Hol vannak a nők a lelátókról?

Magyarország - Izland, Euro 2016, foci Eb, UEFA Euro 2016 magyar szurkolók, foci, Erzsébet tér
Magyarország - Izland, Euro 2016, foci Eb, UEFA Euro 2016 magyar szurkolók, foci, Erzsébet tér
Vágólapra másolva!
Hogyhogy hol? A konyhában! Vagy a bevásárlóközpontban! Vagy a gyerekszobában. Vagy ők is tévé előtt ülnek? Vagy nem ilyen egyszerű a helyzet? 
Vágólapra másolva!

Azt hihetnénk, hogy a 21. században, amikor a nők szerepe is változóban van a családon belül, többen csatlakoznak a sportolókat buzdító férfiakhoz. Ehhez képest a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából az derült ki, hogy a teljes felnőtt népességen belül a férfiak háromötöde (61 százalék) fogja követni a sporteseményt, míg a nőknek csupán 36 százaléka tervezi, hogy bekapcsolódik a meccsnézésbe.

Hol marad a szurkolói egyenlőség? Fotó: Hirling Bálint – Origo

A Gemius friss kutatása is hasonló eredményt hozott: az idei Eb alatt a megkérdezett nők 67 százaléka szervez magának alternatív programot, míg a párja meccset néz, ám csupán 15%-ukat idegesíti, hogy a párjuk pár hétig csak a meccsekre koncentrál.

A férfi szórakozik, az asszony otthon marad

Idősebbek emlékezhetnek még arra (és ezt korabeli sajtótermékekből, rádióműsorokból is tudhatjuk), hogy az 50-es, 60-as években a magyar labdarúgásnak széles társadalmi bázisa volt, és több volt a nézőtéren a nő, illetve a család, de akkoriban is – miként világszerte, úgy Magyarországon is – a futball a férfiak sportja volt, írta tanulmányában Földesiné Szabó Gyöngyi, aki kollégáival 1992/93-ban úttörő kutatást végzett a hazai NB I-es labdarúgó-stadionok lelátóit látogatók összetételéről.

Kiderült, hogy a meccsek közönségének majdnem 90 százaléka volt férfi.

Akkori külföldi adatok alapján kimondható volt, hogy a férfiak dominanciája a labdarúgó-stadionok nézőterein általános jelenség, és arra a következtetésre jutott, hogy a hagyományos női szerepbe nem fér bele a meccsre járás, pláne, ha ennek az a következménye, hogy nem készül el időben az ebéd.

Férfias rituálék

A szurkolás rituális tevékenység – akár tetszik ez a férfiaknak, akár nem. De vélhetőleg tetszik, hiszen beöltöznek, jelszavakat, rigmusokat skandálnak, adott esetben (például egy foci-Eb-n Magyarországnak drukkolva) arcukra festik a nemzeti trikolórt – úgy néznek ki, mint az ősi idők harcosai, amikor csatába mennek.

A szurkolás még ma is elsősorban férfi téma Fotó: Csanádi Márton - Origo

És hát most is csatába mennek: jelenlétükkel, hangjukkal buzdítják a csapatot. És ez – valljuk be – inkább a férfiakra jellemző, mint a nőkre.

Azt, hogy a drukkolás valóban előhívja a harci szellemet, bizonyítja a tesztoszteronszint és a kortizolszint növekedése is a sorsdöntő meccs előtt. Ez utóbbiból a fiataloknál magasabb értéket mértek, mint az időseknél, illetve a férfiaknál magasabb értékeket mértek, mint a nőknél.

Dr. Alicia Salvado és kollégái (Laboratorio de Neurociencia Social Cognitiva) szerint nem azért mérték a 2010-es foci Eb-n a spanyoloknak drukkolók között a legmagasabb kortizolszintet épp férfiaknál (ráadásul azok közül is a fiatalabbaknál), mert a stresszhormon emelkedésének mértéke függene a szurkoló nemétől, hanem azért, mert

a férfiak lelkesebben, nagyobb hévvel szurkoltak, mint a nők.

Ha a csapat győzött, akkor a tesztoszteronszint is emelkedett, és a szurkolók férfiasabbnak érezték magukat.

Úgy tűnik, a hormonok is igazolják, hogy a férfiak roppant komolyan veszik a buzdítást, a pulzusuk száguld, kimelegednek, teljesen kikapcsolnak, csak a játékra koncentrálnak, érzelmeik hatására stresszhormonok szabadulnak fel, amelyek növelik a vérnyomást, a pulzusszámot. Minél lelkesebbek, annál inkább tarthattak attól, hogy vereség esetén csorba eshet az önérzetükön.

A férfiak lelkesebben szurkolnak, mint a nők Fotó: Hirling Bálint – Origo

Szocializáció

Evolúciós örökség, hogy a férfiaknak versenyezniük kellett másokkal, hogy életben maradjanak, illetve a csoporton belül erősebb pozíciót foglalhassanak el. Ez a genetikailag kódolt viselkedésforma számos módon tetten érhető, ártatlan és társadalmilag is támogatott formája például a kedvenc csapat buzdítása.

Ha élőben lehetett szurkolni, akkor a drukkerek (túlnyomó többségében férfiak) bevett szokása az volt, hogy egy idő után az apák magukkal vitték a fiaikat.

A foci hőskorában még a gyerekek a stadionokban tanulhattak valamit a tisztességről, sportszerűségről, barátságról.

A foci sokak számára közös társadalmi esemény, még akkor is, ha a szabályokat kevéssé ismerik jól. Sokan azért mennek a stadionokba meccset nézni, mert ez szórakoztató, és közben barátokkal is találkoznak, számos (sokszor túl szigorú) társadalmi normát átléphetnek. Itt lehet kiabálni, szabadon véleményt formálni, érzelmeinket negatív következmények nélkül kifejezni. Akár sírni is.

Az apák egy idő után kivitték a fiaikat a meccsekre Fotó: Hirling Bálint - Origo

Míg a nőknek minderre sokkal több lehetőségük van (a társadalom elnézőbb, ha érzelemkitöréseik vannak), addig a férfiaknak kevés alkalmuk van az ösztöneiknek engedelmeskedve, szabadon kifejezni az érzelmeiket.

„Ereszd el a hajamat!”

A meccs alatt viszont lehet agresszívnak lenni (bizonyos határok között), gyermeki módon örülni vagy „hisztizni”, nem felnőtt módon viselkedni, füttyögni, kiabálni, dühöngeni, hamisan énekelni. Ilyenkor elnézik nekik. Sőt a környezet el is várja ezt a magatartást.

És jó együtt nevetni, együtt örülni akkor, ha nyer a csapat – ez olyan felszabadító élmény, ami nagyon ritkán adódik másféle körülmények között. A nők viszont számos alkalommal, filmnézés, könyv olvasása, esküvő, temetés, de

akár minden különösebb indok nélkül is megélhetik és kifejezhetik érzelmeiket.

Nekik nincs szükségük egy ilyen alibire ehhez – bár kétségkívül a vagány nők egy része egyre szívesebben csatlakozik a férfiakhoz, hogy buzdítsa kedvenc csapatát vagy országa fociválogatottját egy nagy mérkőzés alatt. Talán – a Facebook-posztokból is ez látszódik - mintha lassan divat lenne a nők körében is a szurkolás, legalábbis akkor, ha a nemzeti csapatunkat lehet szívből támogatni!

A cikk megjelenését támogatta a Magyar Telekom.