A tököli repülőtér gurulóútjának betonkockáin pattog gépkocsink abroncsa, miközben a bejárattól távoli 16-os hangár felé hajtunk, Kelemen Nándor L-410-es kapitány, egykori kelet-afrikai bozótpilóta társaságában.
Célunk felé suhanva retró érzés kerít hatalmába
az egykori szovjet, földdel befedett hangárok látványától, amelyek mélyén egykor „kályhacsövek”, a legendás MiG-21-esek, valamint a variaszárnyú (változtatható szárnyállású) „Floggerek”, MiG-23-sok lapultak. (Ezek közül néhány harcászati atomfegyverekkel is felszerelhető változat volt.)
Amikor belépünk a hangárba, az az első élményünk, hogy jófajta londoni akcentusú beszédet hallunk. Sötétkék overallos brit szerelők szorgoskodnak a gyönyörű, éjfekete színű fémmadár mellett.
- A Delfint Angliában regisztrálták, brit lajstroma van, ezért az ellenőrző szervizeket és a javításokat is vagy Angliában kell elvégezni, vagy idehaza, de mindenképpen az angol üzemeltető szakembereivel - ad magyarázatot az angol beszédre Szakács „Szaki” Gábor, a fémragadozó pilótája.
„Szaki” tapasztalt égi ember, civilben a Travel Service repülési igazgatója, főpilótája, Boeing 737-kapitány és -oktató,
12 000 repült órájával igencsak rutinos pilótának számít.
Azon kevés repülőgép-vezetők közé tartozik, akinek az ultrakönnyű (UL) gépektől kezdve, a sugárhajtású utasszállítón át egészen a vadászgépig terjed a „szakszója”, azaz a szakszolgálati képesítése. (Rajta kívül egész Európában egyetlen pilótának van hasonlóan széles típusképesítése.) Nekigyürkőzünk, és a Delfint a hangár homályából kitoljuk a napfényben fürdő betonra.
A cseh repülőgépipar egyik leghíresebb, napjainkra már repüléstörténeti legendává vált alkotása, az Aero L-29, közismert nevén a Delfin. Az 1950-es években, amikor a katonai repülésben meghatározóvá lett a sugárhajtás, felmerült az igény egy, a kor technikai színvonalának és kiképzési követelményeinek mindenben megfelelő gyakorló-kiképző típus kifejlesztésére.
Annak ellenére, hogy a második világháború utáni években, a szovjet befolyási övezetbe került kelet-európai országok hadseregeit szovjet haditechnikával szerelték fel, és
a Varsói Szerződés 1955-ös megalakulása után a szocialista tábor légierőiben szinte kizárólag csak szovjet típusokat rendszeresítettek,
a Varsói Szerződés (VSZ) sugárhajtású alapkiképzőgépe mégis a jól sikerült csehszlovák konstrukció lett.
A nagy múltú csehszlovák Aero Vodochody repülőgépgyártó vállaltnál Jan Vlcek főkonstruktőr vezetésével 1959-re fejlesztették ki a típust, az L-29 Delfint, amely az év április 5-én repült először.
Aero L-29 Delfin
Típus: kétszemélyes sugárhajtású katonai oktató és kiképző, valamint könnyű támadógép1963-tól rendszeresítették a VSZ-tagállamok légierejében; a gyártás 1974-es leállításáig valamivel több mint 3500 Delfin hagyta el a szerelőcsarnokot. A nagy gyártási darabszám ellenére
napjainkra kevesebb mint 20 repülőképes L-29 maradt fenn az egész világon,
és ebből az egyik, a „tököli madár” magyar tulajdonba került.
Nem véletlen, hogy a nemzetközi légiparádék, és – sajnos, ritkábban – a hazai légibemutatók egyik nagy kedvence lett a hidegháborús veterán. Annak ellenére, hogy az egykori Magyar Néphadsereg légierejében ugyancsak az L-29 volt a sugárhajtású kiképzőtípus, a tököli Delfin nem Magyarországról került jelenlegi tulajdonosához.
A Delfinre egyetlen magyar hajózóként (pilótaként) típusengedéllyel rendelkező Szakács Gábor a Boeing 737-es kapitányi ülésében ülve
álmában sem gondolta volna, hogy egyszer egy vadászlegenda pilótafülkéjében találja magát.
2013-ban jó barátja, a két éve tragikus légibalesetben elhunyt Komócsi Zoltán szólt Szakinak, mi lenne, ha megnéznének közösen egy eladó Delfint Angliában.
Komócsi Zoltán híres haditechnikai gyűjtő volt,
és szeretett volna egy repülőképes hidegháborús vadászlegendát is hazai színekben tudni. Először a magyar légierő egykori gerincét alkotó MiG-21-es beszerzésén gondolkodott, de mivel ennek a típusnak a hatástalanítása nagyon bonyolult lett volna, elállt a tervtől.
Vadászgépeket polgári célra ugyanis csak az után lehet lajstromozni, hogy a fegyverrendszerüket hatástalanították. Mivel a fegyverzet és a gép egyéb rendszerei szorosan összekapcsolódnak, a hatástalanítás rendkívül költséges és technikailag is nehéz művelet. A Boeing-kapitány számára csak az volt a furcsa, hogy barátja azt kérte tőle, a gépnézegetéshez vegyen ki hosszabb szabadságot.
Csak a helyszínen derült ki a „merénylet”; Komócsi Zoltán Szakit szemelte ki a Delfin repülőgép-vezetőjének. Persze egy igazi repülősember hogyan is tudna nemet mondani egy ilyen ajánlatra:
így a Boeing-pilóta még melegében, Angliában meg is szerezte a típusminősítést.
Szerelem első látásra - szokták mondani, és ez nemcsak a hölgyekre, hanem a repülőgépekre is igaz: Szakács Gábor rövid idő alatt végleg beleszeretett az égi Delfinbe.
Ez a mély igazság nemcsak a tengerek játékos és intelligens cetjeire, hanem a levegőóceán „delfinjére” is igaz. Hogy miért? Az igazán komoly repülési és típustapasztalattal rendelkező szakember az Origónak elmondta, hogy az L-29-es rendkívül kezes, kifejezetten jóindulatú gép, öröm vezetni.
A szép vonalvezetésű, alsószárnyas és a gyakorló vadászoknál ritka T-vezérsíkkal felszerelt Delfin pilótafülkéjébe ülve
magam is meggyőződhettem arról, mennyire felhasználóbarát az L-29.
A keskeny törzskeresztmetszet ellenére a kétszemélyes, tandem elrendezésű fülkében mind az oktató (a hátsó) mind pedig a növendék (első) ülése kényelmes.
Az 1960-as évek még nem a digitális műszerek és LCD-kijelzők világa volt. A Delfinnek így a műszerfala is abszolút retró; a repülési adatok (magasság, sebesség, dőlésszög, stb.) és a hajtómű működésével kapcsolatos információk analóg műszerekről olvashatók le.
A műszerfal könnyen áttekinthető,
a kapcsolók mind kézre állnak, és lábpedálokat is kényelmesen lehet mozgatni.
Szándékosan is nehéz dugóhúzóba vinni”
– dicséri Szaki a gép stabilitását. A szerelők szorgoskodásának hála, hamarosan a nagyközönség ismét láthatja a kék égboltot sivító hajtóművel szántó égi delfint.
Noha az utasszállító gépek korszakában a repülés már többé-kevésbé a hétköznapok részévé vált,
egy vadászgép katapultülésében hasítani az eget átlag halandó számára rendkívüli kaland.
A Komó Sky Team tulajdonában álló Delfin pilótafülkéjében civilként is megtapasztalhatjuk ezt a fajta „Top Gun” életérzést.
Már maga a beöltözés rendkívüli élmény a tűzálló pilótaoverallba, amihez természetesen a fedélzeti kommunikációt biztosító beépített fejhallgatós sisak, valamint az ugyancsak tűzálló hajózókesztyű is dukál. Szaki elmondta, hogy megvannak még a géphez rendszeresített eredeti orosz hajózósisakok is, ám a pilóták számára az angol technika a maga alig bő 1 kilogrammos súlyával sokkal komfortosabb, mint a négy kilónál is nehezebb szovjet testvér.
Olyan manővereknél ugyanis, ahol a nehézségi gyorsulás eléri a 4-5 g terhelést,
nem mindegy, hogy csak négyszer-ötször érezzük-e nehezebbnek a fejünket, vagy pedig több mint 20 kilósnak.
Szaki nevetve hozzáfűzi, így talán érthető, hogy miért van az orosz vadászpilótáknak kivétel nélkül vastag bikanyaka.
A repülés előtt minden rendkívüli égi kalandra vágyó tiszteletbeli vadászpilóta-jelölt megkapja a szakszerű felkészítést, majd felmászhat a kabinba, ahol – minő megtiszteltetés – a második, oktatói ülésben foglalhat helyet.
Lévén a Delfin oktatógép, a műszerek és a kormányvezérlés is kettős, ugyanaz van előttünk a hátsó ülésben, mint a gépparancsnok előtt.
A plexi kabintetők lezárása után életre kel az eredeti, Motorlet M-701C-500-as hajtómű.
Enyhe remegés fut át a géptesten, még a fejhallgatós sisakon keresztül is hallani a gázturbina sivítását.
A kigurulás megkezdése előtt a gépparancsnok kiengedi a fékszárnyakat, ellenőrzi a kormányszervek kitéríthetőségét, valamint elvégzi a műszerellenőrzést, majd a Delfin kis döccenéssel elindul a kifutópálya felé. Az indítás és a felszállás izgalmas pillanatait mutatja be az alábbi videó:
A felszállás előtt az ülés mellett, bal oldalon beépített gázkart Szaki ütközésig előrenyomja, majd miután az egyre erősödő dübörgés közben teljes fordulatra felpörgött a hajtómű, a Delfin meglódul, hogy a láthatatlan, elementáris tolóerőtől felgyorsulva végül elemelkedjen a betonról, és orrát a kék levegőóceán felé fordítsa.
A bürokrácia diszkrét bája nemcsak a mindennapi ügyintézésben vagy az egészségügyben, hanem a repülés világában is szolgál néhány furcsasággal. A civil rendeltetéstől merőben eltérő katonai gépekben a hajózó személyzet (pilóták, és/vagy operátorok) biztonságát garantáló egyik legfontosabb mentőeszköz a katapultülés.
Vészhelyzetben ez lehet az egyetlen lehetőség a bajba jutott gép elhagyására.
Katapultálásnál pirotechnikai berendezés robbantja le a kabintetőt, illetve lövi ki a katapultülést a beszíjazott pilótával együtt.
Természetesen a Delfinnek is beépített, ámde „kiherélt” katapultülései vannak. A talányos bürokrácia ugyanis a katapultrendszert üzemeltető pirotechnikát a civil repülésben tiltott „robbanóanyagnak” minősíti, ezért polgári célra alkalmazott katonai gépek a hazai légtérben csak akkor kapnak repülési engedélyt – szemben Nagy-Britanniával –, ha a katapultrendszer is hatástalanított.
Ezért a gépet biztonságos mentőernyőkkel szerelik fel.
Ugyanilyen szabály vonatkozik a félszárnyak pilonjaira rögzített póttankok vészhelyzeti leoldására is.
Bizonyos vészhelyzeti eseteknél célszerű lenne, ha a szárnyakra rögzített pót-üzemanyagtartályok ledobhatóak lennének, de mivel a rendszerben lévő piropatron szintén fegyvernek minősül - nem is beszélve a leeső póttartályról, ami bombaként viselkedik -, a civil Delfinen ez a rendszer sem működhet.
Az angol polgári lajstromozású vadászgépek nem repülhetnek kereskedelmi céllal a brit repülésügyi elírások szerint.
Mindez nem zárja ki civilek repülését,
ám csak az úgynevezett cost sharing fly, azaz a repülési költségek megosztása mellett.
Gyakran panaszkodunk a kocsik drága üzemeltetésére, de még a legflancosabb autó fenntartási költsége is eltörpül az oldtimer vadászgép üzemeltetési költségei mellett.
Az L-29 üzemanyagtartályaiba legfeljebb 1300 liter kerozint lehet feltankolni.
Normál utazósebességén, (400 km/h) rendkívüli manőverek nélkül a szomjas Delfin átlagosan 700 liter kerozint fogyaszt óránként.
A maximumhoz közeli sebességtartományban a fogyasztás könnyen felugrik 1000 l/h-ra. A kerozin jelenlegi 500 Ft/liter hazai egységára alapján nem nehéz kiszámítani, hogy csak a fogyasztás oldaláról mennyiből jön ki egy üzemóra, az egyéb költségekről, így például a milliós nagyságrendű biztosításról nem beszélve.
Aki szeretne egy rövid ideig vadászpilótává válni, annak ilyen költségekkel kell számolnia. Vadászgép katapultüléséből gyönyörködni a felhők feletti világban ugyanakkor életre szóló, semmihez sem fogható emlék.