Már a küszöbön áll a sci-fikből ismert világ

2016.05.05. 19:53

Másfél-két órára beülünk a moziba, és élvezzük, ahogyan a most ismert világunk kitágul, vagy éppen összeroppan – a tudományos-fantasztikus filmek varázsa abban van, hogy segítségükkel kicsit kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából, és távoli csillagrendszerekbe vagy egy alternatív utópiába helyezhetjük magunkat. Aztán ahogyan kilépünk a moziból, el is felejtjük a filmkockákon ábrázolt jövőképet – pedig valójában nincs is olyan messze tőlünk, mint gondolnánk.  Cikkünk illusztrációját a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei rajzolták.

Star Wars, Star Trek, Csillagok között, Ki vagy, doki? és társai – szereplőik mind úgy ugrálnak a téridőben, mintha a szomszédhoz mennének át tejért. Féreglyukak, ionhajtóművek és szuper-fénysebesség és társaik – a sci-fi filmek mindent kitaláltak az űrkutatás számára, ami a csillagközi és intergalaktikus utazáshoz kell, már csak a tudományos háttér hiányzik mindhez. Jelenlegi technológiánk segítségével ugyanis nagyjából hetvenezer év alatt érnénk el még a legközelebbi csillaghoz, a Proxima Centaurihoz is. 

Nanohajóval a csillagok között

Jelenleg úgy tudjuk, hogy – Einstein relativitáselméletének megfelelően – a vákuumbeli fénysebesség állandó (299 792,458 km/s), ennél gyorsabban pedig nem haladhat semmi. Néhány rádiógalaxisban és kvazárban sikerült megfigyelni úgynevezett szuper-fénysebességet, erről azonban még nem született teljesen elfogadott magyarázat – egyelőre a kutatók úgy gondolják, hogy optikai illúzió lehet. Egy csillagközi utazásnál ráadásul az energia mennyisége is problémás lehet: a jelenlegi űreszközeinknek ezerszeres sebességre kellene gyorsulniuk,  egy tonnának a fénysebesség tizedére történő felgyorsítása pedig 125 millió kWh energiába kerülne. A Proxima Centauri emberes űrutazással történő eléréséhez a jelenlegi globális energiatermelés százszorosára lenne szükség.

Az azonban, hogy ehhez a csillaghoz eljussunk, már nem csak sci-fi – habár nem emberekkel, hanem apró nanokészülékekkel vágunk majd neki a nagy útnak. A világhíres fizikus, Stephen Hawking és üzlettársa, az orosz milliárdos Jurij Milner közös projektje nem is a Proxima Centaurihoz, hanem a kicsit távolabb lévő Alfa Centauri csillagpárhoz készül StarChipjeivel, amelyek a fény erejét használják majd fel az utazáshoz.

Gyönyörű fantáziarajz a Starshot működésérőlForrás: Breakthrough Starshot

Már magában ez is sci-finek tűnik, mégis lassan valósággá válik: Milner elmondta, hogy a prototípusban lesz kamera, és kisebb mérőműszerek is – olyan a szerkezet, mint a nagyobb űrszondák béta kistestvére. Ez esetben nem is maga a jármű megalkotása, sokkal inkább az odajuttatás a kihívás, és ezért tart majd évtizedekig, mire a Starshot névre keresztelt projektből valódi expedíció lesz.

A Starshothoz ugyanis olyan földi lézert építenének, amely 100 gigawattos lézerimpulzusokat lövellne néhány percig. Hawking és Milner elmondták, hogy elegendő lenne egy napig ilyen impulzusmennyiséget kilőni, és ez már el tudna indítani egy nanohajót. A projekt tudósainak ki kell fejleszteniük

atomnyi vékony, de méteres hosszú „fényvitorlákat”,

amelyek segítségével a nanohajók befoghatnák a fotonokat. Minden egyes foton egy kicsit meglökné az űrjárművet, a gigawattnyi fotonmennyiség pedig olyan mértékben meglódítaná, hogy a kutatók számítása szerint húsz év alatt elérheti az Alfa Centaurit. Az apró járművek sci-fi filmekbe illő anyahajókról indulnának, amelyek a Föld körül fognak keringeni. Minden egyes indító lézerimpulzus annyi erőt tartalmaz majd, mint egy űrsiklót elindító rakéta.

Stephen Hawking is részese az új, ígéretes projektnekForrás: AFP/Evert Elzinga

Már dolgozunk a plazmahajtóművön

Ion-, plazma- és fúziós hajtóművekről is fantáziáltak már kutatók, kisebb-nagyobb sikerrel – ezek is jó alternatívát nyújthatnak a most használt rakétameghajtás felváltására. Az ionhajtóművek már elrugaszkodtak a sci-fi fantáziától, a NASA 1998-ban sikerrel tesztelte ezeket a Deep Space-1 űrszondán. Az NSTAR hajtómű egészen pontosan 678 napig működött sikeresen. Magnetoplazmát használó rakétákról leginkább egy potenciális Mars-utazás kapcsán hallhatunk  – dr. Pacher Tibor, a Puli Space Technologies atyja korábban elmondta az Origónak, hogy egy volt NASA-űrhajós, Franklin Chang-Díaz a VASIMR (Variable Specific Impulse Magnetoplasma Rocket) fantázianevű megoldása a magnetoplazmát használja üzemanyagként. „Ha sikerül ez a vállalkozás, akár két-három hét alatt el lehet vele jutni a Marsra. Ez nem egy komolytalan próbálkozás, a volt űrhajós fizikus is, és lassan a tesztelési fázisba ér a projekt. Ha sikerül megvalósítaniuk, hatalmas előrelépést érhetnek el” – mondta Pacher Tibor.

Fantáziarajz a VASIMR-ről és a vörös bolygórólForrás: NASA

A NASA komoly lehetőségeket lát a fúziós hajtóművekben is, bár működő prototípust még nem sikerült kifejlesztenie senkinek. Egy Mars-utazás ezzel például ötszáz nap helyett harminc napig tartana. A rövidebb űrutazás előnyeit nem kell ecsetelni, gondoljunk csak az űrhajósok kisebb sugárterhelésére (ehhez éppen most végezték el az első méréseket), vagy arra, hogy mennyivel kevesebb élelmiszert és vizet kellene szállítani. Az atommag-fúziós hajtóműhöz először az atommag-fúziót kellene szabályozott körülmények között megvalósítani, ez azonban

egyelőre csak a hidrogénbombában sikerült.

A fénysebesség nyomában

A fénysebesség átlépése egyébként görbült téridőben elméletben lehetséges lenne, és ez még a relativitáselméletnek sem mondana ellent. Itt lépnek be a képbe az olyan, eddig csak sci-fikből ismert jelenségek, mint például a féreglyukak – ezek elméletben akár létezhetnek is, de még nem sikerült egyet sem detektálnunk.

Szimuláció egy féregjáratrólForrás: Davide and Paolo Salucci

Már Albert Einstein és Nathan Rosen is feltételezte, hogy létezhetnek hidak a téridőben, amelyek két különböző pontot kötnek össze, elméletben egy rövidített utat nyitva ezek között. Ezeket nevezzük Einstein-Rosen-hidaknak más szóval. Einstein relativitáselméletében matematikailag is megjósolható a féreglyukak létezése, és a teória szerint úgy lehetne észlelni ezeket, hogy a gravitációjuk megzavarná a mellettük elhaladó fényt. A relativitáselmélet néhány értelmezése a képződő fekete lyukak „szájánál” feltételezi a féreglyukak létezését, ez azonban nem azt jelenti, hogy minden egyes fekete lyuknál található ilyen  – ha így lenne, valószínűleg sikerült volna már felfedeznünk legalább egyet belőlük.

Féreglyukakon a szomszéd galaxisba

A féreglyukakat azonban még a relativitáselmélet alapján is problémás lenne utazásra használni – leginkább azért, mert nem túl stabilak, és gyorsan összeomlanak. A mai elképzelések alapján a lehetséges féreglyukak ráadásul nagyon mikroszkopikus méretűek, mindössze 10-33 centiméter nagyságúak lehetnek.

Egyelőre a féreglyukakon közlekedő, fúziós és magnetoplazmás meghajtású szuperűrhajók még csak a jövő zenéi – jó hír viszont, hogy nem teljesen elképzelhetetlen, hogy a távoli jövőben így közlekedjünk az univerzumban.

A Star Trekben megjelent féreglyukak lehet, hogy valóban létezhetnekForrás: CBS

Génmanipulált társadalom felé haladunk

A sci-fi irodalom és filmek másik kedvelt témája, a jövő génmanipulált társadalma sincs olyan messze tőlünk, mint hinnénk. A Gattaca, A sziget vagy az inkább young adult kategóriába sorolható A beavatott is egy olyan jövőképet fest fel, ahol a tudósok kedvükre játszhatnak a klónozással, a gének átírásával, az emberi lét genetikailag tökéletességre emelésével – persze mindegyiknek komoly ára van, még a filmekben is.

Scarlett Johansson A sziget című filmben

A klónozás technológiája már a kezünkben van, bár a módszert egyelőre embereken tilos gyakorolni. Az élen járó ország a klónháborúban Kína, ahol Tiencsin kikötővárosban hatalmas méretű klóngyár épül, elsősorban kutyák, versenylovak és szarvasmarhák „másolására” készülnek. A projektről utoljára tavaly decemberben volt érdembeli hír (elkezdték az építkezést, ami 200 millió jüanba, azaz 9,1 milliárd forintba került), de azóta nem érkeztek újabb információk arról, hogy hogyan áll a történet.

A klónok támadása

Japánban legutóbb, áprilisban vizeletből klónoztak egereket a Jamanasi Egyetem kutatói - izoláltak egyes sejteket az egerek vizeletéből, majd ezek sejtmagját olyan egérpetesejtekbe helyezték, amelyeket megfosztottak a magjuktól. Az így kapott klónozott embriókat aztán beültették a "dajkaanyákba". Az eljárással négy egészséges egér született, mi több: ezek egymással szaporodva szintén egészséges utódokat hoztak létre. A következő lépés az lesz, hogy végigkövetik az így született egerek sorsát, és megfigyelik, hogy nem lépnek-e fel náluk különös betegségek, és hogy ugyanaddig élnek-e, mint nem klónozott társaik.

Kínában igazi klónlabort építenekForrás: AFP

A klónozás maga, bár ijesztően hangzik, jóra is használható: évek óta próbálkoznak kutatók kihalt állatfajok újra feltámasztásával. Dél-koreai kutatók a barlangi oroszlán (Panthera spelaea), a Bahamákon az abacói vadló, a Harvard Egyetem tudósai a mamut, spanyol állatorvosok pedig a Beceite kőszáli kecske (Capra pyrenaica pyrenaica) klónozásával próbálkoznak, hogy visszatelepíthessék a sokszor miattunk kipusztult állatokat. A kutatásokat az nehezíti, hogy ilyenkor sok esetben a tudósoknak

régen elpusztult egyedek múzeumi tetemeivel kell dolgozniuk,

ezekből pedig nehéz olyan szövetet kinyerni, ami alkalmas lehetne a DNS sokszorosítására.

Ki hordana ki egy Neander-völgyit?

Az embereken gyakorolt klónozás ma még biztosan tiltott, ez azonban nem jelenti azt, hogy néhány eldugott kutatólaborban nem kísérleteznének hasonlóval. Sőt 2013-ban röppent fel a hír, hogy a Harvard egy elismert professzora, George Church szívesen klónozna Neander-völgyi embert, csak találnia kellene hozzá egy olyan anyát, aki kihordja a klónbabát.

Cro-magnoni ember (balról) és a Neander-völgyi ember néz farkasszemet. Egy harvardi professzor ma élő nővel akarta kihordatni egy Neander-völgyi babájátForrás: AFP/Jacques Beauchamp

Mivel a tudósok többsége az emberi klónozást etikátlannak és elképzelhetetlennek tartja, Church nyilatkozata megdöbbentette kollégáit – a professzor tényleg elismert szakmai körökben, és részt vett a Human Genome Project elindításában, amely feltérképezte az emberi DNS-t. Mivel azóta nem érkezett hír Neander-völgyivel terhes kismamáról, a dologból valószínűleg nem lett semmi, pedig tudományos szempontból valószínűleg igazi aranybánya lett volna, ha sikerül klónozni a régen kiveszett unokatestvérünket.

Már zöld a lámpa a génmódosításhoz

A Gattaca szörnyű jövőképéből ismert génmódosítás sokkal izgalmasabb téma, tekintve, hogy az idei évtől már embereken is gyakorolhatják a tudósok. Ahogy az Origo is beszámolt róla, február 1-jétől az Egyesült Királyságban engedélyezték a hólyagcsíra-állapotban lévő embriók génmódosítását. A brit példa egyedülálló a világon, egyelőre nem tudunk más országról, ahol ilyen támogatottságot kapott volna a génszerkesztés – nem is véletlenül, hiszen az emberi genom manipulálását komoly etikai vita kíséri, nem beszélve a közvélemény általános ellenzéséről.

Az angol HFEA (Human Fertilisation and Embryology Authority, azaz Emberi Megtermékenyítési és Fejlődéstani Hatóság) engedélyezte, hogy a Francis Crick Intézet kutatója, Kathy Niakan és csoportja emberi embriókon kísérletezzen egy új génszerkesztési módszer, a CRISPR/Cas9 használatával.

A legnagyobb hiba az lehet, ha a génszerkesztés során máshol is beleírhatunk a genombaForrás: Flickr / Neeta Lind

A kutatásokat szigorú szabályokhoz kötötték: az embriók nem lehetnek hétnaposnál idősebbek, és a tényleges munka megkezdése előtt még egy független etikai bizottságnak is engedélyt kell adnia az egész tervre. Itthon, Németországban és Olaszországban egyelőre tilos belenyúlni az emberi génkészletbe, az Egyesült Államokban pedig csak magánúton engedélyezik, állami támogatással nem. Kínában 2014-ben megsemmisítésre váró emberi embriók génszerkezetébe nyúltak bele: a Szun Jat-szen Egyetem genetikusa, Huang Csün-csiu és csapata 86 embrió DNS-szerkezetét piszkálta meg.

A megfelelő engedélyeket ők sem kapták meg.

A közvélemény általában erősen ellenzi a génállomány módosítását, mégis rengeteg területen lehet hasznos, ha sikerül biztonságos módszereket kifejlesztenünk rá. Segítségével olyan genetikai betegségeket küszöbölhetnénk ki már a magzatfejlődés korai szakaszában, amely később a baba halálával vagy súlyos károsodásával járhat. Kérdés azonban, hogy ha ilyen hatalmat adunk az ember kezébe, nem valósul-e meg valóban a Gattaca-féle világkép: egy olyan társadalom, amelyben az embereket genetikai szűrés alapján választják ki bizonyos munkákra – akik nem felelnek meg a felállított kritériumoknak, azok csak alsóbbrendű, egyszerűbb munkákat végezhetnek. Kizárólag a genetikai tulajdonságok számítanak, és már akkor eldől az egyén sorsa, amikor megszületik.

Globális katasztrófa felé haladunk

Hasonló borús világképet festenek a Holnapután, a 2012, az Armageddon vagy a Deep Impact-féle sci-fik, amelyek a világvégére és a természeti katasztrófákra koncentrálnak. Ha beülünk egy ilyen mozira, talán másfél-két órára elgondolkodunk azon, hogy vajon ránk is ez a jövő vár-e, de komolyabban nem vesszük a témát, pedig kellene – egyáltalán nem vagyunk messze ugyanis egy hasonló katasztrófától.

A kutatókat kétféle világvége-teória izgatja: az egyiket a földi ökoszisztéma összeomlása, földrengések, árvíz, cunami, tűzhányók kitörése, egy újabb jégkorszak megérkezése okozza, a másikat egy a Földön kívülről érkező, becsapódó idegen tárgy.

Közel a Végítélet Órája

A tudósok számon tartanak egy olyan visszaszámlálást, az úgynevezett Végítélet Óráját, ami azt mutatja képletesen, hogy mennyi időnk van hátra egy globális katasztrófa bekövetkezéséig. Az órát üzemeltető atomtudósok szerint az idő jelenleg 23 óra 57 perc – a szóban forgó tragédia pedig éjfélkor éri el a bolygónkat. Idén még ezzel a háromperces időintervallummal is nagyon jól állunk, mivel a 2015-ös év több, kedvező irányba mutató fejleményének hála (iráni atomegyezmény, a klímakonferencia pozitív kimenetele) tavalyhoz képest mozdulatlan maradt a mutató. Reményre adhat azonban okot, hogy 1953-ban még közelebb voltunk a világvégéhez, mint most – az Óra akkor 23 óra 58 percet mutatott. Hozzá kell tenni, hogy a Végítélet Órája nem csak a természeti katasztrófákkal, de az emberi háborúkkal is számol, ezért az 50-es évek hidrogénbomba-tesztjei nagyon előretekerték a mutatókat.

Az első amerikai hidrogénbomba robbantás 1952-ben. Zabolázatlan halálos erő szabadult ki a tudósok kezébőlForrás: Wikimedia Commons

Nem vesszük komolyan a katasztrófákat

Még akkor is elkeserítő a helyzet, ha a háborúkat és az atomfegyverkezést félretesszük: az ENSZ vezető katasztrófamegelőzési csoportja szerint elképzelhetetlenül rossz a helyzet, ami a világ természeti katasztrófára való felkészülését jelenti. Az egyre erősödő globális felmelegedés miatt katasztrofális aszályok és árvizek várhatóak, de az emberiség még mindig nem veszi komolyan a fenyegetést, és nem készül fel kellően az esetleges tragédiákra. A The Guardian beszámolója szerint tavaly a földrengések, árvizek, hőhullámok és földcsuszamlások miatt 22 773 ember halt meg, 98,6 millió életét változtatták meg örökre az események, miközben 66,5 milliárd dolláros gazdasági kár keletkezett. Egy német geofizikus, James Daniell kielemezte, hogy 1900 óta természeti katasztrófák következtében nyolcmillió ember vesztette életét. Az adatok szerint a legtöbb halálos áldozatot az 1931-es kínai árvíz okozta, ahol 2,5 millióan haltak meg. A katasztrófák során nehéz felbecsülni pontosan a károkat, a halálos áldozatok számát pedig rendre eltúlozzák a statisztikák.

Az ENSZ kutatói vészjósló jövőt festenek: Robert Glasser, a szervezet katasztrófakockázatok csökkentésével és megelőzésével foglalkozó főtitkára láncreakcióra számít, és azt mondja, hogy sokkal nagyobb az esélye egymás után következő természeti csapásoknak, mint egy hatalmas katasztrófának.

Az áradások és az aszályok egyre gyakoribbak lesznekForrás: AFP/Pedro Armestre

Ez azonban korántsem olyan megnyugtató. „Hamarosan több példát is láthatunk majd az egymás után következő krízisekre, ahol egy esemény kivált egy másikat, amely kivált egy harmadikat, és így tovább” – nyilatkozta. Az emberek pedig hajlamosak alulbecsülni a klímaváltozás következményeit: egyre nehezebb lesz kezelni a szélsőséges időjárás, illetve a nyomában járó aszályok, árvizek okozta gondokat.

Fenyegető aszteroidák nyomában

Ennél szerencsére sokkal komolyabban vesszük a kívülről érkező katasztrófákat – a csillagászok ugyanis folyamatosan monitorozzák a Föld közelébe érkező kisbolygókat, a NASA-nak ráadásul már saját aszteroidafigyelő ügyosztálya is van. Az itt dolgozó kutatók nem csak szemmel tartják az ismert kisbolygókat, de egy esetleges becsapódás elleni vésztervet is kidolgoznak – valószínűleg sokkal profibbat, mint amit az Armageddonban Bruce Willis csapatával vitt véghez.

A Bolygóvédelmi Koordinációs Iroda (Planetary Defense Coordination Office, PDCO) nevet viselő ügyosztály feladata a NASA által támogatott, a földközeli aszteroidákkal kapcsolatos projektek felügyelete, valamint az Egyesült Államok minisztériumai, illetve a különböző országok közötti, a potenciális becsapódások megakadályozását célzó együttműködés koordinálása.

Bruce Willis csapata aszteroidákat robbantottForrás: InterCom

A mai napig a felfedezett 13500 földközeli objektum 95%-át a NASA által szponzorált megfigyelések alatt regisztrálták, ezek közül szerencsére egyik sem jön vészesen közel, de a kutatók figyelmeztetnek: egyáltalán nem elképzelhetetlen egy, a sci-fi filmek által előre jelzett becsapódás.

A nagyobb kozmikus sziklák között akadnak olyanok, amelyek vészes közelségben suhannak el a Föld mellett, és ha egy kicsit is közelebb jönnének, komoly veszélyt jelenthetnének.

Nem észlelhetjük mindet

A legutóbbi tekintélyesebb méretű, „Földet súroló” objektum 2006 júliusában süvített el mellettünk mindössze 1,1-szeres Hold–Föld-távolságra, a következő közeli „látogató” pedig 2027 augusztusára várható, utóbbi 1 Hold–Föld-távolságon belül halad el bolygónk mellett. Ezek azok az objektumok, amelyekről tudunk – az is előfordul azonban, hogy a kutatók későn vesznek észre egy-egy fenyegető aszteroidát.

A cseljabinszki meteor becsapódása például teljesen felkészületlenül érte a csillagászokat. Bár nem volt hatalmas méretű, az ilyen kisebb méretű égitesteket nehezebb észrevenni, és ha rossz helyre csapódnak be, még így is roppant súlyos károkat okozhatnak.

Forrás: NASA

Nemzetközi kutatók most két komoly projekt kapcsán az aszteroidák eltérítésére koncentrálnak: az egyik ilyen vállalkozás az Aszteroidaeltérítési Misszió (Astreroid Redirect Mission), amely a NASA projektje, és a veszélyes kisbolygó elvontatását jelentené, a másik az ESA-val közös Aszteroidabecsapódási és Eltérítési Felmérés (Asteroid Impact and Deflection Assessment, AIDA) pedig arra készül, hogy módosítsa egy aszteroida körül keringő miniaszteroida útvonalát.

Az amerikai és európai űrügynökség következő célpontja a Didymos nevű kisbolygó körül keringő apró, holdszerű képződmény, a Didymoon lesz, amelyet megpróbálnak majd eltéríteni az aszteroidától, kipróbálva, sikerrel járhatnának-e ezzel a módszerrel egy nagyobb, a Földet veszélyeztető kisbolygó esetén is.

Ezek a missziók még csak próbálgatják, milyen hatással lehet egy-egy aszteroidára az emberi beavatkozás, de fontos lépései egy olyan kidolgozott, részletes tervnek, amely egyszer akár az egész bolygót megvédheti a pusztulástól.

Már a küszöbön a jövő

Valójában a sci-fi írók és filmesek sem rugaszkodnak el túlságosan a valóságtól, amikor újabb és újabb jövőbeli szcenáriókat vázolnak fel akár az űrutazással, akár az emberiségre váró jövőképpel kapcsolatban.

Star TrekForrás: AFP

Ami egykor elképzelhetetlen, fantázia szülte megoldásnak tűnt, ma már könnyen lehet, hogy valóság – ilyen a robotvégtagok által újra egészségessé varázsolt ember, vagy gondoljunk csak arra, hogy a Star Trek űrhajói hogyan ugrálnak féreglyukról féreglyukra az 1960-as években leadott sorozatban. Az emberiségnek ekkor még az volt az igazi kihívás, hogy eljusson a Holdra: 1961-ben Jurij Gagarin volt az első ember a világűrben, 1969-ben pedig az Egyesült Államoknak sikerült eljutnia égi kísérőnkre. A Star Trek készítői akkoriban csillagközi és intergalaktikus utazásokról álmodoztak, ma pedig már részletes tervünk van arra, hogyan juthatunk el a legközelebbi csillaghoz.

Zombiapokalipszist és szupervírusok kitörését is évtizedek óta sugallják a különböző mozik, és ami eleinte még elképzelhetetlen maszlagnak tűnt, az mára majdhogynem valóság: a Pentagonnak saját zombi-vészterve van arra, mit tenne az Egyesült Államok, ha élőhalottak indulnának meg bevenni az országot. Ma már tudjuk, hogy léteznek például olyan gombafajták, amelyek az állatokból képesek zombiként viselkedő lényt varázsolni.

Egyre több a fenyegető vírus, a Dél-Amerikában kitört Zika-lázt is nehezen tudjuk megfékezni, az emberi butaság miatt a különböző védőoltások mellőzésével több és több, egyébként megelőzhető betegség terjed majd egyre gyorsabban szét a világon.

A Zika-vírus szerkezeteForrás: AFP/Handout

A globális felmelegedés hatásait már saját bőrünkön érezzük, és talán nem is olyan távoli az a jövő, ahol mi is egy a 2012 című filmben látott óriásbárkákra próbálunk majd jegyet foglalni, hogy ne pusztuljon ki végleg az emberiség a természeti katasztrófák láncolatában. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK