Ceteket szekíroz a mélységek démonikus banditája

57504241

A cápákról többnyire a felszín alatt torpedóként sebesen sikló, áramvonalas, borotvaéles fogakkal felszerelt és esetenként akár az embert is veszélyeztető húsevő tengeri ragadozók jutnak az eszünkbe. Pedig a tudomány által ismert mintegy 450 cápafaj között akadnak egyáltalán nem „cápaszerűen” viselkedő fajok is. Ilyenek többek között a parazita életmódot folytató és a nyílt óceán nagy mélységeiben honos szivarcápák.

Vérszívók támadnak a sötét mélységekből

Az éves migrációjuk alatt a trópusi vizeken keresztülvándorló ceteken gyakran észlelhetők mély, kerek, kráterszerű harapásnyomok. Ez már régi felfedezés, mint ahogyan az is ismert a tengerbiológusok előtt, hogy az apró sérülésnyomok elkövetői a mélytengeri világítócápák családjába (Dalataidae) tartozó, kis termetű szivarcápák (Isistius sp.).

A mélytengeri szivarcápa vérszívó, parazita életmódot folytat Forrás: New Scientist/Bill Curtsinger

Ez a népes tüskéscápa-alakúak rendjéhez (Squaliformes) tartozó rendszertani csoport

a cápák világán belül rendhagyónak számító, parazita, vérszívó életmódot folytat.

Egészen eddig ismeretlen volt azonban, hogy hol és milyen gyakorisággal támadnak rá a vonuló cetekre ezek az apró mélytengeri vámpírok.

A tüskéscápa-alakúak népes rendjébe többnyire apró termetű porcos halak tartoznak, mint például a legfeljebb félméteres szivarcápák. Akadnak a csoportban azonban valódi óriások is, ilyen a sarkköri fagyos vizekben élő, akár a 7 méteres hosszúságot is elérő grönlandi cápa (Somniosus microcephalus) Forrás: NOAA Okeanos Explorer Program

A bálnadémonoknak is aposztrofált, általában 30–50 cm hosszú kozmopolita parazitacápák a világtenger meleg vizes térségeiben, az északi 40. szélességi foktól a déli félteke 40. szélességi köréig elterjedtek, mind a három nagy óceáni medencében,

de például a Földközi-tengerben is megtalálhatók.

A szivarcápák kozmopolita fajok, a világtenger meleg vizes régiójának nagy mélységeiben élnek. Testhosszuk 30–50 centiméter Forrás: Wikimedia Commons

A világtenger szürkületi (bathyális), illetve sötét (abisszikus) zónájában élnek, jellemzően 1000 és 4000 méter közötti mélységtartományban.

Állkapcsaikban a testméretükhöz képest aránytalanul nagy, rendkívül éles, háromszög alakú fogak lapulnak,

amelyekkel könnyedén átharapják még a cetek vastag bőrét is.

Ritka felvétel a mélytenger világából: szabadon úszó szivarcápa Forrás: J. Lambus

Azonban nem válogatósak, más nagyobb testű cápákat, csontos halakat is megtámadnak. Az áldozat testébe mély, kerekded lyukat harapnak, és a hámrétegbe bevágódó fogaikkal tartják magukat a prédaállaton mindaddig, amíg meg nem szívják magukat vérrel.

A szivarcápák vérszívó, parazita életmódot folytatnak. A nagyobb cetek testén akár hosszabb ideig megtapadva szívják a gazdaállat vérét Forrás: Kids Britannica

Életmódjuk miatt rendkívül nehezen megfigyelhetők,

ezért is érdekes a Fokvárosi Egyetem (Dél-afrikai Köztársaság) kutatói által publikált, a szivarcápák cetek elleni támadásait vizsgáló tanulmány.

Különösen a nagyobb mélységbe merülő cetfajok veszélyeztetettek

A Fokvárosi Egyetem két tengerbiológusa hosszú munkával,

számos elpusztult cet tetemét megvizsgálva jutott arra a megállapításra,

hogy elsősorban három nagytestű cetfaj, az akár 27 méteres hosszúságot is elérő közönséges barázdásbálna (Balenoptera physalus), az ugyancsak a barázdásbálnák családjába (Balenopteridae) tartozó Bryde-bálna (Balenoptera edeni), valamint a fogascetek (Odontoceti) óriása, a nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) vam kitéve a szivarcápák támadásainak..

Bryde-bálna Dél-Afrikában, a fokföldi Vals-öbölben (False Bay). Ez a barázdásbálna-féle a szivarcápák egyik kedvenc célpontja Forrás: Elter Tamás

A kutatók e cetfajok vonulási idejének ismeretében azt is vizsgálták,

hogy a cetek mely időszakban lehetnek legjobban kitéve a vérszívók agressziójának.

„Ez egy sajátos módja a cápák világán belüli táplálkozásnak: a nem halálos sérülések ejtése a nagyobb tengeri állatokon” – nyilatkozta Jannis Papastamatiou tengerbiológus.

Az akár 20 méteres maximális hosszúságot is elérő nagy ámbráscet (Physeter macrocephalus) 2000 méternél nagyobb mélységbe képes lemerülni, egyetlen lélegzetvétellel Forrás: Wikimedia Commons

A szivarcápák támadásával érintett három cetfaj közös jellemzője,

hogy valamennyien viszonylag mélyre merülnek;

a közönséges barázdásbálna a szürkületi zóna felső határáig, 200 méteres vízmélységig, a Bryde-bálna 300 méterig, míg a cetek abszolút mélymerülési rekordját tartó nagy ámbráscet akár 2 250 méterig is lemerül.

Szivarcápa harapásnyoma egy palackorrú delfin hátán Forrás: Marine Biology

Noha a szivarcápák napközben jellemzően 1000 méternél nagyobb vízmélységben tartózkodnak, éjszaka, amikor a felszíni meleg víztömegek lesüllyednek, és a hideg, mélységi vizek a felszínre áramolnak (ezt a napi periodicitású függőleges áramlási rendszert termohalin konvekciónak hívják a tengertani szakirodalomban), a mélyvizekben élő tengeri állatok, így a szivarcápák is, a felszínközeli vízrétegekbe emelkednek.

A szivarcápa állkapcsa nagy, borotvaéles foggakkal van felszerelve Forrás: NOAA

Ezért igen valószínű, hogy a kisebb merülésű cetekre éjszaka tapadnak rá, az 1000 méternél is mélyebbre merülő nagy ámbráscetet viszont természetes élőhelyükön is megtámadhatják.

Egyébként a szivarcápák jól elviselik a mélységváltozást;

piócaszerűen áldozatukra tapadva hosszabb ideig is képesek a cetek testén maradni, egyfajta ideiglenes élőhelyként használva azt.

A cetek elleni támadások főleg tavasszal gyakoriak

A kutatók megvizsgálták azokat a meleg vizes óceáni területeket is, amelyeket éves vándorlásuk során a cetek útba ejtenek, hogy behatárolják a támadásokat különösen jellemző időszakokat.

Azt találtuk, hogy a déli féltekén rendszeresen ősztől kora tavaszig történnek a bálnákat ért harapások”

– nyilatkozta a New Scientist tudományos portálnak Theoni Photopoulou, a Fokvárosi Egyetem kutatója. (A déli féltekén ez a márciustól szeptemberig terjedő időszakot jelenti, szerk.)

A szivarcápa áldozatai között nemcsak cetek, hanem nagyobb csontos halak is szerepelnek, mint például a képen látható atlanti pomfret (Brama brama) Forrás: Icgtiology

A szivarcápa-támadások a tavasz derekától válnak szignifikánssá,

amikor a cetek elérik az apró vérszívó ragadozók élőhelyét rejtő óceáni területet.

A barázdásbálnák testén sokkal több harapásnyomot azonosítottak, mint az ámbráscetekén, ez arra vezethető vissza, hogy az előbbiek jóval hosszabb időt töltenek el a szivarcápákkal „fertőzött” vizeken, mint az ámbráscetek.

A közönséges barázdásbálna (Balenoptera physalis) a vérszívó szivarcápa leggyakoribb áldozata Forrás: Wikimedia Commons

A cettetemek vizsgálata más szempontból is hasznos információkkal szolgált. „Tény, hogy az elpusztult állatok testén olyan testtájakat is megvizsgálhattunk, amelyeket természetes körülmények között, élő ceteken nem tudnánk” – nyilatkozta Photopoulou, a tanulmány társszerzője.

Szivarcápa harapásnyomai egy elpusztult bálna testén Forrás: Wikimedia Commons

A szivarcápák tanulmányozása mélytengeri életmódjuk miatt rendkívül nehéz feladat.

Ezért az általuk okozott sérülések statisztikai vizsgálata e fajok életmódjának jobb megismeréséhez is hozzásegítheti a kutatókat.

Tengeralattjárókat és embert is ért már szivarcápa-támadás

Az apró tengeri vérszívó harapásának nemcsak a cetek,

hanem időnként az ember, sőt bizonyos tárgyak is ki vannak téve.

Az 1970-es évek végén, illetve a 80-as években, amikor az amerikai haditengerészet néhány tengeralattjáró-egységét neoprén bevonattal látták el, többször találtak szivarcápa-harapásnyomokat a bevonaton.

Egy mélyvizekbe leeresztett horogra akadt példány Forrás: Wikimedia Commons

2009 márciusában a Hawaii-szigetekhez tartozó Mauin egy helyi lakost, Mike Spladinget ért szivarcápa-támadás, miközben átúszta az Alenuihaha-csatornát.

A Mike Plading testét ért harapásnyom Forrás: Nerdist.com

R. A. Martin a ReefQuest Centre for Shark Research című szaklapban 2010. január 26-án publikált „Deep Sea: Cookiecutter Shark” című dolgozatában közölt olyan esettanulmányokat, amelyek hajótörötteket éjszaka ért szivarcápa-harapásokról tudósítottak.