015.12.17. 09:00

Sokszor szinte hihetetlen, hogy mi mindenre képes a természet alkotóereje. Az életben maradásért vívott  küzdelem, és a folyamatos alkalmazkodás evolúciós kényszere teremtette meg többek között a földi élővilág sebességbajnokait. Ezek közül néhány faj olyan elképesztő teljesítményre képes, amelyet mi modern emberek, csak a mérnöki lelemény által kreált eszközök segítségével tudunk elérni, vagy túlszárnyalni. 

A levegőóceán páratlan akrobatája

A motoros repülés hajnalán, az első világháború éveiben a belsőégésű robbanómotorral hajtott korai vadászgépek

160 km/óra körüli sebessége elképesztő teljesítménynek számított.A többméteres szárnyfesztávolsággal rendelkező büszke masinák azonban - az állatvilágnál maradva, és innen vett hasonlattal élve – csak szánalmasan vánszorgó lajhárok voltak az élővilág egyik csodája, és a földi bioszféra abszolút sebességbajnoka, a varjúméretű vándorsólyom (Falco peregrinus) mellett.

Az állatvilág verhetetlen sebességrekordere, a vándorsólyomForrás: Wikimedia Commons/Carlos Delgado

Az aprócska és kultikus ragadozó madár

irányított zuhanórepülésben elért 322 km/óra sebessége messze felette áll minden egyéb állati gyorsaságbajnok teljesítményének.

Vízszintes repülésben is képes elérni a 172 km/órás sebességtartományt, így nem csoda, hogy a prédáját alkotó más kisebb madarak eleve esélytelenek repülve elmenekülni a villámsebes ragadozó elől. A vándorsólyom e pártalan képessége már a régmúlt kultúrák csodálatát is kivívta.

A vándorsólyom képességei a régi korok emberét is lenyűgöztékForrás: Wikimedia Commons

A nemes ragadozó még napjainkban is Angola és az Egyesült Arab Emirátusok címerállata. Közeli rokona, az ugyancsak a sólyomalakúak családjába (Falconidae) tartozó és sebesen szárnyaló kerecsensólyom (Falco cherrug) pedig honfoglaló eleinknek volt a legendás totemállata, a turul. A vándorsólyom a világ legelterjedtebb ragadozó madara, a fagyos sarkköri vidékektől a fülledten meleg trópusok világáig mindenütt előfordul.

Hiába száll mint a fecske, ha földet ér, elpusztul

A levegőt uraló sebességbajnokok között a képzeletbeli dobogó második fokán egy másik „élő vadászgép”, az alig 16-17 cm hosszú, és 42-48 centiméteres fesztávolsággal rendelkező sarlósfecske (Apus apus) áll.  

A sarlósfecske csak testformájában hasonlít a valódi fecskékhez, rendszertanilag a kolibrifélék rokonaForrás: Wikimedia Commons

Az elnevezés ne tévesszen meg senkit, az apró, a sarlósfecskefélék családjába (Apodidae) tartozó madárnak ugyanis

semmi köze sincs a valódi fecskefélékhez. 

A tavasz hírnökeiként kedvelt villásfarkú füstifecskéhez (Hirundo rustica) való nagyfokú hasonlósága az azonos körülményekhez történt alkalmazkodás, az úgynevezett konvergens evolúció eredménye.

Sarlósfecskék rajaForrás: Wikimedia Commons

Az elképesztő légi manőverekre képes madár

vízszintes repülésben elért 171 km/órás maximális sebességével az állatvilág gyorsasági ezüstérmese.

A hazánkban is megfigyelhető sarlósfecskék egészen különleges szokásokkal rendelkeznek; a levegőben repülve alszanak és párosodnak.

Rendkívül rövid és gyenge lábai miatt a taljról nem, vagy csak roppant erőfeszítések árán tud felszállniForrás: Wikimedia Commons

Rendkívül rövid és gyenge lába miatt a földre kényszerült sarlósfecske nem, vagy csak nagyon keservesen tud a magasba emelkedni,

így könnyű prédájává válik más ragadozóknak.

Rendszertanilag a kolibrikhoz (Trochilidae) áll a legközelebb ez az Eurázsiában elterjedt, és a telet Afrikában átvészelő vándormadár.

Kacsalábakon nemcsak forogni, de sebesen repülni is lehet

Az úszóhártyás lábú, és a szárazon esetlenül, nevetségesen totyogó récefélékről (Anatidae) aligha gondolnánk, hogy köztük is akadnak igazi légi akrobaták.

Csak kevesen gondolnánk, hogy a talajon  mulatságosan totyogó récefélék között is akad légi akrobataForrás: Wikimedia Commons

Ez olyannyira így van, hogy a levegőóceán harmadik helyezést elért sebességbajnoka, az örvös bukó (Mergus serrator) is ebből a családból kerül ki. Az 52-58 cm hosszú és 70-86 centiméteres szárnyfesztávolsággal rendelkező vízimadár

irányított zuhanórepülésben képes elérni a 106 km/órás sebességet,

amely teljesítménnyel az állati légi gyorsasági verseny harmadik helyezettje.  

Az örvös bukó nem csak kitűnő repülő, hanem kiváló búvár isForrás: Wikimedia Commons

A hosszú és keskeny csőre alapján nem éppen réce megjelenésű madár

nem csak hogy kitűnően repül, hanem kiváló merülési képességekkel is rendelkezik.

Miután a magasban keringve kiszemeli magának a kisebb nagyobb halakat vagy halrajokat, a villámgyors zuhanórepülés után a vízbe csapódva, a halakat megszégyenítő manőverezéssel kergeti tovább zsákmányát a felszín alatt.

Az örvös bukó még vándorlása során sem távolodik el a vizektőlForrás: Wikimedia Commons

Az elsősorban halakat prédáló faj az északi félteke hűvös területeit kedveli; Izland, a Brit-szigetek, Skandinávia és Észak-Szibéria a fő elterjedési területe. Vándorlása során sem távolodik el a víztől, a folyamokat illetve tengerpartok vonulatát követve vándorol.

Szavannák pettyes villanása

A szárazföldek koronázatlan gyorsasági királya a kelet és dél-afrikai szavannák nemesen kecses macskaféléje, a gepárd (Acinonyx jubatus). Az afrikai macskafélék (Felidae) között a kisebb testű ragadozók közé tartozik, a kifejlett egyedek fej és törzshossza 110 és 150 cm közötti, a fehéres, pamacsos végű farok pedig átlagosan 60-80 cm körüli.

A gepárd a délkelet-afrikai szavannák lakójaForrás: Wikimedia Commons

A gepárdok testtömege 21 és 72 kilogramm között ingadozik. A gepárd az egyetlen, amely más macskaféléktől eltérőn nem lopakodva, lesből vagy falkában támadva, hanem fölényes sebességét kihasználva ejti el zsákmányát.

Rövidtávon felgyorsulva képes 110 és 120 km/óra közötti sebességtartományt is elérni.

Az eddigi hitelesített abszolút rekord egy olyan egyedtől származik, amelyik 640 méteres távon, 20 másodperc alatt 115,2 km/órás sebességet ért el. 

A gepárd csak rövidtávú futásra képes, ekkor azonban elérheti a 110 - 120 km/óra közötti sebességtartománytForrás: Wikimedia Commons

Viszont a csúcssebességét csak nagyon rövid ideig képes fenntartani,

mert futás közben annyira felhevül a teste, hogyha nem állna meg, elpusztulna.

A másik figyelemre méltó tulajdonsága, hogy még a legnagyobb sebességgel vágtázva is képes éles irányváltásokra, amit a farkával irányít.

A gepárdnak öt alfaja ismert. A dél-ázsiai populációjuk már kihaltForrás: Wikimedia Commons

Öt alfaja ismert, ma már csak a keleti és dél-afrikai füves szavannákon honos, a dél-ázsiai populáció kihalt.  A házimacskához, a leopárdhoz és a pumához hasonlóan, a gepárd is tud dorombolni. Kedvenc zsákmánya a kistestű Thompson antilop.

Száguldásra tenyésztették

A szárazföldi gerincesek közötti sebességverseny második helyezettje az angol telivér.  A lóféléknek (Equuidae) ma már csak az Equus caballus az egyetlen fennmaradt, háziasított faja, a tenyésztésnek köszönhetően számos fajtával.

Az angol telivért arabs ősökből tenyésztették ki a 18. századbanForrás: Wikimedia Commons

Az úgynevezett melegvérű telivérek közül

az angol telivért az arabs lovakból tenyésztették ki a 17. illetve 18. század fordulóján. 

Az összes fajtiszta angol telivér három őstől származik, az 1687-ben török hadizsákmányból Angliába került Berley Truk, valamint az 1706-ban Arábiából a szigetországba importált Darley Arabian, és Godolphin Arabian valamennyi angol telivér közös őse.  A szép állású, magasan tűzött nyakú és átlagosan 150-170 cm marmagasságú fajtát versenyzés céljára nemesítették, így nem véletlen, hogy a szárazföldi gerincesek közül az angol telivért tekinthetjük a második helyen álló sebességbajnoknak. 

Az angol telvért nem véletlenül alkalmazzák versenylóként, a gepárd után ez a lófajta a második leggyorsabb szárazföldi állatForrás: Wikimedia Commons

Hosszú vágtában képes elérni a 70-80 km/órás sebességet, így könnyen érthető, hogy a lovassportokban a gyorsasági versenyen, a galoppon miért is az angol telivérek (és lovasaik) mérik össze képességeiket.  

Magyarországon a fajtát  Széchenyi István gróf, és Wesselényi  Miklós báró honosította meg.

Az 1791 óta folyamatosan vezetett angliai méneskönyvbe, a Genereal Stud Book-ba mind a mai napig valamennyi fajtiszta angol telivér adatait bejegyzik.

Kitartásból csillagos ötös

Amíg a gepárd csak egész rövid távon képes maximális sebességgel futni, addig a villásszarvú antilopnak (Antilopcarpa americana) meg sem kottyan, hogy kilométereken át vágtázzon teljes sebességgel. Ez a párosujjú patás (Artiodactyla) fajnevével ellentétben nem az afrikai illetve ázsiai antilopok, hanem a szarvasfélék (Cervidae) rokona.

A villásszarvú antilop a szarvasfélék rokonságába tartozikForrás: Wikimedia Commons/Public Domain/Alan D. Wilson

Az észak-amerikai kontinens nyugati partvidékén, Kanadától Mexikóig elterjedt faj a hosszú távú gyorsfutás bajnoka,

akár kilométereken át képes 70 km/óra körüli sebességgel futni.

Az 1920-as 30-as években a kíméletlen vadászat miatt jelentősen lecsökkent az állományuk, és a villásszarvú antilop majdnem a kihalás szélére került.

A jelenlegi állomány hozzávetőleg 450 ezer egyedből állForrás: Wikimedia Commons

A természetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően napjainkban a teljes állományt 450 ezer egyedre becsülik.  Az 1,2 – 1,5 méteres fej-törzshosszúságú, és 20-70 kilogrammos testtömegű villásszarvú antilopok között csak a hímek viselnek jellegzetesen görbült, és kissé előreugró agancsot.

Egy rendhagyó negatív sebességbajnok

A leggyorsabb szárazföldi gerincesek mellett egyfajta kontrasztként érdemes szemügyre venni a földkerekség leglassabb emlősét is. Hogy melyik is lehet ez az állat, közmondásossá vált lustasága miatt nem nehéz kitalálni, ez ugyanis a kétujjú lajhár (Choloepus didactylus).

A kétujjú lajhár a földkerekség leglassúbb emlősállata, amely ideje legnagyobb részét a lombkoronák közt töltiForrás: Wikimedia Commons

Az emlősök világán belül külön magasabb taxont alkotó lajháralakúak alrendjébe (Folivora) és lajhárfélék családjába (Megalonichyda) sorolt  meglehetősen mókás kinézetű kétujjú lajhár tipikus lombkorona lakó állat, a dél-amerikai kontinensen elsősorban az Amazonas vízgyűjtőterületén található kiterjedt trópusi esőerdők lakója.

A lajhár ha veszélyben érzi magát és "felgyorsul", akár négy métert is megtesz egy perc alattForrás: Wikimedia Commons

A 60-85 cm testhosszúságú, és 4-10 kilogramm súlyú lajhár

normál tempóban percenként 1,83 – 2,44 méteres „távolságot” tesz meg

a kíváncsi zoológusok mérései szerint. Ha veszélyt érez, azért ő is képes „felgyorsulni”, ilyenkor akár 4,3 métert is megtesz percenként.

Az óceánok bajnoka: Santiago trófeája

Amíg a szárazföldi gerinceseknek a gravitációval, addig a tengerlakóknak a nagy sebesség eléréséhez a jelentős közegellenállással kell megküzdeniük.

A víz hozzávetőleg 820-szor sűrűbb, mint a levegő tengerszinten.  

Mi magunk is megtapasztalhatjuk, hogy mennyivel nagyobb erőkifejtést igényel, ha a parton, vagy pedig akár csak térdig érő vízben próbálunk meg futni. 

A fekete marlin testformája a nagysebességű úszáshoz való tökéletes hidrodinamikai adptációForrás: Wikimedia Commons

A sebesen úszó tengeri élőlények testformája tökéletes hidrodinamikai adaptációnak tekinthető, amely hosszú törzsfejlődés eredményeként vált egyre tökéletesebbé.  Az állatok számára a szárazföldön is különleges teljesítmény elérni egy gépkocsi sebességét, mindez azonban hatványozottan igaz az óceánlakókra. A világtenger aranyérmes sebességkirálya az Ernest Hemingway hallhatatlan regényéből is jól ismert fekete marlin (Istiompax indica). A fekete marlin egyike a világtenger legméretesebb csontos halának; a kifejlett egyedek hossza eléri a 4,65 métert testtömegük pedig a 750 kilogrammot.

A fekete marlin maximális 129 km/órás sebességével a világtenger abszolút sebességrekordereForrás: Sport Fishing

Rövid távon felgyorsulva az eddig mért legnagyobb  129 km/órás  sebességével  a fekete marlint tekinthetjük az óceánok abszolút sebességbajnokának. 

Indopacifikus halfaj, az Indiai  - és a Csendes-óceán trópusi, szubtrópusi vizeiben  mindenütt előfordul ez a partoktól távoli nyílttengeri térséget kedvelő nemes ragadozó.

Sebességbajnokok küzdelme: röviduszonyú makócápa egy fekete marlint ejt elForrás: Elter Tamás

Igen nagy becsben áll a sporthorgászok, és - különösen ízletes húsa miatt - a tengeri ínyencségeket kedvelők körében.  A marlinokkal vagy vitorláshalakkal azonos rendszertani csoportba, a makrahal-alakúak alrendjébe (Scombroidei), de önálló családba tartozó kardhal (Xiphias galdius) sem méretben, sem pedig sebességben nem nagyon marad el trópusi rokonától.

A másik gyorsúszású ragadozó, a kardhal a Földközi-tengerben, sőt, az Adrián is előfordulForrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks/Elter Tamás

A 4,5 méteres hosszúságot elérő, a Földközi-tengereben (az Adriát is beleértve) honos kardhal csúcssebessége szintén meghaladja a 100 km/órát.

A halpiacok elől nem tud elmenekülni

Ami a sebességét illeti ezüst, az ízletes húsát tekintve viszont alighanem aranyérmes kékúszójú tonhal (Thunnus thynnus)

rövidtávon elért 117 km/órás maximális sebességével a második leggyorsabb tengerlakónak számít.

Ez a szép megjelenésű, és a makrélafélék családjába (Scombridae) tartozó nyílttengeri ragadozó rajhal a kereskedelmi halászat egyik fő célpontja.

A kékúszójú tonhal nagyobb példányainak testhossza a 3 métert is meghaladhatjaForrás: Wikimedia Commons

A világ egyik legjobb tonhalhalászati területének számító Földközi-tengeren a kíméletlen ipari lehalászás miatt kritikusan megcsappant az állományuk. A kifejlett egyedek átlagos testhossza 200 -260 cm körüli,

az eddig ismert legnagyobb kékúszójú tonhal teljes hossza 485 cm volt.

Az Atlanti-óceán keleti és nyugati szelfterületein kívül a Földközi – és a Fekete-tengerben is előfordul. Rajokban jár, aktív ragadozó, amely nagy sebességét kihasználva ejti el a más, kisebb halakból álló zsákmányát.

Kékúszójú tonhalak raja. Rövid távon 117 km/órás sebességet is elérhetnekForrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks/Elter Tamás

Érdekes tulajdonsága, hogy izomzatát valamint az agy környékét egy különleges vércirkulációs rendszer segítségével képes állandó jelleggel melegebben tartani a víz környezeti hőmérsékleténél.

Többek között ennek tudható be a kékúszójú tonhalak hihetetlen aktivitása.

A csontos halak többségétől eltérően a tonhal nem rendelkezik úszóhólyaggal.

A mélység kobaltkék réme

A tengeri tápláléklánc csúcsán álló, gyakran indokolatlanul félelmetes hírnévnek örvendő cápákat (Selachimorpha) a közvélekedés igencsak sebes ragadozóknak tartja, nem is indokolatlanul. A marlin illetve kardhalfélék és a kékúszójú tonhal mellett van egy szintén helyezésre méltó cápafaj is az óceáni sebességversenyben, a röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrinchus).

A röviduszonyú makó rövid távon a 90 km/órás sebességet is elérhetiForrás: Elasmodiver/Walter Heim

Talán ennek a fajnak a neve sem ismeretlen a szépirodalmat kedvelők körében; Hemingway kisregényének főhősét, Santiagót, az öreg halászt ugyanis a röviduszonyú makó fosztotta meg élete fogásától, a hatalmas fekete marlintól. Ez a rendkívül dekoratív megjelenésű, hasán hófehér, hátán kobaltkék színű, átlagosan 2,5 -3,2 méter hosszú cápa igazi gyorsaságbajnok; rövidtávon felgyorsulva egyes mérések szerint a 90 km/órás sebességet is eléri.

A dekoratív makó kozmopolita faj, a világ összes mlegvizes tengerében megtalálhatóForrás: Wikimedia Commons

Ezzel az imponáló sebességgel nem csak a heringcápafélék családjába (Lamnidae) tartozó cápák, hanem az összes cápafaj abszolút gyorsaságrekordere.

Világszerte elterjedt  a melegvizes tengerekben, elterjedésének a víz hőmérséklete szab határt;

a 16 Celsius foknál hűvösebb vizeket elkerüli. A nyílt óceáni térségek lakója, prédáját makrélák, tonhalfélék és más kisebb cápafajok alkotják, de még a marlin és kardhalfélék sem érezhetik biztonságban magukat a makó félelmetes fogazatától, és káprázatos sebességétől.

(A cikk megjelenését a Magyar Telekom támogatja. Az Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK