Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A háborús bűnösök felelősségre vonásáról még a "három nagy”, Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, és Joszif V. Sztálin az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) első titkára 1943. novemberi teheráni találkozóján állapodtak meg.
Az 1945 februári jaltai találkozó jegyzőkönyvében megerősítették, hogy a háborús bűnösök felett a szövetséges államok által felállított nemzetközi törvényszék fog ítélkezni: „
Szilárdan elszántuk magunkat… hogy minden háborús bűnöst bíróság elé állítunk,
és gyors megbüntetésükről gondoskodunk.” Magyarországon az 1944. december 21-én Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés egyik első intézkedésével ugyancsak a háborús bűnösök kézre kerítéséről és bírósági felelősségre vonásáról rendelkezett, a népbíróságok felállításáról szóló 81/1945 M.E. számú rendelettel.
A német katonai segítséggel 1944. október 16-án hatalomra került Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom vezetőjét,
Szálasi Ferencet és kormánya, valamint a pártvezetés több tagját is az ausztriai Mattsee-ben érte a háború vége.
Szálasi – miután Hitlerhez hasonlóan, az utolsó szabadlábon töltött napján feleségül vette menyasszonyát, Lucz Gizellát - 1945. május 5-én az amerikaiak fogságába került. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány több háborús bűnösnek minősített, nyugatra menekült személlyel együtt már a nyár elején kérte Szálasi kiadatását.
Szálasi és társai perét minél előbb szerették volna elkezdeni,
a kiadatás időpontjáról azonban a nürnbergi nemzetközi törvényszék döntött.
Mindaddig, amíg nem tisztázódott, hogy a szövetségesek fogságába került egykori magyar vezetőket kihallgatják-e tanúként a nürnbergi perben, nem adták ki őket. Rákosi Mátyás az MKP (Magyar Kommunista Párt) első titkára, és az Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnök-helyettese 1945. augusztus 17-én személyesen sürgette meg a budapesti amerikai nagykövetnél Szálasi és társai mielőbbi hazahozatalát.
Végül 1945. október 3-án landolt az az amerikai katonai szállítógép a mátyásföldi repülőtéren, amely Szálasit és kormányának néhány tagját, többek között Szőllősi Jenő volt miniszterelnök-helyettest, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminisztert, Bárdossy László és Imrédy Béla ex-miniszterelnökök mellett Budapestre hozta.
Szálasira Péter Gábor, a kommunista irányítás alatt álló Politikai Rendészeti Osztály (PRO) vezetője, a későbbi terrorszervezet, az ÁVH hírhedt főnöke személyesen tette rá a bilincset. Szálasit a repülőtérről "haza", az Andrássy út 60-ba, a Hűség Házába, az egykori nyilas pártházba vitték, amely akkor már a politikai rendészet székháza volt.
Megérkezett oda, ahonnan elindult”
- ezzel üdvözölte Péter Gábor a küszöböt átlépő megbilincselt nyilasvezért. Szálasit a 39-es pincezárkában helyezték el.
A Szálasi-per előkészítését a kapkodás és a rögtönzés jellemezte.
Eredetileg már szeptember 3-tól szerették volna tárgyalni az ügyet,
ezt azonban a kiadatási eljárás elhúzódása eleve lehetetlenné tette. A büntetőper mielőbbi megkezdését elsősorban a baloldali pártok, különösen a kommunisták erőltették, érthető politikai okokból.
A Szálasi-per az 1945. november 4-re meghirdetett nemzetgyűlési képviselőválasztás előtt kiváló politikai – választási propaganda alapjául is szolgálhatott volna, mivel a kommunisták – képletesen - az egész Horthy-rendszert kívánták ezzel a perrel a vádlottak padjára ültetni. Az eredeti elképzelés szerint a Szálasi-kormány összes tagját egy perben vonták volna felelősségre, mégpedig a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületének úgynevezett esküdtszéki nagytermében.
Elsőnek dr. Major Ákost, a híres színész, Major Tamás testvérét jelölték ki tanácsvezető bírónak.
Ő, a kommunistává lett egykori horthysta hadbíró volt az, aki 1945 januárjában a legelső háborús bűnösök ügyét tárgyalta, az Oktogonon végrehajtott, lincselésszerű nyilvános akasztásokkal egybekötve.
Ám később – máig sem tudni milyen okból – dr. Jankó Pétert jelölték ki Major helyett az eljáró népbírósági tanács elnökének. (Jankó – Rákosi kedvenc büntetőbírája -, később a leghírhedtebb koncepciós perek, így például a Magyar Közösség, illetve a Rajk-per tanácsvezetője, 1952-től pedig a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese volt, 1955-ben öngyilkos lett.)
Szálasit személyesen Péter Gábor hallgatta ki az Andrási út 60-ban.
A nyilas-per vádlottjaival Szálasi börtönnaplójának tanúsága szerint tisztességesen bántak,
sem ő, sem pedig társai nem voltak kitéve fizikai erőszaknak, illetve pszichés kényszernek. Amikor 1946. január 24-én az Andrássy út 60-ból átszállították a Markóba, személyesen köszönte meg az „osztályvezetőnek” - ahogyan Pétert emlegette börtönnaplójában - „a kifogástalan bánásmódot, és magatartást.”
A perben vádlottként szereplő személyek listáját következetlenül állították össze. Az eredeti koncepciótól eltérően Szálasi főtárgyalásán kormányából csak négy személyt, II. rendű vádlottként Vajna Gábor volt belügyminisztert, III. rendűként Szőllősi Jenő miniszterelnök-helyettest, IV. és V. rendű vádlottként Csia Sándort és Gera Józsefet – ők nem voltak kormánytagok -, VI. rendűként báró Kemény Gábor külügy -, végül VII. rendűként Beregfy Károly volt honvédelmi minisztert állították a népbíróság elé.
Több nyilas kormánytag ügyét, mint például a Rajniss Ferenc vagy Reményi-Schneller Lajos ellen megfogalmazott vádakat a Sztójay-perben, gróf Pálffy Fidél volt földművelésügyi miniszter perét pedig önállóan tárgyalták. A fegyveres puccs megszervezésében és az ország javainak kihurcolásában, nem különben az atrocitásokban is komoly felelősséggel terhelt Kovarcz Emilt a „nemzet totális harcba állításáért és mozgósításáért „ felelős tárca nélküli minisztert a Szálasi-per megkezdésének idején pedig még ki sem adták.
A Szálasival szemben megfogalmazott vádak legnagyobbrészt a tőle lefoglalt Hungarista Napló bejegyzésein és egykorú újságcikkeken alapultak. A tárgyalást többszöri nekirugaszkodásra 1946. január 31-re tűzték ki. Jankó Péter január 22-én adta át Szálasinak a vádiratot, a mellékletekbe pedig csak alig néhány nappal a tárgyalás előtt kapott betekintési lehetőséget.
A tárgyalást hivatalból ismét elhalasztották és végül 1946. február 5-re tűzték ki.
Máig nem tudni pontosan, hogy a vádiratot összeállító Mándi Nagy István ügyészt miért váltották le az utolsó pillanatban. A január 31-i tárgyalási határnap újabb elhalasztása valószínűleg azzal állt összefüggésben, hogy a Mándit váltó, az ügyben teljesen tájékozatlan Frank Lászlónak – aki akkor a kaposvári népügyészség vezetője volt - legalább néhány napja maradjon az iratok áttanulmányozására.
Frank kinevezését a Szálasi-per vádlójává sokan bírálták, mert volt munkaszolgálatosként, és a holokauszt miatt több hozzátartozóját is elvesztett emberként elfogultnak gondolták a vádlottakkal szemben. A másik probléma, hogy alig maradt ideje az iratanyag áttanulmányozására, egyáltalán nem ismerte a nyilasmozgalom történetét.
Az eredetei tervtől eltérően nem a Markó utcában, hanem a Zeneakadémián kezdődött meg Szálasi Ferenc és társai büntetőpere, a Budapesti Népbíróság Jankó Péter vezette tanácsa előtt, 1946. február 5-én.
A nagyterem zsúfolásig megtelt; csak az előre kiadott jegyekkel lehetett belépni a Zeneakadémia fűtetlen épületébe.
A felolvasott vádirat szerint Szálasi Ferencet és vádlott-társait az 1931. évi III. tc. (az akkor hatályos büntető törvénykönyv) 58. §-ába ütköző hűtlenség (hazaárulás), valamint a „népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emeléséről” szóló 1945. évi VII. törvénycikkben megfogalmazott háborús bűntettek elkövetésével vádolta a népügyészség.
Jankó Péter tárgyalásvezetési stílusa végig arra irányult, hogy a vádlottak nevetséges, ostoba alakoknak tűnjenek. Legtöbbször eltűrte a közönség bekiabálásait.
Már Szálasi Ferenc személyi adatainak felvétele is ízelítőt nyújtott a tárgyalásvezetés stílusából.
Arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, Szálasi – élénk derültséget keltve – azt válaszolta, hogy nemzetvezető. Jankó erre így reagált:
Önnek tehát ez a mániája, ez még mindig tart.
De talán nem is mánia, hanem rossz tréfa a nemzettel, vagy arcátlanság. Majd rá fogunk jönni, hogy melyik esettel állunk szemben.”
A vád szerin Szálasi azzal követte el a hűtlenséget, hogy 1944. augusztus 31-én tájékoztatta a németeket Horthy kiugrási szándékáról. A vád és a népbírósági tárgyalás kiemelt kérdése volt, hogy Szálasi milyen körülmények között vette át Horthytól a hatalmat az októberi nyilaspuccs idején.
Szálasi kinevezése
Az 1944.október 15-i kiugrási kísérlet kudarca után Horthy kétszer is megtagadta Szálasi miniszterelnöki kinevezését, és harmadjára csak a fia életével zsarolva tudták rávenni a németek a kinevezési okmány aláírására. A kormányzó az okirat aláírásához annyit fűzött hozzá, hogy látja, mindenféleképpen törvényes látszatot keresnek az államcsínyhez, de az erőszakkal kizsarolt nyilatkozat alkotmányosan amúgy is érvénytelen. Államfői hatalmáról nem mondott le, Szálasi tehát hazudott, amikor október 16-án arról tájékoztatta híveit, hogy Horthytól szóbeli megbízást kapott az államvezetésre is.A többi vádlott meghallgatásánál is ez volt az egyik kulcskérdés.
Mivel államfői hatalmáról nem mondott le, Szálasi hazudott, amikor október 16-án arról tájékoztatta híveit, hogy Horthytól szóbeli megbízást kapott az államvezetésre is.
Frank népügyész egyik, Szálasi szerint otromba és sértő kérdésére az elsőrendű vádlott emeltebb hangon válaszolt, erre Jankó tanácselnök 3 nap sötétzárkával sújtotta. Az MKP lapja, a Szabad Nép február 7-i lapszámában azt írta a perről, hogy
a tárgyalás hallgatósága történelem helyett kabarét élvez,
mivel a "bálvány Szálasi" úgy viselkedik, mint egy „szánalmas kis vidéki sikkasztó pénztáros, aki a maga módján igyekszik a lopásra erkölcsi indítékot találni.” Szálasi – naplója tanúsága szerint – elhatározta, hogy nem a saját személyét, hanem az általa kiötlött, meglehetősen zavaros hungarizmust, az "eszmét" fogja védeni a népbírósági tárgyaláson.
Szálasi nem volt őrült, de kétségkívül messianisztikus küldetéstudattal rendelkező, a valós viszonyoktól elrugaszkodott fantaszta volt. Kihallgatása során nem tagadta, hogy vezető állását az ország háborúban tartásához, az abban való minél fokozottabb részvételhez használta.
Szintén nem tagadta, hogy ő adott parancsot a gyárak leszerelésére,
a termelő berendezések, készletek, az ország aranytartaléka, valamint a nemzeti vagyon más tárgyainak nyugatra szállítására. Szóba került, hogy Szálasi vajon mire alapozta azt a hitét, hogy az 1944 végén már összeomlás közeli állapotba került Harmadik Birodalom megnyerheti a háborút.
Az elsőrendű vádlott erre azt felelte, hogy a december 4-i berlini látogatása alkalmával
Hitler garantálta az úgynevezett csodafegyverek bevetését,
ami 1945 tavaszára Németország győzelméhez fog vezetni. Jankó tanácselnök a válaszhoz hozzáfűzte: „… Ön nem gondolt-e arra, amikor leszögezte, hogy Európa valamennyi népe a németek ellen fordult, azoknak a vezetői őrültek, vagy a magyar nép vezetői. Vagy az őrültek szó helyébe azt a szót tehetjük, hogy gazemberek".
A hungarista ideológiával kapcsolatos tanácselnöki kérdésekre Szálasi azt válaszolta, meggyőződése, hogy az igazságot hirdette, és az igazság győzni fog. Jankó Péter erre a hallgatóság által megéljenzett és megtapsolt következő választ adta:
Mi is hisszük, de annak utána, hogy Önök elpusztultak.”
A vád egyik komoly pillérét alkották a nyilas uralom alatt a budapesti zsidóság ellen elkövetett atrocitások, gyilkosságok. Szálasi a népbíróság előtt tagadta, hogy tudomása lett volna az 1944-es deportálások során Auschwitzba hurcolt zsidók tömeges meggyilkolásáról. A pártszolgálatosok által elkövetett és Szálasi által „kilengéseknek” nevezett gyilkosságokkal kapcsolatosan arra hivatkozott, hogy az atrocitásokat zömében a budapesti ostromgyűrű bezáródása, december 24-e után követték el, akkor, amikor ő és kormánya már elhagyták a várost.
Az ekkor elkövetett gyilkosságokat - Gerához hasonlóan - az ostrom miatt kialakult feszült helyzettel magyarázta. Határozottan tagadta, hogy bármiféle utasítást adott volna zsidók meggyilkolására. Karsai László egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora szerint Szálasi ugyan erősen antiszemita volt, de a hitleri fajpolitikával szemben soha nem gondolt a zsidóság fizikai megsemmisítésére, hanem a kitelepítésüket szorgalmazta.
A történész több publikációjában is rámutatott arra, hogy a nyilas hatalomátvétel után, amikor Veesenmayer német nagykövet az 1944 júliusában leállított deportálások felújítását követelte, Szálasi elutasította azt. A németek annyit tudtak elérni, hogy a nyilas kormány a budapesti zsidóság egy részét munkavégzésre "adja kölcsön" a birodalomnak. Noha ezek a hírhedt halálmenetek sok áldozatot követeltek, Karsai László szerint a nyilas uralom kevesebb áldozatot követelt, mint az 1944. március végétől augusztus végéig hivatalban volt Sztójay-kormány alatti deportálások.
Szálasi a nyugat-dunántúli halálmeneteket 1944. november 21-én leállíttatta.
Szálasi mindent elkövetett, hogy a semleges országok elismerjék kormányát,
ezért elfogadta a Vatikán és a svéd nagykövetség által kiadott menleveleket.
Tizenkilenc tárgyalási nap, a vád- és a védőbeszédek elhangzása után, a Budapesti Népbíróság 1946. március elsején hirdetett ítéletet. Frank népügyész vádbeszédében a Szálasi –pert a magyar nemzet perének nevezte megjegyezve, hogy Szálasi Hitler blöffjére tette fel az egész nemzet létét.
Szálasi az utolsó szó jogán négy órán át beszélt elsősorban „a hungarizmus igazságáról.” A népbíróság mind a hét vádlottat bűnösnek mondta ki hűtlenség és háborús bűntettek elkövetésében, ezért valamennyiüket főbüntetésként kötél általi halálra ítélte.
Az ítéletet indokolva Jankó Péter a halálbüntetés kiszabásával kapcsolatosan a következőket mondta: „Szálasi Ferenc, Vajna Gábor és Beregfy Károly vádlottak alanyi és tárgyi bűnössége egyaránt oly magas fokú, hogy náluk a többi vádlottal azonos büntetés kiszabását csak az a körülmény okozta, hogy
a halálbüntetésen túl a büntetés már nem fokozható.”
A népbíróság zárt tanácskozáson báró Kemény Gábort és Szőllősi Jenőt egyhangú, Csia Sándort szótöbbséges határozattal kegyelemre ajánlotta.
A népbírósági ítélkezés egyfokú volt, azaz a kiszabott ítélet ellen nem volt fellebbezési lehetőség, az a kihirdetésével egyidejűleg vált jogerőssé és végrehajthatóvá.
Az ítélet addig nem volt végrehajtható, amíg a nürnbergi törvényszéktől nem érkezett meg a jóváhagyás.
Szálasi Ferencet és a kegyelemre nem ajánlott Vajna Gábort, Gera Józsefet illetve Beregfy Károlyt 1946. március 12-én délután három és fél négy között a Markó utcai törvényszék udvarán nyilvánosan felakasztották.
A vádlottak kegyelmi kérelmét elutasító határozatot Tildy Zoltán köztársasági elnök három nappal a halálos ítéletek végrehajtása után, 1946. március 15-én írta alá.
A nyilasuralom mind emberéletben, mind anyagiakban hatalmas károkat okozott Magyarországnak,
így nem kétséges, hogy mindezért Szálasi és vádlott-társai viselték a felelősséget nem csak büntetőjogi értelemben, hanem a történelem előtt is. A népbírósági eljárás ugyanakkor már egy másik „lopakodó diktatúra”, a Rákosi-korszak előszele volt.
