Mit ettünk először a Holdon?

Buzz Aldrin, űrruha, holdraszállás
1969. július 21-i felvétel Edwin E. Aldrin Jr-ról, azaz Buzz Aldrinról, a Hold felszínén
Vágólapra másolva!
Buzz Aldrin és Neil Armstrong ízletes vacsorát csaptak a Holdon, az Apollo-11 leszállómoduljában - Aldrinnak azonban nem ez volt az első étele, amit elfogyasztott a kísérőnkön.
Vágólapra másolva!

A Holdon elfogyasztott ételként általában az első teljes étkezést értik, amelyet az Apollo-11 leszállómoduljában Buzz Aldrin és Neil Armstrong fogyasztottak el. Ez szalonnából, süteményből, barackból, grapefruitléből és kávéból állt, a sort pedig a szalonnával kezdték - ezért úgy emlegetik, hogy ez volt az első étel, amit kísérőnkön megettünk.

1969. július 21-i felvétel Edwin Aldrin Jr-ról, azaz Buzz Aldrinról, a Hold felszínén Forrás: AFP/Nasa

Valójában azonban Aldrin már korábban, a nagy lakoma előtt evett - méghozzá azért, mert mélyen vallásos volt, és landolás után imádkozott, majd úrvacsorát tartott.

Eredetileg úgy tervezték, hogy Aldrin első imáját, és az ekkor elfogyasztott úrvacsoráját a tévé is közvetíteni fogja, de a NASA az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy mégsem. Ennek az volt az oka, hogy nem akarták megsérteni a nem presbiteriánus vallású embereket - korábban már volt ilyen probléma az Apollo-8 esetében, amikor

Mózes első könyvéből olvastak fel részleteket.

A Holdon elfogyasztott első étel tehát nem szalonna, hanem Aldrin úrvacsorája volt: azaz kenyér és bor.