Amikor a disznók röfögnek, mondanak is valamit

malacok, nature, illusztráció, disznó
Vágólapra másolva!
A disznók által kibocsátott röfögő hang függ a disznó személyiségétől, és fontos információt közvetít ennek a rendkívül társas fajnak a jóllétéről, írja egy brit tanulmány.
Vágólapra másolva!

Az állati viselkedésre és jóllétre specializálódott kutatók egy olyan kísérletet terveztek, amelyben a disznók személyisége és a röfögés mértéke közötti kapcsolatot vizsgálták. Tanulmányozták a különböző életkörülmények hatását ezekre a hangadásokra. A tanulmány eredményei a Royal Society journal Open Science folyóiratban jelentek meg.

Személyiségteszt disznóknak

A brit Lincolni Egyetem és a belfasti Queens Egyetem kutatói 72 hím és nőstény süldőmalacot vizsgáltak.

Az állatok felét tágas „luxus” ólakban helyezték el szalma almon,

a másik felét szűkösebb, részben beton aljzatú kifutókban, amelyek megfeleltek a brit állatjóléti követelményeknek.

A röfögés gyakorisága a disznók hangulatállapotával áll összefüggésben Forrás: AFP

A disznók személyiségét két teszttel, a szociális elkülönítési és az új tárgy teszttel mérték. Mindegyik disznó három percet töltött szociális elszigeteltségben és öt percet egy olyan ólban, ahol egy általa korábban még nem látott nagy fehér vödör vagy narancssárga terelőbólya volt.

Közben figyelték a viselkedésüket, a hangadást is beleértve. A teszteket két héttel később megismételték, ami lehetővé tette, hogy a kutatók megállapíthassák, vajon a disznók válasza ismétlődő-e, ami a személyiség meghatározó jellemzője.

A röfögés gyakorisága a személyiségtől is függ

Rögzítették a röfögések gyakoriságát, és vizsgálták a különböző minőségű környezetek hangadásra gyakorolt hatását. A tanulmány azt mutatta, hogy

a kezdeményezőbb természetű disznók gyakrabban adtak ki röfögő hangot,

mint a visszahúzódóbb állatok.

Anyakoca malacával Forrás: Wikimedia Commons

A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a rosszabb körülmények közt tartott hím disznók (a nőstények nem) kevesebbet röfögtek, a jobb körülmények között tartott társaiknál. Ez arra utal, hogy a hím disznók érzékenyebbek a környezeti tényezőkre.

Az eredmények megerősítik, hogy a hangadás összefügg a disznók személyiségével.

Az eredmények arra is utalnak, hogy szem előtt kell tartani az állat személyiségét, amikor a hangadást az állat jólléti állapotának mérésére használják.