Először nyílt virág a Nemzetközi Űrállomáson

2016.01.21. 11:51

Scott Kelly, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautája a Twitteren mutatta be a nagyvilágnak az első virágot, amely az űrben bontotta ki szirmait.

Bebizonyosodott, hogy földön kívül is lehetséges

Rézvirágot vagy más néven cíniát termeszteni nem nagy kunszt, csakhogy most nem szokványos körülmények között, hanem az ISS-en sikerült ez a mutatvány, ami emiatt világszenzációnak számít. A tavaly novemberben ültetett magokból kikelt növények közül bár több is elpusztult, de végeredményben a kísérlet sikeres, hiszen van olyan növény, amely virágot hozott.

A világűrben kinyílt első virágForrás: Twitter/Scott Kelly

A most debütált rézvirág azért fontos lépcsője az űrkutatásnak, mert

újabb bizonyíték arra, hogy a Földön kívül is megoldható a növénytermesztés.

Korábban már történtek hasonló pozitív kísérletek salátával, de a virágzó növények termesztése sokkal komplexebb feladat, mivel más fényviszonyokra van szüksége egy virágnak, mint egy zöld növénynek.

A következő lépés a kozmikus paradicsom

Mindamellett, hogy egy virágzó növény űrben való termesztése történelmi lépésnek mondható, az ISS-en dolgozó űrhajósokra a növények jelenléte, fejlődése lelkileg is pozitívan hat.

Az "űrbéli kertész" Scott Kelly asztronautaForrás: NASA/Robert Markowitz

Az unalmas és monoton mindennapokat megszínesíti a növényekkel való foglalatosság, és a fejlődési stádiumokat figyelve a virágok és zöldségek sikerélményt adnak, de pusztán a növények látványa is üdítően hatnak az űrben.

A következő lépés, várhatóan 2017-ben a paradicsomtermesztés lesz,

amivel egyre közelebb kerülnek annak feltérképezéséhez, hogy a világűrben megoldható lehet-e az önálló élelmiszerellátás, amire egyre nagyobb szükség van.

hamarosan paradicsom is terem a Nemzetközi ŰrállomásonForrás: NASA

Az egyre távolabbi űrutazások miatt egyre nehezebb megoldani a legénység ellátását, és az űrételek mellett jó lenne, ha saját maguk termesztette növényekkel is ki tudnák egészíteni az étkezéseiket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK