Egymásnak ugrott a Magyar Űrkutatási Iroda és a Puli

Mars, Mentőakció, Puli
Vágólapra másolva!
Összetűzésbe keveredett a Magyar Űrkutatási Iroda és a Puli Space Technologies - utóbbi azért nem vehetett részt a Gateway to Space űrkiállításon, mert a MŰI nem tartotta elég komolynak a Puli tevékenységét. A Puli nyílt levélben követelt választ, hamarosan meg is kapta a hivatalos, elmarasztaló magyarázatot. Az Origo megtudta, hogy dr. Pacher Tibor, a Puli atyja második körben személyes találkozóra hívja a MŰI képviselőit, ahol bármilyen aggályukat elmondhatják a projektről.
Vágólapra másolva!

"A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium álláspontja szerint az űriparban évek óta eredményeket felmutató vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek megalapozottabban képesek bemutatni egy kiállításon - akár a Gateway to Space űrkiállításon is - a magyar űripar eredményeit" - így kezdődik a magyarázat arra a nyílt levélre, amelyet dr. Pacher Tibor, a Puli Space Technologies ügyvezető igazgatója írt dr. Tari Fruzsinának, az NFM Elektronikus Hírközlési és Űrkutatási Osztály osztályvezetőjének, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetőjének.

Az Origo is járt a Gateway to Space kiállitáson, a Millenárison Fotó: Marton Szilvia - Origo

A szervezet hasonló véleményt fogalmazott meg a Gateway to Space nemzetközi űrkiállítás szervezői számára, ezért a Puli, hiába szeretett volna, nem jelenhetett meg a kiállított modulok között.

"A Puli mögött nincs tartalom"

"... lecsekkolták a projekteket, méghozzá a magyar űrügynökségnél, és ők nagyon ellenezték az együttműködésünket. A kérdésemre elmondta, hogy az ügynökség arra hivatkozik, hogy a PuliSpace mögött nincsen tartalom, termék, és

kifejezetten károsnak tartják a tevékenységeteket,

és sokkal inkább javasolnának más magyar céget erre" - idézi a 444-en nyílt levelében dr. Pacher Tibor a kiállítás hazai szervezőit. Ez még február 22-én érkezett a Pulihoz, azóta egészen április 4-ig nem kaptak választ a MŰI-től, hogy miért vannak ilyen rossz véleménnyel a magyar holdjáróról.

A Puli az egyik terepbevetésen Forrás: OeWF - Claudia Stix, Paul Santek

Hiányzik a tudományos bizonyítás

A MŰI a Pulival szemben követendő példának sorolja fel a Rosetta misszió, a Masat-1 műhold, a Sentinel 2-es műholdcsalád, a Nemzetközi Űrállomás orosz moduljának külső fedélzetén elhelyezett kommunikációs egység vagy a Nemzetközi Űrállomáson elhelyezett, többféle sugárzásmérő berendezés magyar vonatkozásait.

A Masat-1, az első magyar műhold modellje a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának laborjában Forrás: MTI/Komka Péter

A MŰI elismerésének elnyeréséhez az "első mérföldkövet a tervezett berendezés megfelelőségének bizonyítása jelenti űripari tesztek elvégzésével és a szigorú űripari szabványoknak való megfelelés igazolásával. A tárca jelenlegi óvatos megközelítésének felülvizsgálatához

a Pulinak érdemes lenne legalább ezt a belépő szintet megugrania"

- írja Tari Fruzsina. A MŰI tehát az iroda felé történő tudományos bizonyításokat hiányolja, és ezért ódzkodik a Puli támogatásától.

A Google beleállt

A kritika pont akkor érte a magyar holdjárót, amikor a Google végre teljes mellszélességben odaállt az általa elindított Lunar XPRIZE űrverseny mellé. Egy jó darabig a cégóriás ugyanis nem vette ki túlságosan a részét a verseny promotálásából, mondván, majd akkor öl bele pénzt és erőforrást, ha a csapatok már mutatnak valamit - tehát van reális esély arra, hogy tényleg eljutnak a Holdra.

A Google most beleállt a versenybe, és rögtön nagyban kezdte: egy Moon Shot névre hallgató, kilencrészes sorozatot forgat a még versenyző csapatokkal, amelyek között a Puli is ott van.

A Moon Shot sorozat producere nem más, mint J.J. Abrams

(Star Trek, Sötétségben, Az ébredő Erő), rendezője pedig az Oscar-díjra jelölt Orlando von Einsiedel (Virunga). A premier a világ legnagyobb technológiai fesztiválján, az SXSW Interactive-on volt a texasi Austinban.

A Google Lunar XPRIZE

2007-ben indult útjára a Google Lunar XPRIZE, amelynek célja, hogy 2017. december 31-ig holdjárót vigyen kísérőnk felszínére. A versenyt az nyeri meg, aki elsőként teljesíti a szervezők által megfogalmazott feltételeket: a robotnak legalább 500 métert meg kell tennie a Hold felszínén, és nagy felbontású videót és képeket kell visszaküldenie a Földre.

A GLXP 29 csapattal indult el, ma már csak 16-an vannak versenyben, köztük a magyar Puli is. Két csapatnak van indítási szerződése, de a határidő még messze van - a Puli is három csapattal tárgyal a becsatlakozás lehetőségéről.

A kipróbált holdjáró

A Google Lunar XPRIZE 29 versenyzővel indult el még 2011-ben, most még 16-an vannak versenyben, köztük a Puli is. A magyar holdjáró nem a technológiával és a tudománnyal áll hadilábon, ezt több terepteszt is igazolja, hanem csak a finanszírozással. A "csaholó rover" járt már Marokkóban az Osztrák Űrfórum Mars-misszióján, Hawaiion, a Mauna Kea vulkánon a Pacific Nemzetközi Űrközponttal együtt, és szintén az osztrákokkal együtt tesztelték a rovert a Kaunertal-gleccser sziklái között.

A Puli ügyesen veszi az akadályokat az innsbrucki sziklagleccseren Forrás: Puli Space Tech

A GLXP résztvevői közül kettőnek van már indítási szerződése, a Puli 2016-ban három ajánlatot vár arra, hogyan juthatna el a Holdig. „Nem tudom, kinek mi van még a tarsolyában, de mi

mondta el az Origónak korábban Pacher Tibor a Puli helyzetéről. „Egyik vetélytársunknak sem volt még három ilyen sikeres tereptesztje, mint nekünk. A tavalyi Team Summit is nálunk volt, ezért eléggé szem előtt vagyunk.”

Itthon is használható a Puli

A Pulit, adottságainak hála, a Földön is hasznosíthatjuk, így ha a GLXP keretein belül nem is jut el a Holdra, nem veszik kárba a sok munka. Tökéletes lehet aknakeresésre, vagy akár a hazai barlangrendszerek vizsgálataira. De a magyarokkal szövetkező amerikai Astrobotic csapat például már korábban kijelentette, hogy ha a verseny határidejéig nem is sikerül teljesítenie a feltételeket, továbbra is tervezi a holdra szállást.

Dr. Pacher Tibor, a Puli atyja Tokióban Forrás: Puli Space Tech

Pacher Tibor az Origónak elmondta, hogy a Puli következő lépése a konfrontáció lesz: meghívja a Magyar Űrkutatási Iroda képviselőit bármelyik nyilvános konferenciájára (így az április 21-i, havi Puli Space Meetupra is), ahol a jelenlévők

feltehetik kérdéseiket a holdjáróval kapcsolatban.

A csapat konkrét kritikát vár a holdjáróval kapcsolatban, olyan pontokat, amelyeket megvitatva a Puli bizonyíthatja rátermettségét az űrkutatásban. A személyes találkozó időpontját is kitűzték, több lehetséges időponttal szolgálva a MŰI képviselőinek.

"Tisztában vagyunk az űrtevékenység követelményeivel és a betanulási szakasz nehézségeivel is. Közel hat esztendő tapasztalata és eredményei vannak mögöttünk. Mindent korlátozott saját erőnkből, magán- és céges támogatóink segítségével értünk el, köszönet nekik" - írja Pacher Tibor Tari Fruzsinának, reagálva a válaszára. A Puli megjegyzi azt is, hogy az eredeti kérdésre, miszerint "a MŰI véleménye szerint miben, hol, és milyen kárt okozott a Puli tevékenységével", még mindig várják a választ.