Álmában ölték meg a fiút az oroszlánok

ázsiai oroszlán
Ázsiai oroszlán (Panthera leo persica)
Vágólapra másolva!
Befogtak 13 veszélyeztetett ázsiai oroszlánt, miután megöltek három embert az elmúlt hónapokban India északnyugati részén.
Vágólapra másolva!

Az oroszlánfalka utáni hajsza az indiai Gudzsarát tartományban található Gir rezervátumban kezdődött. Az állatok közül az egyik elragadt egy 14 éves alvó fiút, majd megölte őt – írja a Phys.org tudományos hírportál. A május 20-án történt támadásban a fiú édesapja is megsérült, mikor próbálta elijeszteni az állatot.

J. A. Khan, a terület fenntartója elmondta, az elmúlt napokban azért fogták be az oroszlánokat, hogy kiderítsék, melyikük ölt embereket. Még nem tudják, miért és hány állat hagyhatta el a védett területet, de hangsúlyozta, hogy a támadások igen ritkák. Feltehetően zsákmányszerzés volt a céljuk, hiszen az ázsiai oroszlánok élettere egyre szűkül.

Miután kiderítették, mely egyedek támadtak emberekre, további megfigyelés alatt tartják őket, a többit viszont lassan visszaengedik természetes élőhelyükre. Több szakember is azt javasolta, hogy az állatokat különböző rezervátumokba szállítsák el, mivel így csökkenne az oroszlánok és az emberek közötti konfliktus lehetősége, valamint ezzel azt is elkerülhetik, hogy betegség vagy természeti katasztrófa teljesen kipusztítsa a fajt.

Ázsiai oroszlán (Panthera leo persica) Forrás: Wikimedia Commons

Két embert az otthonukból ragadtak el

Nem a mostani volt az első halálos kimenetelű oroszlántámadás a térségben. Korábban egy ötvenéves nőt és egy hatvanéves férfit a kunyhójukból ragadtak el az oroszlánok.

Az ázsiai oroszlánok valamivel kisebbek afrikai rokonaiknál. 2000-ben nyilvánították súlyosan veszélyeztetett fajnak, ám mivel számuk folyamatosan nőtt, 2008-ban „enyhébb” kategóriába, a veszélyeztetett fajok közé kerültek. Vadon élő populáció már csak Nyugat-India erdeiben fordul elő.