Ma már teljesen más célból dobálunk pénzérmét a szökőkutakba, mint régen – most babonából hajigáljuk az aprót azért, hogy visszatérjünk a meglátogatott helyre, régen pedig az isteneknek tisztelegtek a tiszta ivóvíz ajándékáért.

Ma már egyértelmű, hogy a fejlett világ szinte minden részén találhatunk akár azonnal is ivóvizet – ez azonban nem volt mindig így. Abban az időszakban, amikor még ritkaságszámba ment (nem hiába ittak az ókorban inkább bort, mint a jó eséllyel fertőzött vizet), a tiszta, iható nedűt az istenek ajándékának tekintették, és nagyon megbecsülték. 

Ma már kívánunk, ha a szökőkútba dobjuk az érmét, de nem volt mindig ígyForrás: Flickr / Rachel

Így maradt ez még akkor is, amikor egyre több helyen jelent meg a biztonságosabb ivóvíz, és a kutak és szökőkutak száma megszaporodott. A vizet még mindig az isteneknek köszönték, ezért a kutak körül gyakran emeltek istenszobrokat, hogy ezzel hálálják meg az ajándékot.

Sokszor pénzt is dobtak a kutakba, amit az isteneknek nyújtott ajándékként hagytak a vízben, kiemelése pedig óriási balszerencsével járt az ókori ember hite szerint. Az angol Northumberlandban például van egy kút, ahol Coventina kelta istennőnek dobáltak be pénzt az emberek – körülbelül 16 ezer római kori érmét találtak a fenekén. Érdekes, hogy az emberek ekkor inkább kisebb értékű pénztől váltak meg – ugyanúgy, ahogy ma is inkább aprót dobálunk, mint kétszázast vagy kéteuróst.

De nem csak pénzérme volt a divat akkoriban: az oxfordi Pen Rhys kútba nem aprót, hanem ruhadarabokat dobáltak be – mivel úgy gondolták, hogy a víz megtisztítja azokat a különböző betegségektől.