Hideglelést kapna a valaha élt legnagyobb ízeltlábútól

tengeri skorpió
A tengeri skorpiók többsége néhányszor tíz centis lehetett, ám a legnagyobb fajok meghaladták egy felnőtt ember testhosszát. Jelenet a Walking with Dinosaurs című filmből, amely élethűen ábrázolja az egykori tengeri skorpiók méretét és kinézetét
Vágólapra másolva!
Közismert jelenség a „pókfóbia”, valamint az ízeltlábúaktól való általános idegenkedés. Egyesekben kisebb pánikrohamot válthat ki az alig néhány centis ártalmatlan százlábú, vagy akár egy megtermettebb csótány látványa is. Vajon milyen hatása lenne,  ha életre kelne az élővilág történetének legnagyobb, több százmillió éves kőzetekbe zárt ízeltlábúja?
Vágólapra másolva!

A maga idejében tengeri csúcsragadozó lehetett

Az élővilág törzsfáján az ízeltlábúakat (Arthropoda) tekinthetjük a leghosszabb múlttal rendelkező többsejtű, illetve valódi szövetes állatcsoportnak.

A fosszilis bizonyítékok szerint az ízeltlábúak több mint félmilliárd éves múltra tekintenek vissza. Napjainkban is a földi többsejtű élővilág állatfajainak mintegy kétharmada ebből a csoportból kerül ki Forrás: Wikimedia Commons

Fosszilis bizonyítékok szerint első képviselőik már a földtörténeti ókort, a paleozoikumot (545 millió évtől 249 millió évig) megelőző prekambriumi idő legvégétől – amely a Föld kialakulásától, hozzávetőleg 4700 millió évvel ezelőttől a szilárd vázzal rendelkező élőlények megjelenéséig, azaz mintegy 545 millió évvel ezelőttig tartott – ismertek voltak a kor melegvizes ősóceánjaiból.

A tengeri skorpiók többsége néhányszor tíz centis lehetett, ám a legnagyobb fajok meghaladták egy felnőtt ember méretét. Jelenet a Walking with Dinosaurs című filmből, amely élethűen ábrázolja az egykori tengeri skorpiók méretét és kinézetét Forrás: Walking with Dinosaurs

Erre utalnak legalábbis a világhírű, pekambriális Ediakara-faunából származó ősmaradványok között megtalált Spriggina maradványai,

amelyet az első ízeltlábúak egyikének tartanak.

A paleozoikumot bevezető kambrium időszakban (545 milliótól 490 millió évvel ezelőttig) az ízeltlábúak már igen fajgazdag és változatos csoportnak számítottak.

Eurypterida, „tengeri skorpió” rekonstruált képe. A csoport a földtörténet ókorában élt Forrás: Ancient Earth

A többsejtű élet ekkoriban még kizárólag a tengerekhez kötődött, ezért a korai ízeltlábúak csoportjai is tengeri élőlények voltak. Nagyjából 510 millió éve jelent meg az a kihalt csoportjuk,

amelyből a földtörténet valaha ismert leghatalmasabb ízeltlábúi,

az eurypteridák, vagy ismertebb nevükön a tengeri skorpiók kerültek ki.

Devon időszaki fosszilis eurypterida Forrás: Wikimedia Commons

A kambriumi időszak végén ezek a sci-fi filmek világát idéző élőlények voltak az ősi táplálékpiramis abszolút csúcsragadozói.

Képzeljünk csak magunk elé egy két és fél méteres skorpiószerűséget

Az eurypteridákat annak ellenére, hogy megjelenésük a mai skorpiókéra emlékeztet, helytelenül hívják tengeri skorpióknak, mivel semmi közük sincs ehhez az állatcsoporthoz. Valójában az ízeltlábúak olyan igen ősi, kihalt osztályát alkotják,

amelynek egyáltalán nem maradtak leszármazottai.

Az ízeltlábúaktól, rovaroktól irtózók talán mindehhez hozzáteszik, hogy hála istennek.

Eurypterida rekonstrukciója. A csoporthoz mintegy 200 eddig ismert fosszilis faj tartozik Forrás: Smithsonian

Az eurypteridák közül kerültek ki ugyanis a valaha létezett leghatalmasabb ízeltlábúak. A perm időszak végén (299 milliótól 249 millió évvel ezelőttig) kihalt csoportnak eddig mintegy 200 fosszilis faját sikerült azonosítani, amelyek közül a Pterygotus és a Hibbertopterus nemzetségekhez tartozó fajok hossza meghaladta a két métert is.

Egyes fajok példányai jóval nagyobbak voltak, mint egy ember Forrás: Ancient Earth

2007-ben a németországi Prüm közelében található korai devon időszaki (390 millió éves) tengeri üledékből

egy 47 centiméter hosszú tengeriskorpió-olló maradványát preparálták ki.

A fosszilis testmaradványból a paleontológusok kiszámították, hogy egykori tulajdonosa, a Jaekelopterus rhenaniae tudományos fajnevet kapott eurypterida teljes hossza megközelíthette a három (!) métert.

A valaha létezett legnagyobb ízeltlábú, a közel háromméteres Jaekelopterus rhenaniae rekonstrukciója Forrás: Paleontology

Az imponáló méretű ős ízeltlábú mellett még egy megtermett felnőtt ember is eltörpülne. Az eurypteridák többsége néhányszor tíz centis hosszúságú állat volt, a földtörténeti ókor derekától az édesvizeket is meghódították, de az előzőekben említett képviselőiknél nagyobb ízeltlábú sohasem élt a Földön.