Cápatámadás történt a Vörös-tenger egyiptomi partszakaszán

cápa
A rendkívüli sebessége miatt kék villámként is emlegetett röviduszonyú makó élettere is a partoktól távoli nyílt vízi térség
Vágólapra másolva!
A Vörös-tenger északi, egyiptomi partszakaszán, a sekély Szuezi-öbölben, június 4-én szombaton, a part közelében ért cápatámadás egy 23 éves helyi egyetemistát. A támadás előtt látták és meg is örökítették a közvetlenül a felszín alatt úszó makócápát.
Vágólapra másolva!

Idén ez volt az első cápatámadás Egyiptomban

Dr. Syed, a szuezi kórház főorvosa a helyi sajtó képviselőinek azt nyilatkozta, hogy az áldozat, Amr Abdel Kader 23 éves helyi egyetemista,

akin délután életmentő műtétet hajtottak végre.

A főorvos elmondta, hogy sikerült stabilizálni az életveszélyesen megsérült áldozat állapotát.

A rendkívüli sebessége miatt kék villámként is emlegetett röviduszonyú makó élettere is a partoktól távoli, nyílt vízi térség Forrás: Origo

Az áldozat bal lábat két erős harapás érte, a fiatalember térd alatt elvesztette lábszárát, és a ragadozó a combján is súlyos, mély harapást ejtett.

A támadás tényét Szuez rendőrfőnöke, Magdy Abdel Aal vezérőrnagy is megerősítette. A támadás Ain Shukna közelében történt. Idén ez volt az első cápatámadás Egyiptom vörös-tengeri partszakaszán.

Szokatlan körülmények

Közvetlenül a támadás előtt sikerült több felvételt is készíteni a nyugodt felszín alatt úszó ragadozóról. A felvételek alapján megállapítható, hogy a támadó egy, a Vörös-tengerben viszonylag ritka cápafajhoz, a röviduszonyú makóhoz (Isurus oxyrinchus) köthető. Ez a heringcápafélék családjához (Lamnidae) tartozó faj

kifejezetten pelágikus, azaz nyílt tengeri életmódot folytató cápa,

amely többnyire kerüli a sekély, part közeli vizeket.

A röviduszonyú makócápát (Isurus oxyrhincus) is a potenciálisan veszélyes fajok közé sorolják Forrás: Elter Tamás archívuma

A Vörös–tengeren utoljára 2010 decemberében történt makótámadás Sarm es-Sejk mellett.

A népszerű egyiptomi fürdőhely a Sínai-félsziget déli csücskében fekszik, ahol a part mindenütt meredeken több száz méteres mélységbe szakad le.

A június 4-i szombati támadás előtti percekben készült fotó alapján megállapítható, hogy az agresszió a röviduszonyú makó számlájára írható Forrás: Facebook

A dél-sínai partszakasz, különösen a Ras Mohamed-fok lényegében nyílt tengeri környezetbe nyúlik be; így nem csoda, hogy a part közelében számos – köztük nagytestű – pelágikus tengeri állat figyelhető meg. (Emiatt is népszerű merülőhely a búvárok körében.)

Egy másik felvétel a támadó fajról. A kép kizárja, hogy az extrém ritka hosszú uszonyú makó (Isurus paucus) lett volna a támadó Forrás: Facebook

A Szuezi-öböl – ellentétben a keskeny, ám roppant mély Akabai-öböllel, amely egy tektonikus árok - üledékkel feltöltött, sekély ingressziós süllyedék, amelynek 50 méter körüli az átlagmélysége, és a Szuezi-csatorna közelsége miatt jelentős rajta a hajóforgalom is.

Az áldozat bal lábát érte a súlyos harapás Forrás: Facebook

A makócápák jellemzően kerülik a sekély vizeket,

a partoktól távoli, nyílt óceáni térségeket kedvelik. Ezért a búvárok is csak nagyon ritkán találkozhatnak ezzel a fajjal. Annak az esélye, hogy valakire röviduszonyú makócápa támad rá, körülbelül az ötös lottó főnyereménye megütésének esélyével azonos.

A világtenger legsebesebb cápája

A heringcápafélék családjába három nemzetség, és öt faj tartozik – köztük az egyik legjobban félt tengeri nagyragadozó, a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias). E nemzetségek közül az Isurus genusba, azaz a makócápák nemzetségébe két fajt sorolnak, a már említett röviduszonyú, és az extrém ritka, csak 1966-ban felfedezett hosszúuszonyú makócápát (Isurus paucus).

Hosszúuszonyú makó Forrás: NOAA Observer Program

A mai támadást elsőként kommentáló szakmai megjegyzések először hosszúuszonyú makóként azonosították a támadó fajt,

ám a felvételek alaposabb analíziséből kiderül, hogy nemzetségbeli társa, a röviduszonyú makó terhére róható az agresszió.

A röviduszonyú makó (Isurus oxyrinchus) állkapcsa Forrás: Elter Tamás

Utóbbi faj a legsebesebb cápa, amely képes 70-90 km/h-s sebességre is felgyorsulni.

Nagytestű prédát, elsősorban tonhalat és tüskésmakréla-féléket zsákmányol, de elejti a kardhalat és a vitorlás marlinokat, valamint más kisebb cápafajokat is.

A röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrinchus) horogra akadt marlinra támad Forrás: Elter Tamás

Szabálytalan, rendkívül éles és árszerűen hegyes, viszonylag nagy, keskeny koronájú fogaival rendkívül súlyos sebeket tud ejteni.

Az emberre nézve potenciálisan veszélyes cápafaj,

bár életmódja miatt nagyon kicsi az esély arra, hogy partközelben találkozzunk vele. Világszerte elterjedt a trópusi, szubtrópusi és meleg-mérsékeltövi tengerekben, a 16 Celsius-foknál melegebb vizekben.

A röviduszonyú makó nyílt tengeri cápafaj Forrás: Wikimedia Commons

Honos fajnak számít a Földközi-tengerben, és – igaz, hogy csak nagyon ritkán – de az Adriai-tengeren is előfordul. Hihetetlen aktivitását egy speciális vércirkulációs rendszernek (rete mirabilis) köszönheti, amely stabilan magasabban tartja az agy és az izomzat testhőmérsékletét a környező víztömeg hőmérsékleténél.