A kecske mint az ember legjobb barátja

kecske
Vágólapra másolva!
A kecskékről már eddig is köztudott volt, hogy okos állatok, most viszont kiderült, hogy megvan az a képességük, hogy úgy kommunikáljanak az emberrel, akár a kutyák vagy a lovak, derítették ki brit tudósok.
Vágólapra másolva!

A londoni Mária Királyné Egyetem (Queen Mary University of London; QMUL) kutatói megfigyelték, hogy ha a kecskék egy megoldhatatlan problémával találják szembe magukat, tekintetüket az emberre szegezik, reakciójuk pedig az illető viselkedése alapján változik, olvasható a Phys.org tudományos portál írásában.

A kutatás

A kutatók több kísérletet is elvégeztek, ezek lényege az volt, hogy a betanított állatoknak egy jutalmat rejtő dobozról kellett eltávolítaniuk a fedelet. Az utolsó tesztet direkt úgy tervezték meg, hogy a kecskék azt ne tudják végrehajtani. Ennél a résznél emberi önkéntesek is beszálltak a kísérletbe, egy részük a kecskékkel szemben ült, másik részük viszont hátat fordított a gondban lévő állatoknak. Mindeközben pedig kamerák rögzítették a kecskék reakcióit.

Forrás: Pixabay

A konklúzió alapján a kecskék sűrűbben váltogatták tekintetüket az elérhetetlen jutalom és az emberek között, ha az önkéntesek a kecskékre néztek. Emellett korábban és sokkal gyakrabban odafordultak a velük szemben ülő emberekhez, hosszabban is nézték őket, mint azokat, akik háttal ültek az állatoknak.

„A kecskék hasonlóan néznek az emberre, mint a kutyák, ha például hozzá szeretnének jutni valamilyen elérhetetlen jutalomfalathoz” – mondta a Biology Letters című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője dr. Christian Nawroth. A tudós hozzátette: eredményeik erős bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy e faj és az ember közötti kommunikáció sokkal komplexebb, mint korábban hitték. Ez azért is érdekes, mert a kecskéket – ellentétben a kutyáktól vagy a lovaktól – alapvetően mezőgazdasági célokból tenyésztették.

Új megvilágításba kerül az emberek és állatok közötti kommunikáció

A kutatás fő megállapítása, hogy az állatok háziasításának sokkal szélesebb körű hatása van az állat-ember kommunikációra, mint korábban gondolták. Például mostanáig úgy hitték, hogy az emberektől érkező információk feldolgozása a kutyák esetében azért olyan hatékony, mert háziasításuk során mindvégig szorosan az ember mellett voltak, és ezáltal agyuk is ennek megfelelően fejlődött.

Forrás: Pixabay

Ugyan a kecskék voltak az első haszonállatok, amiket háziasítottak nagyjából 10 ezer éve, elsősorban mindig is húsukért és tejükért tartották őket, így nem álltak soha olyan közel az emberekhez, mint például a kutyák vagy a lovak. Ennek ellenére úgy lépnek kapcsolatba és kommunikálnak az emberrel, mint az előbb említett fajok, foglalta össze a tapasztalatokat dr. Alan McElligott, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatások további részében a kutatók azt remélik, hogy többet megtudnak a haszonállatok kognitív képességeiről, az eredményeket pedig az állatjóléti intézkedésekben tudják majd hasznosítani.