1962-ig a mai Jennings Radolph-tó helyén egy apró amerikai városka, Shaw állt. Az Amerikai Hadsereg Mérnökkara ekkor úgy döntött, hogy a település beáldozható, és
gátat építettek a Potomac-folyóra, hogy elárasszák a völgyet, és a benne fekvő várost.
Az eredetileg Bloomington-tóra keresztelt vízduzzasztás 1981-re készült el teljesen, a helyieknek pedig a 60-as években össze kellett szedniük minden ingóságukat, és el kellett hagyniuk az otthonukat.
Shaw lakói azonban korábbi nyugodt életükön kívül egy különleges helyi jellegzetességet, az úgynevezett Indiánsziklát is féltették – sokan úgy gondolták, hogy a kődarabot őseik vagy az indiánok hagyták rájuk, és féltek, hogy baj történik, ha a szent követ elárasztják.
A sziklát Betty Webster Bishop édesanyja találta egy vasárnapon, amikor az erdőben sétált – ő nevezte el Indiánsziklának, majd a helyiek később csak Anyasziklának is hívták. A Jennings Radolph-tó partján most is kiállítják egy részét, de az eredeti szikla ennél sokkal nagyobb volt, és egyik oldalán végighúzódott az a minta, amelyről modern becenevét, a Gofriszikla elnevezést kapta.
A szikla ugyanis azért ilyen különleges, mert gofriminta-szerű, háromszöges ábrák futnak végig rajta – egy jó ideig pedig senki nem tudta megmagyarázni, hogyan kerülhettek rá a furcsa jelek. Vita alakult ki arról, hogy vajon mesterséges vagy természetes képződményről van-e szó,
ha pedig mesterségesről, milyen kultúra nyomait mutathatja.
Sokan egyfajta írásrendszernek gondolták, vagy az indiánok különleges totemjének, néhányan ősi UFO-látogatás bizonyítékának hitték. Shaw elárasztása idején azonban az US Geological Survey szakértői megvizsgálták a sziklát, és megállapították, hogy ritka, de természetes képződményről van szó.
Martin J. Clemens weboldalának egyik írásában megkereste dr. Jack Epsteint, a Belügyminisztérium egyik geológusát, aki részt vett az 1977-es vizsgálatban. Dr. Epstein tanúbizonysága szerint a sziklaformáció 250 millió éves, akkor jöhetett létre, amikor az Appalache-hegység kialakult. A homokkő anyagra annyiféle különböző irányú nyomás hatott, hogy különböző módon szilárdult meg és tömörödött össze,
a vasérc pedig átjutott a még lazább részeken, és megszilárdult.
Az idő folyamán vörösvasérc képződött belőle, amely szilárdabb és tömörebb, mint a homokkő, ezért alakult ki belőle ilyen furcsa módon a mintázat.
Az Államokban korántsem ritka az ehhez hasonló sziklaformáció – találtak már hasonlót Oregon államban és a Tea Creek folyó hegyeiben is.
A geológusokat annak ellenére sem izgatja különösebben a szikla, hogy az 1977-es felmérés nem győzte meg az emberek egy részét, és még mindig rengetegen hiszik, hogy valójában mesterséges jelenségről van szó – ez persze nem bizonyítja, hogy valamiféle rejtélyről lehet szó, sőt, sokkal inkább azt jelentheti, hogy
valóban egy egyszerű természetes képződménnyel van dolgunk.
Mindenesetre a Gofriszikla mindenképpen különleges kődarab, és igazán kár, hogy nagy része ma már a víz alatt nyugszik.