Az Ön gyereke is vezethet holdjárót!

Puli Space
Űrkadét képzés indul júniusban a Pulinál
Vágólapra másolva!
A Google Ground inspiráló környezetében egy öt délelőttön át tartó élménydús program során többek között a csillagászat és az űrtan alapjaival és a Google Lunar XPRIZE versenyében csaholó Puli holdjáró prototípusával is közeli ismeretséget köthetnek a Puli Space űrkadét kurzusának résztvevői.
Vágólapra másolva!

Június 20. és 24-e között tartja nyári űrkadét kurzusát a 12-14 éves diákoknak a Puli Space csapata, ezzel tovább építi hazai ismeretterjesztő és oktatási programját. A Puli ország- (és világ-) járása során már több száz alkalommal hívta fel a gyerekek figyelmét a műszaki- és természettudományok szépségére és a kutatás-fejlesztés eredményeinek mindennapi életünkben játszott nélkülözhetetlen szerepére.

Űrkadét képzés indul júniusban a Pulinál Forrás: Puli Space Technologies

A csapat hat évvel ezelőtti megalakulása óta kiemelten fontosnak tartja, hogy népszerűsítse a tudományos gondolkodásmódot és bátorítsa a diákokat, hogy természettudományos és / vagy műszaki pályát válasszanak.

Holdbázisépítés és roverjogsi

A Google Magyarország támogatásával, a Google Grundon megtartandó űrkadét kurzuson a résztvevő diákok a csillagászat és az űrtani alapismeretek elsajátítása mellet Lego Holdbázisépítéssel és programozással is megismerkednek, és elsajátítják a Puli holdjáró prototípusának vezetését.

Az utolsó napon egy valós Hold-expedíció szimulációjára kerül sor, melynek során a „földi irányítóközpontból” (Mission Control Center, MCC) kell egy éles küldetést végrehajtaniuk az űrkadétoknak.

A nap végén, a sikeres küldetés után minden résztvevő Puli Rover jogosítványt kap!

„Külön öröm számomra, hogy ez a nyári kurzus a Google Ground inspiráló környezetében, a Google Magyarország támogatásával valósul meg, amit ezúton is köszönök. A keresőóriás elkötelezettsége a modern technológiák népszerűsítésében ismert, ez a mi versenyünkben, a Google Lunar XPRIZE-ben is látható: a MoonBots 11-17 éves diákoknak szóló világversenyét 2010 óta rendezik meg. A MoonBots 2012-ben például nagy magyar siker született, a soproni Hungarobots Puli által mentorált csapata magabiztosan nyert. Reméljük, hogy a Hungarobots példája a mai diákokat is lelkesíti, és hasonló sikerekre törnek majd. Bízom benne, hogy űrkadét kezdeményezésünket folytatni tudjuk, és a jövőben rendszeresen találkozunk a Google Ground-on a New Space legfiatalabb képviselőivel." - mondta el dr. Pacher Tibor, a Puli csapatvezetője.

Így fog kinézni az űrjogsi Forrás: Puli Space Technologies

„A Google Lunar XPRIZE egy nemzetközi megmérettetés, melynek lényege, hogy a résztvevő csapatok járműveket juttassanak el a Holdra és ott különböző feladatokat hajtsanak végre velük. Nagy örömünkre szolgál, hogy az indulók között a magyar Puli Space Projectet is üdvözölhetjük. A dr. Pacher Tibor vezette Puli csapat azonban nem csak az úthoz szükséges eszközök fejlesztésével, de magyar diákok természettudományos továbbképzésével is foglalkozik már évek óta. A mostani kurzus műszaki tananyaga mellé a Google Magyarország egy digitális képzési modult is biztosít az iskolásoknak, az oktatócsapat rendelkezésére bocsátja a Google Grundot, valamint anyagilag is támogatja a kezdeményezést. Bízunk benne, hogy minél több szülő fogja gyermekét beiratni erre az érdekes kurzusra, hiszen ezzel közvetve a magyar Puli Space Project sikeres megvalósulását is segítik” - nyilatkozta Boros Botond, a Google Magyarország marketingvezetője.

Gyerekek csodálkoznak rá a Pulira Innsbruckban Forrás: Paul Santek

Az űrkadét kurzusra ide kattintva lehet jelentkezni.

A Puli Franciaországba megy

A Puli az itthoni űrkadétképzőn kívül külföldön is tovább csahol majd, részt vesz például a Toulouse Space Show 2016-os eseményén is. A TSS egy olyan globális fórum, amely az űrinfrastruktúra fejlődését, új technológiáit vitatja meg a szakma képviselőivel, így idén most a Pulival is. A francia rendezvény több mint kétezer résztvevővel kerekasztal-beszélgetéseken, előadásokon és kiállításokon keresztül foglalja össze az űrvilág legfrissebb eredményeit és vitatja meg annak jövőjét.