A szivacsok közül kerülhettek ki az első állatok

szivacsok
Szivacsok (Porifera) törzse
Vágólapra másolva!
A tengeri szivacsok lehettek az első állatok a földön – erre a feltevésre találtak bizonyítékot a Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

Genetikai vizsgálatok során amerikai kutatók olyan molekulát találtak egy 640 millió éves kőzetmintában, ami egy egyszerűbb felépítésű szivacstól származhat. Ez 100 millió évvel megelőzi az 540 millió éve bekövetkezett kambriumi robbanást. Utóbbi elnevezés a legtöbb ma ismert állatcsoport hirtelen megjelenésére utal. Ez az esemény geológiai értelemben rövid idő alatt (542 és 520 millió év között) következett be a kambrium időszak elején.

Az új eredményekről a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent tanulmány számol be.

Milyen molekulát kellett találni?

Bár a kambrium bővelkedett a különböző állati fosszíliákban, korábbi földtörténeti korokból csak nagyon kevés lelet áll rendelkezésre.

Ez a hiány alaposan megnehezíti az első állat beazonosítását.

Az MIT kutatói ezért molekuláris fosszíliákat kezdtek keresni – olyan molekulák nyomait, melyek az ősi kőzetekben őrződtek meg és nyomtalanul eltűnt ősi élőlényektől származnak. A kutatók most egy 24-izopropil-kolesztán nevű molekulára koncentráltak, ezt ugyanis több ma élő szivacs is előállítja. A bonyodalmat jelen esetben az okozza, hogy algák is termelnek ilyen vegyületet.

Szivacsok (Porifera) törzse Forrás: Wikimedia Commons

A gének vezettek nyomra

Ahhoz, hogy eldöntsék, mely élőlény termelte a molekulát, genetikai vizsgálatot kellett végezni. Első lépésként azonosították azt a gént, mely a 24-izopropil-kolesztán előállításáért felel. Ez a gén azonban csak akkor termeli az említett vegyületet, ha van belőle még egy kópia. Mind a tengeri szivacsok, mind az algák esetében létezik az extra másolat. Hosszas kutatómunka után sikerült kiderítenie a tudósoknak, hogy

a szivacsoknál ez az extra génmásolat előbb jött létre,

körülbelül 640 millió évvel ezelőtt, és ilyen idős volt a talált molekuláris fosszília is.

„Erős paleontológiai és molekuláris bizonyíték támasztja alá azt a feltevést, hogy a vizsgált molekuláris fosszília szivacstól származik” – írták a kutatók közleményükben. Az új eredmények azonban közel sem válaszolnak meg minden kérdést, nem tudni például, milyennek nézhettek ki a legelső szivacsok vagy éppenséggel milyen környezetben élhettek. A tudósok az elkövetkezőekben ezekre keresik majd a válaszokat.