Útja felénél jár az élet jelei után kutató űrexpedíció

2016.06.30. 09:57

Az ExoMars orosz-európai űrexpedíció Marsra tartó szondája sikeresen megtette a vörös bolygó eléréséhez szükséges, mintegy 500 millió kilométernyi táv felét, és eddig minden a tervek szerint halad - számolt be csütörtökön Jan Wörner, az európai űrügynökség igazgatója Moszkvában az orosz partnerintézet, a Roszkoszmosz képviselőivel folytatott megbeszéléseit követően.

Wörner hozzátette, hogy a 109 napja úton lévő űrjármű már az első fotókat is elkészítette a Marsról. Orosz kutatók megerősítették, hogy az űrhajós nélküli TGO (Trace Gas Orbiter) űrszonda és a Schiaparelli leszállóegység eddigi útja zavartalan volt.

A Roszkoszmosz és az ESA első közös Mars-expedícióját március 14-én indították útjára a kazahsztáni Bajkonurból, s az űrszondának a tervek szerint október 19-én kellene landolnia a bolygón.

Az ExoMars rovereForrás: ESA-PRODUCTION AOES medialab/ESA-AOES medialab/Aoes Medialab M.Thiebaut

Az ExoMars expedíció az élet jelei után kutat majd a vörös bolygón, s a várakozások szerint újabb lépéssel közelebb hozza az első űrhajósok Mars-utazását. A mostani lehet az első alkalom, hogy európai űrjármű a Mars felszínén landol.

Wörner ugyanakkor csalódottságának adott hangot amiatt, hogy májusban a Mars-expedíció második szakaszát, az európai Mars-járónak az orosz Proton-M típusú űrhajóval való útnak indítását két évvel átütemezték, 2018-ról 2020-ra halasztották.

Ezzel további költségek keletkeznek. A részt vevő országok azonban világossá tették, kitartanak az ExoMars mellett, és előteremtik a szükséges forrásokat" - szögezte le.

KAPCSOLÓDÓ CIKK