Díjazták egy 61 éves matematikai sejtés igazolását

egyenlet
Vágólapra másolva!
A Szegedi Tudományegyetem három oktatójának, valamint bécsi kutatótársuknak ítélte oda a Reliable Computing elnevezésű nemzetközi szaklap szerkesztőbizottsága a Moore-díjat egy közelmúltban megjelent cikkükért.
Vágólapra másolva!

A szegedi oktatók - Bánhelyi Balázs és Csendes Tibor informatikusok, és Krisztin Tibor matematikus - bécsi kollégájukkal, Arnold Neumaier matematikussal nyolc év munkájával igazolták Edward Maitland Wright angol matematikus 1955-ben megfogalmazott sejtését csaknem a teljes megadott paramétertartományban arról, hogy egy viszonylag egyszerű késleltetett differenciálegyenlet megoldásai nullához tartanak.

A cikk a SIAM Journal on Applied Dynamical Systems című vezető folyóiratban jelent meg két éve, ezt ismerte el most a rangos matematikai díjjal a Reliable Computing szerkesztőbizottsága - áll a közleményben.

A díjazott eredmény az utóbbi időben nagyobb érdeklődést kiváltó késleltetett differenciálegyenletekre vonatkozik. Ilyenek fordulnak elő irányítási feladatokban, például az űrutazás során, a fertőzések terjedése modellezésében, de pénzügyi folyamatok leírásában is. A kétévente odaítélt díjat 2002-ben alapította a Reliable Computing szerkesztőbizottsága.