Az oroszok is beszállnak az űrturizmusba

Föld, Nap
A Föld és a Nap
Vágólapra másolva!
Többszöri űrrepülésre alkalmas turisztikai célú hordozórakéta és űrhajó kifejlesztésével bízta meg a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási hivatal a KoszmoKursz orosz magáncéget - közölte Pavel Puskin, az orosz magántulajdonú vállalat vezérigazgatója pénteken a Moszkvában rendezett InSpace űrkutatási fórumon.
Vágólapra másolva!

A KoszmoKursz elképzelései szerint az űrhajó 6 embert vinne fel 200 kilométeres magasságba, a repülés 15 percig tartana, ebből 5-6 percet lennének a turisták a súlytalanság állapotában. A hajót egy pilóta vezetné. A vállalat 2020-ra tervezi az első űrutazást. A jegyek ára várhatóan 200 és 250 ezer dollár (mintegy 56 és 70 millió forint) között lesz.

A konkurencia már bemutatta új fejlesztését

A Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó vezette Virgin Galactic amerikai cég februárban mutatta be a SpaceShipTwo űrhajó új, Virgin Space Ship Unity (VSS Unity) elnevezésű modelljét, amely a másfél évvel ezelőtt szerencsétlenül járt modell helyébe lépett.

Virgin Space Ship Unity (VSS Unity) Forrás: (c) 2016 Mark Greenberg/Virgin Galactic/Mark Greenberg

Az amerikai cég kizárólag turistáknak kínálja a kétórás űrutazás élményét, a súlytalanság megtapasztalását és a Föld szemlélését 100 kilométeres magasságból, fejenként és utanként mintegy 200-250 ezer dollárért. Az űrhajó két pilótát és hat turistát szállíthat.